2013. február 24., vasárnap

Isten "gügyög"

Előrebocsájtom, hogy semmilyen eretnekséget nem feszegetek, hanem azt szeretném néhány sorban vizsgálni, hogy amikor Isten szól hozzánk emberekhez a Szentíráson keresztül, akkor nagyon is leereszkedik a mi szintünkre.Úgy is mondhatjuk, hogy emberi szintre leereszkedve "gügyög".

Mi is leereszkedünk a kis gyermekhez, hogy közöljünk, az ő szintjükön, ha kell gügyögünk. Na nem azért mert ennyire visszamaradottak vagyunk, hanem mert tudjuk, hogy a gyermek máshogy nem ért, másból nem ért. Most tekintsünk el attól, hogy a gügyögés sokszor az ember részéről nem egy értelmes közlés, hanem bolondozás a babával. A gügyögés alatt azt értem amikor a felnőtt a kisgyermek szintjére leereszkedve közöl, beszél hozzá.

Főleg amikor a Biblia első fejezeteit olvassuk mai fejjel, rögtön beleütközünk abba a problémába, hogy az itt közölt dolgok túlságosan az ókori világkép nyelvezetén íródtak. Nem véletlen, hisz a Szentírás szövege nem a menyből lepottyantott kész szöveg, mely független az embertől és annak kultúrájától.
Ha ezt nem vesszük figyelembe akkor születnek az olyan törekvések melyek a szöveget istenítik és olyan kifejezéseket, szöveg fordulatokat, képeket tesznek  szó szerinti abszolút igazsággá, melyeket eredeti jelentésében nem akartak közölni, főleg nem akartak betű szerinti igazsággá tenni.

Rögtön az elején le kell azt szögezni, hogy Isten nem mesél, tehát nem kitalált mondákat. mítoszokat, meséket közöl, melyek legfeljebb tanítói célzatot hordoznak, de köszönő viszonyba sincsenek a valósággal. Nem! Isten a valóságot közli, de alkalmazkodik az emberhez,  emberi nyelven szólal meg, ember által, emberi kultúrában. Ez magába hordoz bizonyos gyarlóságot, de nem hazugságot. Ez a leereszkedés nem teszi alkalmatlanná a közlést, hanem éppen ellenkezőleg, igen magasztos az amikor isteni dolgok emberi nyelven és minden kultúrában érthető formában szólalnak meg.

Amikor a gyermekeim kisebbek voltak, de még most is igaz, hogy nem beszélhetem hozzájuk a felnőttek szintjén, nyelvezetében, hanem alkalmazkodnom kellett hozzájuk, mert különben nem értenének engem. Gyermeknyelven kell megszólalnom és így kell közölnöm akár mély és nagy igazságot is. Vagy vegyünk egy gyülekezetet, nem hiába vannak gyermekórák, vasárnap iskolai, gyermek istentiszteleti alkalmak, hittan órák. Nagy igazságokat közölnek a tanítók, de az ő szintjükön. Ugyanígy van Istennél is, amikor szól, de úgy hogy értse az ember.

Ezt nevezi a teológia akkodomációnak, alkalmazkodásnak, idomulásnak. Isten alkalmazkodik az ember nyelvéhez és a maga kultúrájában szólítja meg azt.

Vegyük csak megint példának okáért az őstörténeteket. Csak példaképp hozom fel, nem kívánom most elemezni az eltérő értelmezések függvényében. Amikor olvasom rögtön adja magát a kérdés, hogy ez agy teljesen pontos történetközlés vagy egy mítosz? Már a kérdés feltevést is azért teszi az ember mert állást szeretne foglalni, vagy vitatkozni a liberális vagy az ellenkező pólus, a fundamentalista értelmezéssel. Az esetleg eszünkbe sem jut, hogy a szöveg független és egyik olvasat sem igaz, mert egész egyszerűen nem azt akarja közölni amit az egyes irányzatok bele erőltetnek.

Tiszta vizet öntve a pohárba: Isten történetet közöl, például itt a világ teremtéséről és a bűnről, de ez a közlés nem a mai történetírás szerinti, hanem az ókori formának felel meg. Nem lehet mai szemüveggel szemlélni, mert akkor félremagyarázás, sőt, belemagyarázás lesz belőle. Ebbe a formában helye van a képeknek is, de ez nem azt jelenti, hogy az egész egy képes mese. Például a kígyó, aki a megcsalatás után a hasán jár és port eszik. A legtöbb írásmagyarázónak eszébe sem jut, hogy természettudományosan próbálja magyarázni a kígyó adottságát, mert köztudott, hogy a kígyó nem eszik port. Mindenki érti, hogy a kígyó mögött a Sátánt kell látni, de a kígyó képe alkalmas volt, hogy a Sátán természetére utaljon, a maga ravaszságával. Pedig a Biblia azt írja, hogy minden mezei vad közül a kígyó volt a legravaszabb. Egyértelmű, hogy Isten itt  nem természettudományos ismeretet közöl a kígyó intelligenciájáról, még ha szó szerint a kígyó ravaszságáról is olvassuk. Ez egy mély teológia igazság közlése, hogy a bűn mögött az ősi kísértő áll, aki  elsődleges oka az Istennel szembeni lázadásnak. A megátkozott kígyó aki ravasz vad, de immár port eszik, ez egy kép, mely mutat a valóságra a létező személyes gonoszra a Sátánra aki a bűn mögött van.

A bibliaértelmezésben ismert még az úgy nevezett antropomorfizmus, mely úgy határozható meg, hogy Istenről emberi léptékekkel beszél. Istent emberi tulajdonságokkal, jellemzőkkel ruházza fel. Istennek fülei vannak, aki hall, szemei vannak, aki lát, megbánja, hogy embert teremtett, sétál a kertben, féltékeny(féltőn szerető) stb. Nem mintha arról lenne szó,  ha Isten füléről olvasunk akkor arról kéne elmélkedni, hogy hány füle, szeme, szája van. Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy nem a szervről van szó, hanem emberi léptékkel lett kifejezve, hogy semmi sincs Isten előtt elrejtve.
Isten azért így közöl, mert ezt a érti az ember, leereszkedett a mi szintünkre, hogy a lényeget értsük.

A Szentírást nem diktálta Isten, hanem ihlette(ezzel már foglalkoztam, itt és itt) leereszkedve emberi nyelven közölt. Ha ezt szem előtt tartjuk, ez segíthet a Szentírás szövegének a kutatásában, megértésében. Amikor a egy főnök diktál a titkárnőjének, akkor csak a főnök habitusa, egyénisége, szókészlete köszön vissza. Az iromány semmit nem fog beszélni, még sorok között olvasva sem a titkárnőről. Sokan így olvassák a Bibliát is, tudomást sem véve a mögöttes emberről annak a kultúrájáról. A Szentírásnál ezt a kettős szerzőséget nem lehet figyelmen kívül hagyni. Sokféle stílusba sok ember írta, sokszor nagyon is jól tükrözve az emberi szerző egyéniségét a maga kultúrájában, de természetes Isten az ihlető.

Nem tudok nem gondolni arra, hogy Isten legnagyobb leereszkedése, Jézus Krisztusban történt, hogy mi bűnös emberek megmenthetők legyünk. Jézus Krisztusban Isten emberré lett, magára öltve a gyarló emberi formát, hogy meghalhasson értünk a kereszten. Istennek hatalmában állt volna máshogy is cselekedi, hogy valami olyan formában szóljon és mentsen meg mely mentes az emberi gyarlóságtól? Minden bizonnyal, de akkor Isten nem lett volna ennyire közel valóvá, de ez már egy másik téma...


10 megjegyzés:

  1. Igen korrekt írás! Miközben egyetértek veled, egy kis kiegészítést tennék: még a mítosz vagy mese (leánykori-ókori nevén: példázat) sem valótlanság vagy hazugság, hanem tanító történet. Amikor Jézus példázatot mesélt, annak az üzenete volt a lényeg, nem az, hogy létezett a valóságban az a bizonyos irgalmas samaritánus vagy sem?! Amit Jézus mondani akart, így is tökéletesen átjött és hasított.
    És egyébként ez nagyon tipikus az ókorban, ahol a történetmesélés igen-igen kedvelt fogás volt. Az üzenetet főleg az Ószövetségben nem a veretes nagy prédikációk és szigorú tudományos közlemények, hanem a mondák, mesék, sztorik hordozták. Még a próféciákban is sokszor képes hasonlatok vannak, a költői könyvekben pláne.

    Zoli, már régóta akartam tőled kérdezni: nem bántanak a nézeteidért a gyülekezetedben? Nekem nem triviális, hogy a testvérgyülekezet egy tagja úgy gondolkodik, ahogyan te. Bocsánat, ha túl személyes, ne válaszolj!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Sytka a kiegészítést.
      Nos a testvérgyülekezetek nem egy színűek, még ha néha annak is látszanak, Ez is, az is van.
      A Miskolci gyülekezetből többen végeztek már teológiát noha más gyülekezetben ezt nem helyeselték, de nincs központi irányításunk, hogy számot kéne adni.
      Ugyanakkor nem a teológia miatt látok úgy dolgokat, ahogy látok, hanem mert egész egyszerűen én is alakulok, és nem húzódok vissza egy mesterkélt zárt bibliaértelmezési rendszerbe.
      Az más kérdés, hogy a nehezen emészthető dolgokkal nem biztos, hogy állandóan elő kell jönni, bosszantani egyeseket. A blogot pedig aki nem akarja ne olvassa :)
      Mindazonáltal itt a blogban is olyat írok amit, ha kell, vállalni tudok, ha kell, szerintem védhetőek a postok.

      Törlés
    2. Köszönöm szépen a választ! Nekem is jelent egyfajta lelki terhet, hogy mit csináljak: egymás után írjam a provokatív post-okat (ahogy most teszem), állandóan kockáztatva, hogy félreértenek, "leliberálisoznak" és ehhez hasonlók. Vagy hallgassak, de az bevallom őszintén, egyre nehezebben viselem. Látom, hogy körülöttem az emberek valótlan szemmel nézik, olvassák a Szentírást és egyfajta módon kényszert érzek, hogy szóljak.

      Törlés
    3. Nagyon jók a posztjaid, kár lenne hallgatni, akinek nem tetszik az ne olvassa, Szerintem sem kell hallgatni, különösen a saját portádon, a mindennapi érintkezés viszont megkíván egyfajta óvatosságot, tapintatot, de itt sem sunnyogást értek ez alatt.

      A másik, vannak olyan ultrafundamentalisták, akik amúgy is mindenből problémát csinálnak(ez nem felekezetfüggő), még a klasszikus konzervatív szemlélet is túl liberális nekik. Szerintem emiatt pedig kár lapítani, mintha valami szégyelni való lenne a gondolkodásban.

      Törlés
  2. Sytka, ismerős a dilemmád. Egy vezetőnek bölcsnek kell lennie abban, hogy hogyan él azzal, amit megértett. Vannak kérdések, melyekben tudom, hogy nem lenne helyes a gyülekezet előtt nyilatkoznom, mert kárt okoznék nekik vele. Érdemes neked is azt átgondolni, hogy mivel használsz többet. Azzal, ha "provokálsz az írásaiddal" (nem tudom, ez nálatok milyen fogadtatásra lel), vagy ha egyelőre nem osztasz meg dolgokat. Ezen utóbbinak a célja az, hogy egy blog-szintű párbeszéd helyett néhány emberrel egy egész gyülekezet élvezze és befogadja a feléjük végzett szolgálatodat, és épüljön általa. Saját tapasztalatom szerint ha csendben vagyok, akkor könnyebb szolgálni a közösségem felé. Mivel nekem az elsődleges prioritásom ők, és tudom, ennek mi volt az ára, az áldozathozatal meglátszik a blogomon is. Nem kommentálja se egy X, se egy Y (direkt nem írok neveket), és nincsenek olyan témák, amiken kilométer hosszan vitáznak emberek. De a való életben látom ennek a gyümölcsét, és azt mondom, megéri.

    Ez persze attól függ, hogy hogyan tekintenek rád a közösségedben. És attól, melyiket tekinted elsődleges szolgálati területednek. Ez az "aki nem akarja, ne olvassa" hozzáállás szerintem (a saját tapasztalatomból kiindulva) nem működik egy gyülekezet esetében.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Karesz!
      Valahol mégis kéne ennek működni, már hogy aki nem akarja ne olvassa.
      Hiszen Sytka és hiszem, hogy én sem olyan keresztény alapvető dogmákat kezdünk ki, ami miatt nagyon kéne lapítani. Ha bizonyos kérdésfelvetések birizgálják egyesek érzékenységét, ezzel mit lehet kezdeni? Te ugyanígy vagy, amikor nem egy postodban az univerzalizmussal, vagy nincs pokollal rokonszenvezel. Ez ugyanígy lehet probléma, egyeseknek még egyenesen eretnekség is. Ugyanakkor én örömmel olvaslak, és ugyanazt tudom mondani, hogy kár lenne hallgatni, tovább lehet gondolni a felvetéseidet.

      Mindez nyilván nem vonatkozik például az igehirdetésre, mert az nem az a hely ahol túlságosan hangoztatni kéne az egyéni kérdésfeltevéseket, vagy bizonyos teológia csemegéket. Legalábbis ott nem "postolni" kell

      Törlés
  3. Zoli, épp az univerzalizmusra gondoltam magammal kapcsolatban. Amíg nem látom, hogy itt lenne az ideje, nem foglalkozom vele többet nyilvánosan. Mégpedig azért, mert az emberek elolvassák, de nem úgy értik, mint te, és utána a gyülekezeti szolgálatodra is úgy néznek már, hogy ő az, aki ezt és ezt gondolja. Utána pedig tehetek én akármennyi jót, az már nem fog számítani. Ha viszont fordítva történik, és először biztosítom őket az önfeláldozásomról és szeretetemről, utána szinte bármit el lehet mondani nekik. Lehet, hogy egyet nem értenek, de engem elfogadnak, mert tettem már le valamit az asztalra.

    Egyébként szerintem se olyan bicskanyitogató kérdések azok, amikről szó esik (az univerzalizmushoz képest). De nekem mégis tetszik az ószövetségi történet: amikor a nép félt, látva Mózes ragyogó arcát az Istennel való találkozása miatt, ő hajlandó volt leplet borítani magára. Magát korlátozta be a nép érdekében. Egy vezetőnek kutya kötelessége ugyanezt megtenni a gyülekezet érdekében. Hallottam már olyan vezetőkről, akik ezt nem tették meg, és elveszítették a gyülekezetüket - külföldön és belföldön egyaránt.

    VálaszTörlés
  4. Mindkettőtöknek igaza van. :-) Tetszik nekem Infa óvatossága, ez egy olyan dolog, amit szívesen tanulok a nálam jobbaktól (ebben engem sajnos nem is nehéz túlszárnyalni :-)). Jogos meglátás, hogy bizonyos témáknak megvan a maguk ideje és nem kis feladat "eltalálni" azt a pillanatot, amikor érdemes bedobni őket. Ezzel feltétlenül egyetértek, Infa te meg jó pásztor vagy, ha ezt megvalósítod, minden cinizmus nélkül, komolyan gratulálok hozzá!

    Ugyanakkor Zolival is egyetértek: mindig, mindenhol lesznek olyanok, akiket állandóan érzékenyen érintenek témák. De feltétlenül baj ez? Én is hirdettem Igét úgy, hogy közben láttam egyesek arcán ezt az érzékenységet. De azt is éreztettem velük, hogy soha nem volt szándékomban senkit megbántani. Viszont azt gondolom, nem feltétlen rossz, ha némely témák napvilágra kerülnek és feldúlják az embereket. Jézusnál éppen ezt látom: nem volt langyos víz. Szinte minden tanítása, témafelvetése bosszantott, felkavart sokakat. De az igazság iránti szeretet és tisztelet megkívánta, hogy mégis vesse fel őket. A tisztánlátás fontosabb volt, mint a hallgatás. És szerintem az sem utolsó szempont, hogy csak így lehet toleranciát tanulni.

    Nem tartom magamat idősnek, de már most érzem, hogy annyi mindent kellene átbeszélni azok körében, akiket elérek (és ebben a virtuális világom is benne van), hogy nincs mire várni, mert egyszer csak elfogy az idő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is átérzem ezt az óvatosságot. Mivel korábban Tanú voltam, számomra nagyon sok új dolgot tanultam meg. Olyanokat, amiket korábban nem is gondoltam volna. Ám most van kb tíz ember akik még Tanúk, de engem kérdezgetnek, és bizony nem merek mindent elmondani nekik. Fokozatosan tárom fel nekik az infót, mert különben hatalmas traumaként élhetik meg. Nem véletlen, hogy néhányan még a hitüket is elveszítik, mikor elhagyják a gyülekezetet

      Törlés
    2. Off leszek, bocs.

      Engem tegnap látogattak meg, és hívtak meg az emlékünnepre. Mondtam, hogy akkor elmegyek, ha ők is eljönnek a mi istentiszteletünkre, szerintem így tisztességes. :)

      Kb egy órát beszélgettünk, de nagyon nehéz volt velük. Egyszerűen nem értették az igeverseket, amiket felolvastam nekik (pl. 1Jn 5:13 az üdvbizonyosságról). És csak lebegtették előttem a meghívót. A Bibliát is csak akkor vették elő, mikor rájuk szóltam, hogy nekem az első dolgom az volt, hogy hoztam az enyémet, ők meg még csak nem is hivatkoztak rá.

      Velük tényleg finoman és óvatosan kell haladni. A gondolkodásra való készség ugyanis hamar átcsaphat önvédelembe.

      Törlés

Kérem a kedves kommentelőket, hogy ne írjatok névtelenül, ha az elején nincs nicknév(névtelenre gördítve), akkor a végére írjátok alá!