2014. június 11., szerda

Ökumenikus mozgalom áldás vagy tévelygés?

kép innen: http://refkassa.sk/
Az ökumenikus mozgalom vagy ökumené (görögben, oikumené - földkerekség, egész világ), mint elnevezés a kereszténység egységtörekvéseit jelenti, mely különböző megmozdulásokban, szerveződésekben manifesztálódott. Ezért a megítélése sem egységes, arról nem beszélve, hogy sok keresztény igazából azt sem tudja, hogy amikor véleményt alkot vagy elhatárolódik, akkor igazából miről is beszél.

Ha tanulmányt szeretnék írni az ökumenikus mozgalomról, akkor előre borítékolható, hogy ez egyrészt senkit nem érdekelne, másrészt értelme sem lenne. A post célja sem ez akar lenni. Nem célom továbbá, hogy aki immár magában állást foglalt azt elkezdjem győzködni az ellenkezőjéről.

Ha nagyon leegyszerűsítem akkor a kereszténység két nagy szekértáborba sorolható a kérdést illetően, hogy miként is ítélhető meg az ökumenikus mozgalom? Az egyik rögtön áldást kiált, míg a másiknak szinte azonnal az ördög jut eszébe. Miért is ez a nagy ellentmondás? Egyrészt meghatározó a közeg ahonnan jön az illető, másrészt az ismeret, vagy annak hiánya is ludas, nem beszélve a merészségről, mely összetett folyamatokat egy pozitív vagy negatív jelzővel mer megítélni.

Az ökumenikus törekvés nem egy valamiféle jól definiálható megmozdulás ami mellet vagy ellene kéne véleményt nyilvánítani. Noha vannak fősodrok melyek kialakultak, de nem könnyen leegyszerűsíthetőek.

Néhány tévedés, mely a keresztény egyházakban és gyülekezetekben mai napig tartja magát az ökumenikus mozgalommal kapcsolatban, főleg protestáns oldalról. Néhány pontban megpróbálom cáfolni:

1. Ez nem a  Katolikus Egyház bekebelezési manővere, hiszen ez a törekvés elsősorban protestáns oldalon született meg, jórészt az is maradt.
2. Ez nem a karizmatikus mozgalom összefonódása a katolikusokkal, valamiféle hamis  antikrisztusi összeborulás égisze alatt. 
3. Ez nem a pogány világvallásoknak való behódolása, azoknak a gyakorlatának és filozófiájának az átvételéhez. Még akkor sem ha egyesek valamiféle vallásos szinkretizmust is elképzelhetőnek vélnek, de nem ez az alapállás.
4. Az ökumenikus mozgalom nem a New Age mozgalma, semmi köze ahhoz.
Noha lehet, hogy a New Age önkényesen, kifacsart módon megpróbálhatja felhasználni az érveléseket, melyek elhangzanak a különböző ökumenikus konferenciákon.

Egy jól körül írható ökumenikus mozgalom nem is létezik, hanem ökumenikus törekvésekről lehet beszélni, melyeknek kialakultak a fősodrai és szervezetei. Ezért félre is lehet tenni azokat az összeesküvés elméleteket melyek úgy magyarázzák mindezt, hogy a mozgalom végső soron az antikrisztusi rendszer nagy tákolmánya az igaz keresztényekkel szemben. Ugyanakkor félre tehető az a nem kevésbé bugyuta, utópisztikus elképzelés  is az ökumenéről, hogy az, az Isten országának nagy létrehozója. 
Sem ez, sem az!

Először léteztek a protestáns kereszténységben az ökumené történeti szakaszai. Ezek például felekezeten felüli egyesületek, keresztény diákmozgalmak, missziói konferenciák, szövetségek, melyek igyekeztek háttérbe helyezni a felekezeti tanbeli vitákat a közös szolgálat érdekében. Gyakorlatilag minden olyan megmozdulás ökumenikus jellegű ahol nem a tanbeli elválasztó kérdések kerülnek előtérbe, hanem a közös ima, szolgálat és jelenlét.

Mindazáltal valóban léteznek árnyoldalak is. Az ökumenikus törekvések fő ága létezik az Egyházak Világtanácsában(EVT), ahol gyakorlatilag jelen vannak a jelentősebb protestáns történelmi és szabadegyházak és az Ortodox Egyház is. A római Katolikus Egyház nincs benne, hiszen az EVT nem ismeri el fejének a római pápát.

Jos Colijn református egyháztörténész a könyvében négy pontban adott aggodalmának az EVT-t illetően. Megpróbálom lerövidítve összefoglalni, nem szó szerint idézve: 

1. Az Ige és a tett viszonya. Kezdetben a misszió és a szeretetszolgálat együtt futott,  de mára a misszió fontossága átértékelődött egyfajta jelenlétre. A szociális szolgálatokban van jelen a misszió.
2. A szociálpolitikai tevékenységek túlértékelése. Nem annyira az a kérdés, hogy Isten, hogyan igazítja meg a bűnöst, hanem, hogyan van jelen a szociális és politikai igazságokban.
3. A párbeszéd fontossága a misszió helyett. Noha J.Colijn külön bekezdést szentel a témának, én mégis ide sorolnám a Szentírás szerepének a kérdését. A Szentírás nem objektív tekintély hanem inkább szubjektív. Ez azt jelenti, hogy az Ige akkor Isten szava ha az emberben azzá válik. Ezért nem is nagyon lehet objektív bibliai igazságokkal közeledni a más vallásokhoz.
4. Üdv-univerzalizmus  eluralkodása. A kárhozat témája iránti közömbösség. Vajon lehet-e még arról beszélni, hogy Jézus Krisztus az egyetlen út az üdvösséghez?

Nos, mindezen jellemzők szerintem sem megnyugtatóak. Sőtt, igen kétes folyamatokra világítanak rá.
Hangsúlyozni kell, hogy az ökumenikus nyitottság ugyanakkor nem feltétlenül egyenlő az Egyházak Világtanácsával.

Az evagelikál irányzatú John Stott 1975-ben Nairobiban az EVT ülésén néhány pontban foglalta össze az evangéliumi kereszténység véleményét:

Az EVT-nek vissza kell nyernie:
- azt a felismerést, hogy az ember elesett állapotban van;
- azt a bizalmat, hogy az evangélium igaz, aktuális és erős;
- azt a meggyőződést, hogy Jézus Krisztus páratlan, egyedülálló;
- azt a látást, hogy evangéliumot sürgősen hirdetni kell;
- a személyes találkozást Jézus Krisztussal.
(J.Colijn, Egyetemes egyháztörténet)


Az ökumenikus mozgalomhoz köthető még az Aliansz evangéliumi szövetség, mely nem azonos az EVT-vel. Történelmi konzervatív keresztény hitvallás mentén keresi az egységet. 

Nagyon rövid értékelés a saját olvasatomban az ökumenizmust illetően:
Ha általánosan fogalmazunk, akkor ökumenikus beállítottságú az, aki képes a személyes tanbeli felfogását háttérbe  helyezni a keresztény testvéreivel való közösség érdekében. Ez nem jelenti a személyes hitfelfogás feladását, avagy az igazság háttérbe helyezését. A legnagyobb igazság Jézus Krisztus és benne megkapott megváltás. A keresztény testvérem ugyanennek részese, ki vagyok én, hogy elvitassam ezt tőle a többed rangú felekezeti és egyéni felfogások miatt?

Ugyanakkor aggodalomra adhat okot az a folyamat ami az ökumenikus mozgalom mainstream ágában, az EVT-ben létezik, vagyis háttérbe helyezi a történelmi keresztény hitet és az ebből következő misszió fontosságát.

Azt is fontos nagyon gyorsan leszögezni, hogy mindezen elhajlások miatt nem szabad a „fürdővízzel együtt kiönteni a gyereket”. Az ökumenikus beállítottság feltétlenül fontos az egészséges evangéliumi hit szempontjából. Hiszen nem kevesebbet próbál tenni mint a megváltott keresztény/keresztyén testvérével keresni azt, ami/aki összeköt, vagyis a közös Jézus Krisztust. A protestáns fundamentalizmus nem jár jó úton, amikor gyakorlatilag minden egységtörekvést összemos és az utolsó idők antikrisztusi törekvésének bélyegez meg. Ezzel szemben helyesnek vélem azt az evangéliumi hozzáállást mely képes a józan kritikus hozzáállásra az ökumenizmust illetően, nem kidobva a történelmi keresztény igazságokat, hanem azok mentén felismerni és elismerni a sokszínű kereszténységben a másik hitét. 

Az ökumenikus nyitottság, ha nem párosul  biblikus fundamentális keresztény igazsággal, sőtt ha nem azon alapszik, akkor jobbik esetben is csak egy emberi törekvés, de lehet valóban télygés is. Amennyiben rendelkezik a helyes alappal, akkor igenis áldás, sőtt szükségszerűség az ökumenikus lelkület, hiszen az evangéliumot nem lehet kisajátítani!


2 megjegyzés:

  1. Nagyon kellenek az ilyen tisztázó- elemző okos postok!
    Rengeteg félreértés, félelem, és reflex-válasz nehezíti a tisztánlátást sok keresztény fogalommal kapcsolatban!

    Köszönöm..... és: Boldog születésnapot kívánok! [;-< ))

    VálaszTörlés

Kérem a kedves kommentelőket, hogy ne írjatok névtelenül, ha az elején nincs nicknév(névtelenre gördítve), akkor a végére írjátok alá!