2012. augusztus 1., szerda

Kell nekünk a zsidókkal foglalkozni?

Érdekes, de igen fájdalmas kérdés, hogy miként is viszonyult, viszonyul a kereszténység a zsidósághoz, pláne Izráelhez. Kel egyáltalán ilyen kérdést feltenni? Vannak akik mereven elutasítják azt a megközelítést, mintha a kereszténységnek bármi köze is lenne a zsidókhoz. Vannak akik szinte túllicitálják még a zsidókat is a mai Izráel pozitív megitélésével.

A kérdés jóval több, mint puszta kiváncsiskodás egy számunkra szinte lényegtelen kérdésben. A XX. század, és azon belül is a keresztény Európa lemoshatatlan bűne a több millió zsidó kiírtásával járó holocaust, ahogy a zsidók hívják a Soá. Mi vezetett ide? Lehetetlen, hogy előzmény nélkül érkezzen ez a szörnyű bűntett.

Nagyon jó könyvet olvastam Tatai Istvántól, aki az Egyház és Izráel kapcsolatát vizsgálta, teológia történeti, útkeresési viszonyokat, modelleket felvázolva, csoportosítva azokat.

Aki behatóbban szeretne a témával foglalkozni, azoknak nagyon ajánlom ezt a tanulmányt. Most csak röviden írnék fő teológiai modellekről.

1. A szubsztitúciós teológia, magyarul a behelyettesítési elmélet.
E szerint Izráel végérvényesen elvétetett a Messiás Jézus megölése miatt.
Az egyház teljes mértékben átvette Izráel helyét. Minden Izráelnek szóló áldást is kisajátítva, ugyanakkor az átkokat fenntartva a zsidóknak. A keleti Egyházakban és a a Római katolikus Egyházban szinte csak ez a gondolkodás uralkodott, és uralkodik ma is. Eszkatalógiailag a zsidóknak nem enged semmiféle további szerepet, mert csak az Egyháznak van jövője Istennél szerintük. Mereven elutasítja a chillazmust (görög), milleniumot (latin) Jézus ezeréves földi uralkodását. Augustinustól származik az a gondolat, hogy a millenium jelképes kifejezés, gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy Krisztus már a jelenben is ott van az Egyházban, és az Egyházon keresztül kormányoz.

2. A  szövetségteológia reformációval jött új modellként Kálvin és Bullinger nyomán.  E szerint az Egyház már kezdetttől is létezett, a kegyelmi kiválasztás nyomán. Gyakorlatilag ez azt is jelentette, hogy amikor az ószövetségben Isten népéről olvasunk, ott tulajdonképpen az Egyházról van szó, még ha külsőleg Izráelt olvasunk is. Istennek egy népe volt és van, ez az Egyház. A hívő zsidók gyakorlatilag már az ószövetségben is ennek voltak a tagjai. Eszkatalógiailag szintén  nem ad teret Izráelnek (legalábbis fizikai értelemben, mint nemzetnek), mert csak az Egyháznak van jövője, de ebbe oltatnak a hívő zsidók is. A millenium szószerintiségét szintén elvetik.

3. A diasztázis teológiák
Azért többesszám, mert két teológiai vonulat is kapcsolódik ide.
Diasztázis teológiákban nincs semmiféle kontinuitás a szövetségek között. A szakadék áthidalhatatlan minden szövetség zárt egység, kétféle kiválasztás, kétféle elhívás, kétféle reménység a jellemzőjük. Semmi szükség az "átjárásra"

a) A diszpenzácionalizmus gyakorlatilag egy új megközelítése az üdvtörténetnek. Eszerint Isten korszakokra osztotta az üdvtörténetet. Minden korszakban Isten sajátos úgynevezett háztartási bánásmódja érvényesült. Általában 7 korszakot különböztetnek meg:
Ártatlanság (1 Mózes 1:1–3:7), lelkiismeret (1 Mózes 3:8–8:22), emberi kormányzás (1 Mózes 9:1–11:32), ígéret (1 Mózes 12:1–2 Mózes 19:25), törvény (2 Mózes 20:1–Cselekedetek 2:4), kegyelem (Cselekedetek 2:4–Jelenések 20:3), és az ezeréves királyság (Jelenések 20:4–6) forrás:http://www.gotquestions.org

 A korszakok között  nincs kontinuitás és mindig ítélettel zárultak (és zárulnak a jövőben is). A jelenlegi korszak az elragadtatással fog zárulni, utána Isten megint foglalkozik a zsidósággal, de akkor már hívő zsidók soha nem lesznek az Egyház, Eklézsia tagjai mert az Egyház létszáma lezárul. Ezt követően más elhívás érvényesül. Izráel és a zsidók elhívás teljesen más mint az eklézsiáé. Ez a milleniumban is igaz lesz, mert Krisztus földi uralma a zsidók ígérete, míg az Eklézsia mennyei elhívással bír. A diszpenzácionalizmus ma az evangéliumi világban a virágkorát éli. Ennek nem egy változata létezik  a klasszikustól, a progresszívig, mely a szövetségteológia felé tolódik, maximum 3 nagyobb korszakot fogadva el, a mérsékeltől és a szélsőséges (ultradiszpenzácionalzimus) nézetekig, melyeknek lényege, hogy maguk az apostolok sem tartoztak a test-eklézsiához, csak Pál apostol. A titok(eklézsia titka) csak Pálnak lett kijelentve. A diszpenzácionalizmussal (korszakos elmélet) már foglalkoztam itt és itt.


b) A két üdvút (two ways), vagy a kettős szövetség mely ma is fennáll egymás mellett, de mindkettő zárt, mindkettő üdvözít. A két üdvútnak is számos változata létezik, de nem a lényegét tekintve, hanem a hangsúlyozásban.
Vagyis a kegyes zsidó a Sínai szövetség alapján üdvözül,nincs szüksége a másik szövetségre, vagyis a kereszténységre, a Golgota szövetségre az üdvösséghez. A zsidó szövetség és a keresztényi szövetség mereven elválasztódnak, mindkettő üdvözít és létezik egymás mellett. Ezzel a felfogással számos teológus szimpatizál, zsidó részről is, de még hasonlót hallottam evangéliumi körből is. Ez nem egy kidolgozott rendszeres teológia nézet, inkább útkeresés a mai keresztény-zsidó problémára nézve.

4. Multiföderális pluralista teológiákat a hagyományos történelmi ortodox hithez viszonyítva igencsak liberális nézet. Nem feltétlenül vallja a hagyományos keresztény paradigmát, sőt inkább megkérdőjelezi azt.
Esetleg komolyan elveti azokat, szükséges a krisztológiai korrektúra, el kell vetni az egyházatyák gondolatait, kiváltképpen az egyház egyedülállóságára vonatkozólag. A zsidó és keresztény megbéküléshez elengedhetetlenül fontos a pozitív teológiai szemlélet, mely nem enged semmilyen exkluzivitás(elzárkózás, kizáróság) nem engedhető meg, (extra ecclesiam nulla salus - Egyházon kívül nincs üdvösség) Más vallások is önmagukban is maximálisan elégségesek, ezért elhatárolódnak az inkluzivitástól(befogadó elmélet) is, mely ugyan elismeri az egyéb vallásokat, de jobbnak tartja a kereszténységet. Ne felejtsük el, hogy nem szótériológia a témánk (hogyan lehet üdvözülni?), hanem a zsidóság, Izráel kapcsolata az Egyházzal az üdvtörténetben betöltött szerepük és az útkeresés a feszültségekben. A multiföderális teológia a megbékélés célkitűzésében igen pozitív, ellenben egy kicsit utópisztikus is, hiszen azt várja minden résztvevőtől, hogy adják fel a történelmi gyökereiket, hitvallásaikat, és így közeledjenek egymáshoz.

Meglehetne még említeni azt a számos egyéni hangot, melyek nagynevű teológusokhoz köthetők, vagy a messiás hívő zsidókat, de ez a kis bejegyzés egész egyszerűen nem alkalmas erre. Aki szeretné jobban magát bele ásni a témába annak még egyszer ajánlom Dr. Tatai István (református lelkész) tanulmányát az Egyház és Izráel kapcsolatáról.
Megtaláltam interneten is pdf formátumban ITT.

Hol állok én?
Ez jó kérdés. Kicsit félve is vallok színt, mert nehéz úgy dolgokat jól megfogalmazni, hogy az teljesen fedje a valóságot a jelenlegi látásomat illetően. Semmiképpen nem célom, hogy most politikailag állást foglaljak a modern Izráel körül dúló csatározásokban. Annyit azonban elmondhatok, hogy ha nem is tekintem magamat elvakult keresztény cionista barátnak, de mégis Isten kezét látom abban, hogy Izráel mint állam megjelent a színen. Ezzel azonban nem igazolható semmilyen bűn Izráel részéről, de nem is kiállható ki a zsidó állam minden baj forrásának a térségben. Isten a történelem Ura és Izráel léte nem véletlen,
Teológiai vonatkozásban én nem osztom a behelyettesítési teológiát. Véleményem szerint a keresztény Egyház ezzel a 1500 évig tartó nézetével, amely ma is divatos, elméletileg is megalapozta a pogromokat és a holocaustot.
Talán magamat valamiféle progresszív diszpenzácionalistának tudnám nevezni. A klasszikus korszakos elmélettel azonban nem tudok egyetérteni. Szerintem teljesen felesleges 7 olyan korszakról beszélni, mely egyenként gyökeresen más alapelvű mint a többi és a titkos elragadtatás elméletével sem értek egyet. Tehát valami olyat tudnék elképzelni modellben gondolkodva, melyben valahol egymásra talál a szövetségteológia és a diszpenzácionalizmus, mindkettőből elhagyva a nagyon markáns sajátosságokat. Mert Igaza van a szövetségteológiának, hogy az Ószövetség és az Új között egyértelmű kontinuitás(folytonosság)van de talán beszélni kéne a két szövetség sajátosságairól is. Igaza van a diszpenzácionalizmusnak is, hogy az Ó és az Új között diszkontinuitás(nincs folytonosság) van, talán nem olyan erősen mint ahogy ennek jelentőséget tulajdonítanak. Millenista nézeten vagyok, de nem abban az értelemben, hogy azt gondolnám, hogy ez a zsidók speciális, csak nekik szóló ígérete, hanem vallom, hogy Isten népe egy, Krisztus eljövetelének áldása Isten népét egyként éri.

Óriási a téma, de talán még jelentősebb a gyakorlati kérdés, hogy vajon a kereszténység miként is tud közeledni a zsidósághoz úgy hogy nem feladva az alapelveket, de a majd kétezer éves gőgöt le tudnánk vetni, mely annyira jellemző volt a kereszténységre.
Igaz Pál szava, rajta keresztül Istené:


Róm 11:18  ne dicsekedj az ágakkal szemben. Ha mégis dicsekszel: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. 11:21  Mert ha Isten a természetes ágakat nem kímélte, téged sem fog kímélni. 


Ajánlom még ezt a kis felvételt Tatai István előadásáról: