Legalábbis azon a szinten ami sokszor a fejünkben, tudatunkban van.
Megmagyarázom. Vagyis próbálom.
Jézus mondja: "Én
vagyok az út igazság és az élet" (Jn.14,6) "
... Én Vagyok" (Jn. 8,58)
Isten Mózesnek: "Vagyok,
Aki Vagyok" (2Móz. 3,14)
A valóság egyetlen
létező objektív volta az örök Isten. Ami a tudatunkba van a
világról, életről, mindennapokról, valóságról, igazságról,
sőt, Istenről, azt mi teremtjük, az a mi varázslatunk, amelyben
belevarázsoljuk magunkat és e szerint élünk, örülünk,
szomorkodunk, csüggedünk el, vagy éppen fel vagyunk dobva. Vagy,
ítélünk, értelmezünk, okítunk másokat. Ez nem a valóság, ez
a tudatunk felszínes játéka. Saját korlátaink. Korlátozott, felszínes, istenképünk és világszemléletünknek abszolutizálása, a teljesség igényével. Ez már önmagában
is ellentmondás. Az, ahogy gondolkodok, látok, értelmezek,
valójában nem valóságos, nem az igazság. Valójában lehet, sőt,
nem lehet, biztos, hogy nincs is, mert az egy káprázat, amit én
teremtek, összerakok.
A világ és ami benne
van, valóság, mert Isten leheletétől, Lelkétől származik, abban van a
létezésének ősoka, mert Isten a Kezdet. Csak kizárólag a maga objektivitásában. Amikor értelmezek, akkor már nem objektív. A világ, ahogy értelmezzük, inkább hasonlít az illúzióra, amely
valóságosnak látszik, valójában nincs is. Ezt megfigyelhetem
saját magamon is, ahogy a mindennapok, az élet felől érzek, gondolkodok,
ítélek. Az sem egyforma, a tudatom teremti a valóságról,
igazságról alkotott érzelmeimet, gondolataimat, ítéletemet, félelmeimet, vágyaimat, céljaimat. Bűvész vagyok, aki magamat varázsolom el. Aki vagyok az nem a valóság. Aminek látszani szeretnék, ami a vágyam az egy káprázat, magam teremtem.
Mikor tisztulhat a kép?
Mert a képet elhomályosítja a saját függönyöm, amit
többszörösen elé húzok, annak amit értelmezek. Amikor elengedek
mindent, csendben vagyok, szavakat sem alkotok, nem ítélek, nem gondolkodok, hanem jelenléttel vagyok a jelenben. Ekkor tisztulnak a dolgok, de
még akkor sem rögtön, hanem lassan fokozatosan. Meg szeretném
látni a képet, a tudatom függönyeit elhúzva, egy pillanatra
sikerül, ... a kép, a kép, amit látni akartam, az sincs. Nincs
ott. Azt is az elmém teremtette.
Ott Isten van, de nem az
általam teremtett istenképben, amihez korábban felhasználtam akár Szentírást is, vagy a saját igazságképemet, vágyaimat,
elképzelésemet Istenről. Vagy, ahogy tanították, amiben
szocializálódtam, belemagyaráztak és magam is ezt tettem. Nos,
Isten milyen? Olyan amilyen, VAN, valóságos a maga voltában, de minden
illúzió amit én kialakítok róla. Az emberi szavak kevesek, nem is
biztos, hogy kellenek ...
Az az isten nincs, akit
tisztelnek az emberek, félnek, imádnak. Inkább ne mutogassak másokra, hanem legyek
őszinte magam felé, az az isten nincs, akit én gondolok el, én
teremtek, másokat fenyegetek vele, vagy vigasztalok, akire
támaszkodni akarok mint egy mankóra, mert ez egy istenkép, amit
megalkotok. Nem több egy bálványnál, akit kifaragtam. Isten nem
függvénye a mi alkotta képünknek, Ő az ősok, az ős
princípium, az ős kezdet ami van, volt és lesz. Nem az idő
egydimenziós lineáris voltában. Mert az idő is relatív,
valamihez viszonyul. Sőt, nem egyenes, mert a gravitáció is
meggörbíti, ezt Einstein óta tudjuk. Ilyen értelemben igaz lehet a predesztináció is, de nem lineárisan, hanem isteni dimenzióban.
Ebbe belefér a kiválasztottság, de a szabadság is. Így mindez leírhatatlan, az értelmezés pusztán emberi gügyögés, mert olyanok vagyunk mint a csecsemő, aki értelmezni próbálja a világot. Isten is gügyög hozzánk néha, mert csak így értünk, ez a nyelvünk. Megkockáztatom, maga a Szentírás is ilyen, Isten alkalmazkodik, gügyög hozzánk.
Ebbe belefér a kiválasztottság, de a szabadság is. Így mindez leírhatatlan, az értelmezés pusztán emberi gügyögés, mert olyanok vagyunk mint a csecsemő, aki értelmezni próbálja a világot. Isten is gügyög hozzánk néha, mert csak így értünk, ez a nyelvünk. Megkockáztatom, maga a Szentírás is ilyen, Isten alkalmazkodik, gügyög hozzánk.
Isten fölötte áll az
időnek a térnek, és mindennek, azonban már maga a kifejezés is
pontatlan, hogy fölötte áll, mert helyesebben benne van, mert:
"őbenne élünk, mozgunk és vagyunk" (Apcs. 17,28)
Némulj el lelkem, légy
csendben, .... engedd elmenni a dolgokat, terveket, eszményeket,
vágyakat, igazságokat, szemléleteket., értelmezéseket,
ítéleteket! Ne alkoss istenképet, mert csalódsz benne, csak légy
jelen, a jelenlétben, Istenben! Isten van, Ő jelen van ...