2018. október 4., csütörtök

Megváltás vita

Mostanában evangéliumi oldalon felmerült, illetve az egyháztörténelem ismétli önnmagát azzal, hogy ismét felmelegítik azt a témát, hogy vajon Krisztus váltsága hogyan is volt?

Az Autonóm gyülekezet lelkipásztora Görbicz Tamás is foglalkozik ezzel, nem kevés és nem kicsit éles reakciót váltva ki. Evangéliumi oldalon néhányan igen élesen ráharaptak a témára. Természetesen mint, ahogy az lenni szokott  tanbeli kérdéseknél, rögtön megjött egyesektől az eretnekezés is.

Természetesen sokan mondhatják, hogy itt nem másodlagos nézetkülönbségről van szó, hanem a hitünk alapjáról. Ugyanakkor érdemes azt látni, hogy nem Krisztus váltság halála a kérdés, hanem amiben eltérnek az álláspontok az a szenvedésének oka. Krisztus szenvedése beletartozik e Isten igazságában, mintha ez a szenvedés lebékítette volna a bűn miatt megsértett haragvó Istent?

Sokan igennel válaszolnak, sőt olyan alapvető dogmaként kezelik ezt a nézőpontot mint, ami a hitünk abszolút alapját képezi.

Sokan féltik az egyházi tanbeli hagyományt amely immár jól kidolgozta azt a tanrendszert amely szerint Krisztus megkínzása, kínhalála Isten ítélete a bűnön.

Az egyháztörténelemben már sokak bicskája beletört abba a kérdésbe, hogy pusztán jogi síkon akarták megoldani azt, hogy amikor Krisztus váltságot fizetett azt kinek is fizette ki? A Sátánnak? Isten üzletelne a Sátánnal? Istennek? Minek kellett Istentől kiváltani, he nem is hozzá tartozott a bűnös? A bűn árát Istennek adta?
A bűn isteni büntetése a szenvedés, Isten igazsága miatt? Valójában az Atya igazsága miatt szenvedett Jézus? Ki kínozta valójában Jézust?

Ezzel csak az a baj, hogy olyan jogi keretek közé zárja Istent, amely szerint a bűn engesztelése nem csak a halál és a vér kiontása, hanem az azt megelőző kínzás. Mintha Istent a kínhalál engesztelné meg.

Azt is látni kell, hogy az Atya megengesztelése a szenvedéssel, ez nyugati egyházi hagyomány, amely így magyarázza Krisztus tettét. A keleti egyházi hagyomány eltér ettől, kevésbé dogmatikus és más vonalvezetésű. Ezt már érintettem korábban egyik cikkemben is.

Canterburyi Szent Anzelm
Értem én, hogy az egyházi hagyomány a dogma fejlődésben elsősorban a középkorban, kidolgozott formában főleg Canterbury Anzelm óta elment ebbe az irányba. Ugyanakkor, biztos, hogy ezt a hagyományos magyarázatot, amely a kínzáson alapszik mint jogi interpretáció és gyakorlat, ezt nem lehetne picit felülvizsgálni?

Vajon nem viseli magán ez a tan ebben a formában a középkori ember jogi felfogását? A szenvedés a kínzás amely mint Istent engesztelő szükségszerűség? Nekem egyáltalán nem egyértelmű, hogy ezt tanítaná az Újszövetség. Jézus gyötrése inkább a sötétséghez kapcsolódik.

Szerintem abban nincs vita, hogy Jézus a bűneink miatt helyettesként halt meg.

A kérdés inkább az, hogy meg kellett e békíteni az Atyát a szenvedéssel? Mert erre nem állnak az ószövetségi előképek sem, ahol az áldozati állatok nem kínhalált haltak. Ráadásul, az Újszövetség amikor megbékítést említ, szerintem mindig az emberre és a világra utal, soha nem az Atyára.

 "Mert ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által ..." (Rm. 5,10)

 "Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot" (2kor.5,19.)

Figyeljük? - Nem Isten békült meg, hanem mi. Nem magát békéltette meg Isten, hanem magával a világot.

Krisztus halálára a szövetség miatt volt szükség, erre világos utalás van a Szentírásban. A szövetség a testamentum a rendelkező halával lép életbe (Zsid. 9,16). Krisztus pedig Új szövetséget kötött.

Igen, a bűn elválaszt Istentől, de nem azért mert Isten utálja emiatt az embert. A bűn objektív ok, de méginkább valóságos ok, hogy az ember szakad el Istentől, az embert kell megbékíteni!

Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! (2Kor. 5,20)

Összefoglalom:
Isten mélyen szereti az embert. E szeretet miatt Jézus meghalt a kereszten értünk emberekért. Krisztus halála váltság halál volt mint aki a mi helyettesünk, mert nekem, nekünk kellett volna elvesznünk, de Krisztus ezzel kiszabadított minket a sötétség hatalmából. Nem hinném, hogy a váltságdíjat nagyon be kéne azonosítani, hogy ki kinek ...  Ez egy metafora, amely azt a szellemi/lelki valóságot hívatott kifejezni, hogy Immár Istenhez tartozunk. Ugyanakkor, jó óvatosan kezelni azt az egyházi hagyományt amelynek a lényege, hogy bizonyos bibliai metaforák mögött, mint a váltság, váltságdíj, engesztelés, olyan jól levezetett szilárd jogi magyarázatot találjon amely Istent is olyan kényszerítő keretek közé zárja ami azt sugalja, hogy nem is Isten szerete a domináns, hanem a haragja, amely más szenvedésével csillapodik le. Mindazáltal az az érzésem, hogy az ilyen és hasonló dogma fejtegetések nem is Istennek fontosak, csak mi vagyunk ennyire ...

2 megjegyzés:

  1. A megváltás nehéz téma. Számomra az általános megváltástan több sebből vérzik. Egyáltalán nem logikus, és nem is igazságos. Ennél még én is tudnék jobbat. Ezért eléggé ledegradálja Istent, hogy ezt a megoldást választotta. Nem véletlen, hogy as kereszténység közel 2000 éves történelme során mindig voltak balhék a megváltás körül. Én jelenleg a felszabadítás teológiájának megváltástana mellett teszem le a voksom. Könnyen érthető és logikus. És nem támaszt újabb és újabb kérdéseket, amelyek végeláthatatlan sora marad válasz nélkül

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kérdések a felszabadítási th után is maradnak jócskán,legalábbis számomra 😉

      Törlés

Kérem a kedves kommentelőket, hogy ne írjatok névtelenül, ha az elején nincs nicknév(névtelenre gördítve), akkor a végére írjátok alá!