2012. május 20., vasárnap

A modern evangéliumi kereszténység (evangelikalizmus) kezdete



Mi is az evangéliumi kereszténység vagy az evangelikalizmus?

Fabiny Tíbor






  1. A modern evangéliumi kereszténység (evangelikalizmus) kezdete

A modern 20. századi evangelikalizmus nem egyszerűen a 18.-19. századi evangéliumi kereszténység továbbélése, vagy túlélése. A 19. század második felére a liberalizmus nyomta rá a bélyeget (Európában: Friedrich Schliermacher, Albert Ritschl, Adolf von Harnack, Amerikában a „social gospel“ jellemezte azt a liberális kereszténységet, amit H. Richard Niebuhr így jellemzetett: „Egy harag nélküli Isten a bűn nélküli embereket bevitte az ítélet nélküli országába egy kereszt nélküli Krisztus szolgálata által“.[1]
A modernizmus a kereszténység erjedéséhez vezetett. A modernizmusra a Charles Finney-vezette  liberális „új kálvinizmus“ nem tudott erőteljes választ adni. A válasz a „régi kálvinizmust“ képviselő „princetoni iskola“ a rendszeres teológus Charles Hodge (1797-1878)  utódaitól, különösen Benjamin Breckenridge Warfield (1851-1921) professzortól, aki a Bibliát Isten sugalmazott, s ezért tévedhetetlen igéjének tartotta Mivel a bliai szerzők azt írták le, amit Isten akart, így verbális ihletettségről is beszélhetünk, mondta Warfield. Warfield néhány tanítványa, ha Isten a Biblia szerzője, akkor az emberek csak Isten tollai voltak.
Az amerikai fundamentalizmus kialakulását Tony Lane a következőképpen jellemzi: „A XX.  század elején a teológiai liberalizmus mélyen behatolt az evangéliumi egyházakba és szervezetekbe. Az Egyesült Államokban koncentrált erőfeszítésekkel igyekeztek ezt a folyamatot megfordítani. 1910 és 1915 között minden amerikai teológiai hallgató és egyházi alkalmazott ingyen megkapta a The Fundamentals  (A fundamentumok) című tizenkét könyvecskéből álló sorozatot. E könyvecskék nem valamely felekezet  sajátos meggyőződését, hanem a protestáns keresztyénség  alapvető igazságait  vették védelmükbe, úgymint: Jézus Krisztus istensége, engesztelő áldozata,  feltámadása és második eljövetele, a Biblia ihletettsége és tekintélye. Mindez általános vitát eredményezett. Ez persze nem akadályozta meg a liberálisokat abban, hogy a főbb protestáns felekezetekben  az élre álljanak, de megteremtette a konzervatív evangélikálok szilárd szövetségét az evangéliumi álláspont védelmére. A szövetség egybefogta a legkülönbözőbb hitvallási hátterű evangéliumi keresztyéneket: lutheránusokat, reformátusokat, baptistákat stb. Az evangéliumi hit alapvető tanításai egyesítették őket. A jelszó a Szentírás ihletettsége és tévedhetetlensége lett – ez volt ugyanis az orthodoxia próbaköve, ez egyesítette a libetralizmusellenes mozgalmat…“[2]
A Szentírás tévedhetetlenségéről szóló tant például az u.n. „diszpenzacionalista értelmezést“ népszerűsítő Scofield-Biblia képviselte. A fundemantalista ideológiát általában az anti-intellektualizmus és a kultúraellenesség jellemezte.
Mind Angliában, mind az Egyesült Államokban a 20. század közepére megérett az idő arra, hogy a szeparatizmusba, a fundamentalizmusba, vagy a pietista gettóba menekült evangéliumi kereszténység  kibújjon a reá kényszerített kényszerzubbonyból.
Londonban 1943-ban alakult meg a London Bible College, majd egy évvel később Cambridge-ben a Tyndale House: mindkettőnek a célja az volt, hogy az evangéliumi alapú teológiát magas szinvonalon műveljék, kiszabadítva azt az addig akadémiailag marginális helyzetéből. A legjelentősebb angol evangéliumi vezető személyiség John Stott  (1921-) Magyarországon is jól ismert, könyveit a Harmat Kiadó adja ki.
Amerikában is hasonló folyamat zajlott  szintén a negyvenes években: 1942-ben létrejött a Natinal Association of Evangelicals (Evangelikálok nemzeti szövetsége), ugyanebben az évben megindult az evangéliumi alapokon szereződő lelkészképző egyetem, a Fuller Seminary. Az evangéliumi keresztények a negyenes években terhesnek találták a fundamentalizmus örökségét, erről tanúskodik Carl  Henry (1893-2003) The Uneasy Conscience of Modern Fundamentalism (A modern fundamentalizmus rossz lelkiismerete) című könyve. A fundamentalizmustól így látványosan elkülönülő evangéliumi kereszténység egyre erőteljesebb társadalmi erővé vált. Billy Graham (1918-) vált ennek az irányzatnak a világszerte ismert legnagyobb hatású képviselőjévé. Az 1976-ban amerikai elnökké választott Jimmy Carter is evangelikál beállítottságú volt. Az evangéliumi keresztények az egyértelműen liberális beállítottságú Christian Century-vel szemben 1956-ban elindították az evangéliumi beállítottságot tükröző Christianity Today című folyóiratot. 
Nemzetközi szinten az evangéliumi kereszénység nagy zászlóbontása az 1974-es lausanne-i kongresszus volt. Ez az alkalom minden idők legjelentősebb összejövetele volt, 150 országból 3000 résztvevő gyűlt össze „Hallja a föld az ő hangját jelszóval“. Jelentősége az evangelikálok számára olyan volt, mint a II. vatikáni zsinat a római katolicizmus számára.[3] Záródokumentuma a „Covenant“ (Szövetség) című irat volt, s aki azt aláírta, ünnepélyesen fogadalmat tett arról, hogy imádkozik és munkálkodik az evangelizációért. Bár Billy Graham elnökölt a kongresszuson, a Szövetség megfogalmazója John Stott volt.   A dokumentum szakított az evangelikalizmusra korábban oly gyakra jellemző triumfalista szemlélettel, s ehelyett a bűnbánat hangján szólalt meg. Új vonás az is, hogy 20. század elejének beszűkült individualista szemléletével szemben a bűnbánat kiterjedt a társadalmi felelősségre is, folytatva ezzel a 19. századi evangelikáloknak az igazságosabb társadalom érdekében kifejtett erőfeszítéseit, ugyanakkor a teológiai tartalom megőrzésére törekedtek, látván, hogy az Egyházak Világtanácsa (különösen annak 1968-as és 1973-as túlságosan emberi programjai)  és a nagy egyházi világszervezetek identitásukat és az egyházi propriumot feladva sokszor feladva elpolitizálódtak[4].


  1. Az evangéliumi kereszténység (evangelikalizmus) definiciója

Bár Karl Barth-ot általában neoorthodoxnak mintsen evangéliumi kereszténynek nevezik, nem haszontalan, ha először az ő definiciójára figyelünk: „Az evangéliumi keresztényeket Jézus Krisztus evangéliuma határozza meg, amit a Szentíráshoz való közvetlen visszatérés nek köszönhetően ugyanolyan frissen hallanak meg mint a 16.századi reformáció képviselői“[5]
            Az angol evangéliumi kereszténység legtermékenyebb szerzője Alister McGrath  az evangelikalizmus hat megkülönböztető jegyéről beszél. Ezek a következők[6]:
1)      Jézus Krisztus méltósága, aki egyszerre a megtestesült Isten és Úr, s a bűnös emberiség megváltója. Az evangéliumi kereszténység teológiája radikálisan Krisztus-központú. Ez három fontos dolgot is jelent: elsőzör is azt, hogy Istent csak Jézus Krisztuson keresztül ismerhetjük meg (Krisztus személye). Másodszor: megváltásunkat  Jézus Krisztus életének, halálának és feltámadásának köszönhetjük (Krisztus műve). Harmadszor: a kereszt elengedhetetlen feltétele a bűnből való megváltásunknak.
2)      A Szentlélek uralma, akinek a személye elengedhetetlen Krisztus jelenlétének és művének jelenvalóvá tételéhez. Ez azért fontos szempont, mert egészen a közelmúltig az evangéliumi keresztények hajlamosak voltak a Szentlélek munkáját elfelejteni annak ellenére, hogy a Szentléleknek mind Kálvin mind Jonathan Edwards munkásságában kitüntettett szerepe volt.
3)      A Szentírás elvitathatatlan tekintélye. Istennek tetszett, hogy a Szentíráson keresztül jelentse ki önmagát, ezért a Szentírást igen nagy tisztelet övezi. De ez nem „bibliolatrizmus“, hiszen a kereszténység alapvetően nem a könyv, hanem a személy vallása. A reformátorok tanítását követve a bibliaértelmezés nem individuálisan, hanem közösségben történik. Sajnálatos, hogy a Jonathan Edwards utáni teológusok nagy része (Charles Hodge, B.B. Warfield, Carl Henry) elfeledkeztek a Szentírás narratív jellegéről, s azt csak elvek, propoziciók gyűjteményének látták. A mai evangéliumi keresztények egyértelműen hangsúlyozzák a Biblia narratív, elbeszélő jellegét.
4)      A személyes megtérés szükségessége. A puritánok, a pietisták, Edwards, Whitfield, Wesley egyaránt hangsúlyozták a személyes megtérés fontosságát. Ez semmiképpen sem érzelmi beállítottságot jelent, s az sem lehet döntő szempont, hogy valaki órára és percre meg tudja-e adni megtérésének időponját, hiszen vannak olyan hívők, akik nem emlékeznek olyan időszakra, amikor nem bíztak volna Krisztusban. A megtérésnek azonban folyamatos is kell lennie („minden nap megtérek“ – mondta Luther), a rendszeres bűnbánat, bűnvallás elengedhetetlen az evangéliumi keresztények életéből. A megtért evangéliumi keresztények nem saját tisztaságukból, hanem Krisztus tisztaságából élnek.
5)      Az evangelizáció mind az egyén mind a közösség számára prioritást kell, hogy élvezzen. McGrath úgy fogalmazott, hogy az evangéliumi keresztények nagylelkűek, generózusok, hiszen a kapott örömüzenetet nem megtartani akarják, hanem azt azonnal tovább kívánják adni, hiszen az örömhír, amit kaptak, nem az övék, hanem Jézus Krisztusé.
6)      A keresztény közösség elengedhetetlen mint a lelki táplálkozás, testvériség és növekedés helye. Volt idő, amikor az evangéliumi keresztényekre az individulaizmus volt jellemző. Ám a reformáció idején ez nem így volt, s  ma már az evangéliumi keresztények is felismerik, hogy a Szentirást a közösségben kell olvasni, s a közösségben való olvasás azt is jelenti, arra is hallgatunk, hogy mint mondott a hívők közösségének kórusa az elmúlt kétezer évben. Különbséget kell tennünk tradicionalizmus és a tradició között. Az egyik legnagyobb amerikai egyháztöténész, a lutheránusból orthodoxszá lett Jaroslav Pelikan mondta, hogy a tradicionalizmus az élők holt hite, a tradició pedig a halottak élő hite.

Természetesen az egyes evangelikál irányzatokban különbözhetnek a hangsúlyok, e hat szempont azért mindegyikben meghatározó. Különösen is igaz ez az amerikai evangélimu keresztényekre. Közöttük vannak „régi evangelikálok“, akik a megtérésélményre és a tömegevangelizációra helyezik a hangsúlyt; „neo-evangelikálok“, akik az evangelium szociális tanítására és az apologetikára hívják fel a figyelmet; „Béke és igazságosság“ evangelikálok (Ron Sider, Jim Wallis), akik szembehelyezkednek a „vallásos jobboldallal“ és az Egyesült Államok iraki politikájával; „karizmatikus evangelikálok“, akik a nyelveken szólást gyakorolják; az „ökumenikus evangelikálok“, akik a más felekezetekkel való közös szolgálat lehetőségeit keresik.
Az egykor evangelikál könyvkiadók mára a legjelentősebb keresztény kiadókká váltak (InterVarsity, Baker, Eerdmans).
Számos evangéliumi keresztény történész  e legjelentősebb amerikai egyetemen kapott katedrát, például George Marsden és Mark Noll a Notre Dame Katolikus Egytemen.
Az evangéliumi keresztényekre is jellemző az Augustinusnak, Luthernek, Richard Baxternek, Charles Wesley-nek is tulajdonított mondás: „a lényeges dolgokban egység, a nem lényegesekben szabadság és mindenek felett szeretet!“




[1] „A God without wrath brought men without sin into a kingdom without judgement through the ministry of a Christ without a Cross.“, In, H. Richard Niebuhr, The Kingdom og God in America,  193.old
[2] Lane, i.m., 207-208.old.
[3] Lane, 273.old.
[4] http://www.feb.org/lausanne_covenant.htm A főbb pontok: Bevezetés;  1. Isten célja, 2. A Biblia tekintélye és ereje; 3. Krisztus páratlansága és univerzalitása; 4. Az evangelizálás természete; 5. A keresztények társadalmi felelőssége; 6. Az egyház és az evangelizáció, 7. Együttműködés az evangelizációban ; 8. Egyházak mint evangelizációs partnerek; 9. Az evangelizáló feladat sürgőssége;  10. Evangelizáció és kultúra; 11. Oktatás és vezetés ; 12. Lelki konfliktus; 13. Szabadság és üldözés;  14. A Szentlélek ereje; 15. Krisztus visszajövetele. Konkluzió.  
[5] Idézi Gerald T.McDermott, Can Evangelical Learn from World Religions? Jesus, Revelation and Religious Traditions, Downers Grove Illinois, InterVarsity Press, 200.
[6] McGrath nézeteit Gerald T. McDermott összefoglalása alapján idézem, Can Evangelical Learn from World Religions? 28-34.old.


folytatása következik... 

5 megjegyzés:

  1. Jó cikk. Egy kis kiegészítés (a hiba a cikk keletkezési idejéből fakad): John Stott 2011 július 27-én elhunyt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, történ hivatkozás Stottra
      de ez szerintem nem hiba mivel 1-2 rész láb jegyzetében is olvasható:
      Előadás (elhangzott) a Magyar Evangéliumi Szövetség Aliansz konferenciáján, Piliscsabán, 2008. február 18-án.

      Törlés
    2. Nem is úgy értettem, hogy hibás a cikk, csak a jelen helyzetnek nem felel meg, gondoltam kiegészítem.

      Törlés
  2. Nagyon jó,igényes összehasonlítás a kétféle keresztény szellemiségnek!

    "Alapból" szeretem olvasni Fabiny Tibor püspök írásait,szeretem műveiben az igényességet,a higgadt,tárgyilagos stílust.

    Nagyon jó,hogy Publikáltad NaZo,köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örömmel osztom meg,...
      én is szeretem Fabiny írásait,

      Törlés

Kérem a kedves kommentelőket, hogy ne írjatok névtelenül, ha az elején nincs nicknév(névtelenre gördítve), akkor a végére írjátok alá!