2013. május 15., szerda

Dogma vagy dogmatizmus?


A keresztény biblikus dogma szükséges, kiváltképpen, ha alapvető. A dogma egyfajta megkerülhetetlen hitkényszer, mely világosan kijelöli az utat. Vajon a dogmatizmus is ilyen szükséges út?

Nincs kereszténység dogma nélkül. Isten teremtette a világot, ez dogma. Hogy, hogyan, milyen módon ez már értelmezés kérdése. A kettő nem összekavarható. A dogma az alapvető hittani doktrína, mely az alapokat érinti. A látás és értelmezés viszont nem dogma, nem alapvető. Isten hogyan teremtett?  Esetleg 24 órás napokat számolok, vagy korszakelméletet, vagy keretelméletet, netán helyreállítási elméletet vallok, de még idesorolható a teista evolúciós látás is. Ezek nem alapvető hittani kérdések. A dogmatizmusság pedig összekeveri a tényleges biblia dogmát, doktrínát a kevésbé fontos, többféleképpen értelmezhető  látással, magyarázattal, melyben óriási szórás van a kereszténységen belül.

Nézzünk még egy példát: a Szentírást Isten ihlette. Ez megkerülhetetlen doktrína, dogma. Az, hogy az ihletés milyen formában történt, milyen értelmezések, egyháztörténeti jellemzők kapcsolódnak az ihletettség kérdéséhez, ez lehet fontos kérdés, de nem alapvető keresztény tan, dogma. 

Vagy: Jézus visszajön. Ez dogma, de hogy miként milyen üdvtörténeti ütemtervben gondolkodok, avagy diszpenzácionalista, vagy történelmi premillenista, avagy az ellenkezője, amillenista valaki? Hiszi-e az 1000 éves királyságot vagy egyenesen tagadja a szószerintiségét? Vagy a nagy nyomorúság előtt van e elragadtatás, vagy utána, netán szó szerint kell egyáltalán érteni az antikrisztust, avagy a történelem Isten ellenes gonoszainak, gonoszságnak a képe?  Mindezek a kérdések messze nem alapvetőek. Természetesen kell ezekkel is foglalkozni,a maguk helyén lehet jelentősége ezen értelmezéseknek, csak a súlyozást ne tévesszem el, mert ki vagyok én, hogy olyan dolgokat állítsak teljes bizonyossággal dogma szintjén, melyek messze nem azok valójában és nem egyszerű kérdések. 

Nézzünk még pár dogmát. Gyorsan leszögezném, hogy nem a katolikus egyház dogmarendszerére gondolok, noha még ezeket sem vetem el mindenestől, hiszen többségében olyan közös keresztény alapokat tárgyalnak melyek minden igaz keresztény sajátjai és ismérvei. Természetesen nem értek egyet a katolikusok néhány  dogmájával, amelyek nem az egyetemes kereszténység részei, hanem  speciális egyházi jellemzők.

Jézus Krisztus az Isten Fia aki a kereszthalálával megváltott. Tehát dogma, hogy Jézus a Krisztus, a felkent Messiás. Dogma, hogy emberré lett, de az is, hogy Isten-Fiú. Az viszont nem alapvető keresztény tan, hogy az Ő emberségében próbáljuk megfejteni a kisérthetőségét vagy éppen a kisérthetetlenségét. Dogma, hogy Jézus megváltást szerzett, de hogy miképpen értjük meg a megváltást az már nem az. Lehet, hogy adott esetben fontos kérdés, hogy a megváltást a szabadítás oldaláról nézzük, avagy az elégtétel jogi oldaláról, de nem ez ad üdvösséget. Az üdvösséget az élő Krisztus adja, de nem a megértés függvényében, hanem hit által kegyelemből.

Apropó hit által kegyelemből: Igen ez is  bibliai dogma, de nagyon nem szabad kiszakítani a helyes összefüggésből ezt az igazságot, pláne nem kijátszani a cselekedetekkel szemben. Nem szabad felekezeti ítélkezést tartani például a katolikusokkal szemben, mondva, hogy nekik nem is lehet üdvösségük mert nem a csak  szuverén kegyelemre teszik a hangsúlyt, vagy nem úgy közelítik meg a kegyelem és a cselekedet kérdését mint a protestánsok. Az örök élet Jézus Krisztus által van és nem egy igazság hangsúlyozásából még ha az igen fontos is. Valamint, egész egyszerűen nem vehetem azt a merészséget, hogy átvegyem Isten bírói szerepét, ítélkezve.

Tehát a  keresztény dogmának igen mély jelentősége van, hiszen kijelöli a kereszténység megingathatatlan határköveit, de fontos, hogy azt tartsam dogmatikai doktrinális igazságnak, mely valójában az is, és még véletlenül se alkalmazzam a saját szám íze szerint más fajsúlyú kérdésekre, még ha fontosnak is tartom azokat . Mert a dogmatizmus inkább negatív tulajdonság, hiszen ez egy olyan makacsságot, merevséget takar mely ellentmondás nem tűrően ragaszkodik bizonyos jellemzőkhöz, tulajdonsághoz, formákhoz, de úgy hogy központi kérdést csinál olyan dolgokból melyek valójában többed rangúak. Embereket, testvéreket olyan jellemzők alapján ítél meg, melyek éppen nem képezik a kereszténység sarokpontjait. A dogmatizmus nem a bibliai dogmához való ragaszkodást jelenti, hanem dogma szintjére emel olyan kérdéseket melyek jobbik esetben is lehetnek fontosak, de általában még azok sem. Sőt, lehet, hogy egyenesen károsak, mert megosztást, szeretetlenséget, könyörtelenséget munkálnak.

A dogmatizmus nagyon komoly veszélyforrást jelenthet, amit Jézus így jellemzett: "Vak vezetők: kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek."(Mt.23,24) Amikor az ember megítél, elítél valakit(kiket), de ő maga sokkal nagyobb dologban téved, netán egyenesen vétkes, de ezekből nem is akar megtérni, mert szentül hiszi, hogy olyan igazság birtokában van amely feljogosítja erre a magatartásformára. Mondani sem kell, hogy Jézusnak a legnagyobb vitái az ilyen típusú hozzáállással volt. Isten egész egyszerűen gyűlöli a kétszínűséget a képmutatást és a gőgöt.

Ugyanakkor még a helyes dogma értelmezéshez való ragaszkodás sem lehet takarója a szeretetlenségnek, másokat könnyen elítélő hajthatatlan vallásos fanatizmusnak. A bibliai dogmához való ragaszkodás, az igazsághoz való ragaszkodás szeretetben (Ef. 4,15).

Összefoglalva: Igen nagy szüksége van a kereszténységnek a világosan kimondott biblikus dogmára, mert azokat látva, vallva biztonságban lehet "navigálni ". Ugyanakkor semmi szükség a dogmatizmusra, mert másra teszi a hangsúlyt mint amin kéne lenni valójában, elferdítve az Isten által kijelölt utat.

Mélységesen egyetértek Augustinusal: A lényeges dolgokban egység, egyebekben szabadság, de mindenben szeretet.”