2012. május 14., hétfő

Mi is az evangéliumi kereszténység ? (1-2)

Egy kissé rendhagyó szeretnék lenni, ugyanis néhány postban a szerző és a forrás megjelölésével szeretném most egy kissé részletesebben bemutatni az evangéliumi kereszténységet. Tehát nem az én írásaim következnének (de lehet, hogy időnként ezt megszakítom a saját írásaimmal is, ha a körülményeim és az időm engedi), hanem csupán megosztom azt amit egyben is el lehet olvasni. Vannak dolgok melyeket egyszer már  frappánsan valaki leírta, rendezte, előadta. Ezt én most nem szeretném túlszárnyalni és őszintén megmondva az időm sem igen engedi jelenleg.

Miért tartom mégis fontosnak, hogy a blogomban is bejegyzésként megjelenjen, más szerző írása ebben a témában? - Mert noha sokszor használjuk az evangéliumiság jelzőjét, de tapasztalatom szerint mégis kevés ismerettel rendelkezünk róla. Lehet, hogy egy 10-20 oldalas tanulmányt nem nagyon olvasunk el, de ha mindig egy viszonylag rövidebb szakasszal kell megbirkóznunk, akkor ezt könnyebben tesszük.

Tehát, következzen a tanulmány melyet Fabiny Tibor Evangélikus egyháztörténész szerkesztett és mondott el.




Mi is az evangéliumi kereszténység  vagy evangelikalizmus[1] ?

Fabiny Tibor

  1. Szemantikai zavar

Mi is jelent evangéliumi kereszténynek lenni? Ha angolul fogalmaznék, ezt írnám: „What does it mean to be an evangelical Christian ?” A magyar nyelv akadozva fogadja az angolszász „evangelical” fordítását „evangelikál”-ként. A szó nem hangzik magyarul szépen, könnyen összekeverhető az evangélikusokkal, s leginkább a hazai „evangelical” lelkészek, lelki vezetők szeretnék, ha anyanyelvünkön inkább „evangéliumi kereszténynek” neveznénk őket mintsem „evangelikál”-nak. Rendben van, de azért meg kell jegyeznünk, hogy az „evangéliumi” szó is eléggé foglalt, gondoljunk csak például Pilinszky János „evangéliumi esztétikájára”, ami nem egészen azonos „evangéliumi keresztények” prioritásaival. Mondhatjuk azt is, hogy az evangéliumi kereszténység vagy az evangelikalizmus jellegzetesen protestáns jelenség, amely első sorban az angolszász (brit és amerikai) protestáns kereszténységben keletkezett a 19. század folyamán, válaszul a felvilágosodás korszellemének engedő liberális keresztény felfogásra, amely sok szempontból feladta a keresztény tanítás és hitélet kétezer éves örökségét. Itt is azonnal finomítanunk és korrigálnunk kell a definiciónkat, hiszen le kell választanunk  az evangéliumi kereszténységet a fundamentalizmusról ami az első markáns tiltakozás volt a modernizmussal szemben, s ugyanakkor az is igaz, hogy világ „újraevangelizálásának” programjáról olvashatunk a pápai és egyéb római katolikus megnyilatkozásokban is.
            Bizony nem vagyunk könnyű helyzetben, amikor a fejünkben és szívükben rendet szeretnénk teremteni olyan fogalmak között mint puritanizmus, pietizmus, hitvalló kereszténység, fundamentalizmus és evangelikalizmus, evangéliumi kereszténység. Bár az itt felsorolt egyes fogalmak szemantikai tartalma igencsak különböző a közös nevező            a „konzervatív” irányultság.  Magának a „konzervatív” szónak mint ideológiának és politikai irányultságnak hosszú évtizedeken keresztül igencsak negatív csengése volt. A felvilágosodás, a progresszív gondolkodás és nyelvhasználat egyeduralma azonban az elmúlt időszakban igencsak megrendülni látszik. A mai Magyarországon sokan büszkén vallják magukat konzervatív gondolkodású embereknek, s számukra a konzervatívizmus  ellenfele a „liberalizmus” egyértelműen negatív előjelű kifejezés, már-már szitokszó lett. Ma már senikit sem botránkoztat meg, amikor egy 2006-ban beiktatott evangélikus püspök a „Conservando et Renovando” programját tűzi ki zászlajára.
            Elöször azonban lássuk az „evangéliumi kereszténység” történelmi gyökereit.


2. Az evangéliumi kereszténység történelmi gyökerei

Bár Jézus a főpapi imájában azért könyörgött, hogy  az őt követői „egyek legyenek”, az Atya a Fiú és a Szentlélek tökéletes egysége az őt követi között az emberi történelem folyamán sohasem valósult meg. Már az Újszövetség is tudósít a páli és a péteri feszültségekről és ellentétekről. A történelemben, amikor a trón és az oltár szövetsége külsőleg erősítette, belülről viszont erőtlenítette, sőt rombolta Isten népét, a Krisztustestet, Isten mindig is támasztott a Szentíráshoz, a hit egyszerűségéhez hűséges embereket. Ilyenek voltak például a középkorban waldensek,  a lollardok, a husziták. Szép irodalmi példája ennek a „Paraszt Péter” című lollard költemény.  Igazi és egyértelműen emberfeletti áttörést a 16. századi reformáció jelentett, amely sajnos igen gyorsan polarizálódott, s meg is merevedett. Az angolszász tudományos szakirodalomban a reformáció teológiáját a katolicizmussal szemben sokszor nevezik „evangelical theology”-nak. A merev tanrendszereket építő lutheránus vagy kálvinista orthodoxiával szemben evangélikus területen az életkereszténységet hirdető pietizmus lépett fel, amelyet Johannes Wallmann így definiál:

„A pietizmus mind a lutheránus, mind a református egyházban megjelent, a vallási élet individualizálására és bensőségességére  törekedve, a személyes kegyesség és a közösségi élet új formáit alakiította ki, átfogó reformokhoz vezetett a teológia és az egyház területén, és mély nyomokat hagyott az általa érintett országok társadalmán és kulturáján.”[2]

            A pietizmus előfutárának Johann Arndt-ot (1555-1621), a nagy hatású Vier Bücher vom Wahres  Christentum (Négy könyv az igaz keresztyénységről) szerzőjét tekintik. Arndt könyvének egyes részleteit először Petrőczi Kata Szidónia fordítja le versben, majd a teljes mű Magyarországon a 18. század közepén Szeniczei Bárány György és Sartoris Szabó János fordításában lát napvilágot a 18. század derekán.
            Az angolszász területen főleg a kálvini alapú hitépítő puritanizmus képviseli az „életkereszténységet” .William Perkins (1558-1602)[3], William Ames alias Amesis (1576-1633)[4], Lewis Bayly (1565-1631) előbb első Jakab udvari püspöke, majd Bangor püspöke a híres Praxis Pietatis (1611) szerzője, amelyet magyarra Medgyesi Pál (1604-1663) református lelkész fordított le 1636-ban.[5] S említést kell még tennünk a  szépirodalmi szintre emelkedett kegyességi irodalom klasszikusáról John Bunyan (1628-1688) A zarándok vándorútja (1678) című allegorikus regényéről amelyben a szerző ugyanazt az evangéliumi megtérést hirdető lelki irodalmat képviseli, amit a középkorban a már említett, William Langlandnek tulajdonított Paraszt Péter (Piers Plowman)[6], vagy az Akárki (Everyman) című moralitásjáték, illetőleg ugyanazt, amit a 17. században a husziták kési leszármazottja, a cseh-morva testvérek legismertebb alakja Johann Amos Comenius 1592-1670) A világ útvesztője és szív paradicsoma (1631)[7] című munkája képviselt.
A német pietizmus legjelentősebb képviselői Philip Jakob Spener (1635-1705), a Pia Desideria (1675) szerzője, amely hat pontban egyszerre volt a korabeli lutheránus egyházról lesújtó diagnózis és a kibontakozás lehetőségét vázoló terápia.( 1. Isten igéjének gazdagabban kell megszólalnia; 2.Az egyetemes papság elvének jobban kell érvényesülni; 3.Tudatosítani kell, hogy a keresztyén élet nem ismeret, hanem praxis; 4.A teológiai vitákat korlátozni kell; 5. A teológiai oktatás megreformálása: misztikus irodalom olvasása: a professzorok ne csak értelemmel magyarázzák a Bibliát, hanem úgy is, hogy az a kegyességben való növekedést szolgálja; 6. Az igehirdetést meg kell szabadítani a barokk dagályosságtól: viisza a puritán egyszerűséghez!)
 Az irat jelentőségét Luther 95 tételéhez szokták hasonlítani. Mint minden megújulást sürgető reform-irat Spener Pia desideria-ja is abból a reformáció-kori felismerésre épül, hogy ecclesia semper reformandi debet (az egyháznak mindig reformációra van szüksége). Spener iratát olvasva tudatosult bennem, hogy mennyire hasonló javaslatokat fogalmazott meg 2002-ben a Magyarországi Evangélikus Egyház benső megújulása  érdekében az Egyházunk mai fogsága című irat[8].
 A hallei pietizmus atyja viszont a tudós és árvaházalapító August Hermann Francke (1663-1727) volt. Mind Spener mind Francke az evangeliumi kereszténységre jellemző „Collegium pietatis“-okat szerveztek egyetemeiken, s a pietizmussal vette kezdetét a „bibliaórai kereszténység“, a reformáció idejére ugyanis még a „káté- kereszténység“ volt jellemző. Említést kell még tennünk Nikolaus Ludwig von Zinzendorf grófról (1700-1760) és a herrnhuti mozgalomról. Mind a hallei mind a herrnhuti pietizmus  kisugárzó ereje Amerikáig ért. Georgia államban Francke tervei alapján építettek árvaházakat Zinzendorf és követői, a moraviai testvérek a pennsylvaniai Bethelemben és az észak-karolinai Salemben telepedtek le.
Az angolszász  „ébredés“ helyszíne és korszaka a 18.századi Anglia és Amerika. John Wesley (1703-1791) és az énekköltő testvére Charles Wesley (1707-1788) a híres vándorprédikárorral George Whitefield  (1714-1770)[9]  együtt Oxfordban a  Szent klub-hoz tartoztak. Ismert, hogy John Wesley 1738 május 24-én tért meg, amikor Luthernak a Római levélhez írt előszavának felolvasását hallotta: „Háromnegyed kilenc táján, midőn a felolvasás ott tartott, hogy Isten milyen változást idéz elő a szívben a Krisztusban való hit által, szívemet furcsa melegség töltötte el. Azt éreztem, bízom Krisztusban, egyedül Krisztusban, üdvösségemért. Megkaptam a bizonyosságot, hogy elvette bűneimet, még az én bűneimet is, és megszabadított a bűn és a halál törvényétől.”[10] Whitfield tanításában - szemben a Wesley- fívérekkel – megmaradt a kálvini alapokon, magáról mégis ezt mondta:  „Én lélekben katolikus vagyok, de ha látok valakit, aki őszintén szereti az Úr Jézust, akkor nem nagyon érdekel, hogy ki melyik felekezethez tartozik.”
Az evangéliumi keresztényekre a kezdetektől fogva, a felekezeti, konfesszionális határokon átívelő ökumenizmus volt jellemző. Whitfield amerikai szabadtéri igehirdetéseinek hatására veszi kezdetét az újkori történelem legnagyobb eseménye, az amerikai „nagy ébredés”[11]. A sokoldalú polihisztor Jonathan Edwards (1703-1758) volt  az amerikai „nagy ébredés”-nek volt az másik vezéralakja. A „Bűnösök a haragvó Isten kezében“ című igehirdetésének hatására a hallgatóság nagy része zokogva ismerte fel bűnösségét. A néhány év alatt az amerikai keleti parton végigsöprő lelki megújulási mozgalom annyira jelentős volt, hogy az egymástól etnikailag is idegen gyarmatokból egységes nemzetet kovácsolt, s amelyek  így 1776-ban kivívták Európától való függetlenségüket. Az ébredés azonban pár éve után aláhanyatlott. Ez indította Edwardsot arra, hogy az ébredési mozgalom pozitív és negatív tapasztalatait egy könyvben összegezze. Ennek címe: Értekezés a vallási indulatokról[12]. Edwards ebben a könyvében különbséget tesz tizenkét olyan jel között, amely nem bizonyítja egyértelműen, de nem is cáfolja, hogy valódi, üdvösséges indulatról van szó és  tizenkét olyan jel között, amely egyértelműen bizonyítja azt. A 21.század elején élő, Istent őszintén kereső emberek számára Edwardsnak ez a könyve (amit egyébként William James a vallási pszichológia egyik klasszikus előfutárárnak tartott) igen nagy segítséget nyújt eligazodni a tarka  vallási mozgalmak sokszor hangos piacán[13].
Jonathan Edwards A megváltás története című művében fejtett ki azt a nézetét, hogy az emberi történelmet az ébredések története viszi. Hitt abban, hogy ezért többeknek összefogva imádkozni kell. A Humble Attempt című munkájában fogalmazta meg, hogy a hívőknek a kontinenseket átfogó „imakoncertben“ kell könyörögnie az ébredésért, Krisztus eljöveteléért. Az idei Ökumenikus imahét füzetében is olvashattuk, hogy az ökumenikus imahét egyik előzménye az 1740-es évekből Amerikából indult kezdeményezés, amelynek Skóciában volt visszhangja.[14]
Edwards-hoz hasonlóan gondolkodott a „második ébredési hullám“ képviselője, az 1821-ben megtért  Charles Grandison Finney (1792-1875) is, aki 1835-ben a Lectures on Revival in Religion címen adott ki egy könyvet. Őt tekintik a modern ébredési mozgalom atyjának. Finney úgy vélte, hogy „az ébredés nem csoda,  vagy valamilyen csodán alapuló esemény. Az egyenesen, tudományosan következik a megfelelő eszközök alkalmazásából.“[15]




[1] Előadás a Magyar Evangéliumi Szövetség Aliansz konferenciáján, Piliscsabán, 2008. február 18-án.
[2] Johannes Wallmann, A pietizmus, Budapest, Kálvin Kiadó, 2000. 13.old.
[3] William Perkins, A Commentary on Galatians, Ed. Gerald T.Sheppard, New York, The Pilgrim Press, 1989.r
[4] William Ames, The Marrow of Theology ,Ed. John D. Eusden,  Grand Rapids, Michigan, Baker Books, 1997
[5] Medgyesi Pál, Praxis pietatis, azaz kegyességgyakorlás, Kolozsvár, Koinonia Kiadó, 2003.
[6] William langland, Piers Plowman, Ed.Elisabeth Robertson, Stephen H.A.Shepherd, A Norton Critical Edition, New York, London, W.W.Norton Company, 2006. Magyarul, „Könyv a Paraszt Péterről. Részletek”, Klasszikus angol költők,  a középkortól a XX. Századig, Első kötet, Budapest, Európa kiadó, 1986, 106-122.old.
[7] Johann Amos Comenius, A világ útvesztője és a szív paradicsoma II. kiadás, Budapest, Bibliaiskolák közössége, 1990.
[8] Ld. Lelkipásztor 77.évfolyam, 2002. március, 103-105.old; Angolul: “The Captivity of our Church Today” , Lutheran Quarterly, Vol.XVIII/Number 3, Autumn 2004, pp.325-32.

[9] Cf, John Whitfield Journals, A new edition containing fuller material than hitherto published, Edinburgh, The Banner of the Truth Trust, 1998; Select Sermons of George Whitfield. With an account of his life by J.C.Ryle, Edinburgh, The Banner of the Truth Trust, 1985.
[10] Idézi, Tony Lane, A keresztyén gondolkodás rövid története, Budapest, Harmat-Kálvin, 2001. 179.old.
[11] Joseph Tracy, The Great Awakening. A History of the Revival of Religion in the time of Edwards and Whitfield,  First published, 1984. Edinburgh, The Banner of the Truth Trust, 1997.
[12] Jonathan Edwards, Értekezés a vallási indulatokról, Budapest, Gondolat kiadó, 2007. Ford. Pásztor Péter
[13] Edwards művét a mai amerikai vallási életre Gerald  R. McDermott alkalmazta: Seeing God. Twelve Reliable Signs of True Spirituality.Dowbers Grove, InterVarsity Press, 1995.
[14] Arthur Fawcett, The Cambuslang Revival. The Scottish Evangelical Revival of the eighteenth century, London, The Banner of Truth Trust, 1971.
[15] „revival is not a miracle, or dependent on a miracle in any sense. It is a purely philosophical [i.e.scientific] result of the right use of the constituent menas.”, Idézi, Sydney E. Ahlstrom,  A Religious Hstory of the American People, New Haven and London, Yale University Press, 1972, 460.old.



forrás: http://www.evangelikus.hu/teologia/fabiny-tibor-mi-is-az-evangeliumi-keresztenyseg-vagy-evangelikalizmus

folytatása következik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérem a kedves kommentelőket, hogy ne írjatok névtelenül, ha az elején nincs nicknév(névtelenre gördítve), akkor a végére írjátok alá!