2013. október 23., szerda

Valójában mi volt a baj Galileivel?

Galilei az inkvizíció előtt
Joseph-Nicolas Robert-Fleury 19. századi festménye
Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de a mai ismereteink alapján igen csak furcsának érezzük a Galileo Galilei körüli hercehurcát, mert hát olyasmit erősítgetett, melyet ma már senki sem kérdőjelez meg. Ugyanakkor van fogalmunk arról, hogy a középkorban messze nem volt egyértelmű az a világkép, hogy a Nap van a középpontban ..., hogy jön ide a Biblia?



Ez a blog jobbára teológiai témájú, ezért erről az oldalról próbálom megközelíteni. Amely messze túlmutat a Galilei peren.

Előzetesen nem árt röviden átfutni a száraz tényeket:
A II. században Ptolemaiosz összegezte az addig ismert csillagászati megfigyeléseket, elméleteket és kidolgozta a geocentrikus világképet, mely lényege, hogy a föld a világegyetem középpontja és e körül, kör körös pályán mozog minden égitest. Ezt a megfigyelések is támogatták, hiszen a földről szemléljük a világegyetemet,  igen csak korlátozott eszközökkel, akkor bizony nem nehéz erre a következtetésre jutni.

A XVI. században ugyanakkor egy új világkép volt terjedőben amely elsősorban Kopernikusz nevéhez fűződik. E szerint a Nap van a világegyetem középpontjában és e körül köröznek az égitestek. Ezt az elképzelést Kepler módosította úgy, hogy nem szabályos körpályákról van szó, hanem elipszis pályáról, igaz, hogy elsősorban a Mars kapcsán jutott erre a következtetésre.

(Ma már persze tudjuk, hogy ez is csak a mi naprendszerünkre igaz, hiszen napok és azok rendszerei, millió, talán milliárd számban léteznek a világegyetemben. Olyan távoli galaxisok melyek csak nagy teljesítményű űrtávcsővel fedezhetők fel. Melyek köszönőviszonyban sincsenek a Földdel).

A XVII. században kiújultak a viták, de ebben már, az uralkodó nyugati egyház is bekapcsolódott. Galilei jóban volt a Pápa egyik kegyeltjével Ciampolival, akinek az árnyékában nyugodtan végezhette a kutatásit (persze nem egyszer azért összezördült egyesekkel az egyházban), megvédve a kopernikuszi heliocentrikus világképet. Ez azt is jelentette, hogy amikor Ciampoli a hatalomból kikerült, akkor az egyház sem hunyt szemet tovább Galilei ténykedései fölött. Ennyi a száraz tény. Ma már a fejünket csóváljuk, vagy gúnyosan jókat mosolygunk, hogy milyen buta volt akkor az egyház, de teológiailag nem intézhetjük el ennyivel.

Megint vissza kell menni egy kicsit a múltba, de más vizekre kell eveznünk. Ez az írásértelmezés módszerének (hermeneutika) a problémája. A Szentírás látszólag, felületes értelmezésben ugyanis a Geocentrikus, földközéppontú, világképet támogatja. Tudom, ma az már egyértelmű, hogy az erre vonatkoztatható szöveg nem szó szerint veendő, hiszen mi is használunk olyan formulákat, hogy a Nap felkel, lenyugszik, de még véletlenül sem egy világképre utalunk.

Nos, pont itt van a probléma. Hogyan olvassuk a szöveget?

A középkori teológus joggal mutatott, rá, hogy a Szentírásban világosan le van írva, hogy a Nap megállt: (Józsué 10,12). Ha megállt, akkor előtte körözött, ezt az ihletett írás mondja, és nincs mit ezen vitázni! -mondhatták. Nehogy már a tudós mondja meg, hogy milyen az a világ, amit Isten teremtett! A Szentírás kijelölte a biztos utat, ezt kell követni, és punktum! A probléma, csak az, hogy tényleg kijelölte az utat tudományos kérdésekben? Vajon az Írás tudományos közlést nyújt, amit alkalmazni kell mindenáron?

A válasz erre a középkorban sem volt egyértelmű, hiszen a régi írásértelmezési iskolák az alexandriai és az antiochiai más-más utat követtek. Az egyházatyák e mentén haladtak, a hermeneutika is fejlődött, változott.
A középkorban is számos iskola létezett.

Próbálok rövid lenni: kialakultak az írásértelmezési elvek, melyek igen csak eltérő végeredményre jutottak.

   Az allegorikus megközelítés a szöveg alatt próbált kutakodni. Ezt és ezt olvasom, de ez alatt a mélyebb értelem rejtőzik, melyet fel kell tárni, hogy az igazi teológiai, etikai elvet, mondandót megértsük. Ez a módszer számos formában volt jelen, az alkalmazhatótól az egész extrémitásig.

  A szószerinti értelmezés pedig csak a szöveg felszínével foglalkozott. Ezt és ezt olvasod, akkor így értsd is! Természetesen ennek is van létjogosultsága, hiszen a Biblia nem rejtvénykönyv. Ugyanakkor ez sem alkalmazható minden további nélkül. Mi van a különböző költői, és irodalmi formákkal?

  A hozzáigazítás, vagy akkomodáció, alkalmazkodás elve pedig rámutat arra, hogy ahogyan írva van, az kölcsönhatásban állt a kor emberével, vagyis igazodott az akkor élő emberekhez, a maguk ismeretanyagával, irodalmi formájával, az adott kultúra nyelvezetében. Ez a módszer már inkább reformáció (főleg Kálvin) utáni iskola, noha komoly hagyománya van a rabbinisztikusi írásértelmezésben és az egyházatyáknál is, nyilván korának megfelelően.

Természetesen mindezen elvek három pontban, nagy leegyszerűsítése a hermeneutikai (írásértelmezési mód) megközelítéseknek.

Visszatérve Galileihez: a probléma jó része egész egyerűen teológiai volt. Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni a vallási, társadalmi és politikai vonatkozásait sem. A kor egyháza fenyegetve érezte magát, ha bejön valami új, mert számára az új dolgok, komoly vallási, teológiai, társadalmi problémák elé állították. A protestantizmussal való harca is ilyen volt. Hogyan küzdjön ezen a fronton, ha belülről minden oldalról szétszedik a jól megalapozott értelmezéseket és hagyományokat? Különben is a protestantizmus is új gondolat, tehát nem jó. Sajna később a többi keresztény oldal is belecsúszott hasonló hibákba. A megszokottól való eltérés egyeseket komolyan felhergelt, vagy valamiféle "sündisznó állást" vettek fel.

Amiről sokszor a kutatók, történészek elfelejtkeznek, vagy amivel igazán nem is akarnak foglalkozni, hogy e per mögött, a kor írásértelmezési csődjének lehetősége is ott lebegett. Vajon a Szentírás egyáltalán akar nyilatkozni természettudományos kérdésekben? Galileit igazolta az idő. Ma már nem kérdés, hogy a Föld van-e középpontban? - akkor az volt, még hozzá szinte vérre menően. Teljesen feleslegesen, de igen csak kiélezetten egymásnak feszült a teológia és a tudomány.

A tudománynak igen komoly tiszte van, hiszen Isten generális, általános kijelentésével foglalkozik: a teremtett világgal. A teológiának és a Szentírásnak pedig spirituális jelentősége van, hiszen a tudomány nem válaszolhatja meg az istenkérdést, nem válaszolhatja meg a lélek, a bűn okát, a megváltás szükségességét. Abszolút értelemben etikai mércét sem tud felállítani, mert nem ez a dolga, nem is teheti!
A teológia pedig nem merészkedhet arra a területre ami a természettudomány tiszte! Ne feledjük: a teremtett világ Isten másodlagos kijelentése!
Akinek a szemei megnyílnak azok a természet szemlélése közben Isten hatalmát is megláthatják, de ez már nem természettudomány. Ha pedig az emberben belül megmozdul valami, akkor ez nem más mint a Szentlélek munkája, hogy ki a Szentlélek? - ez már teológia.

A tudósnak nem kell hitetlenné lenni, mert a tudomány nem a hit kérdéseit vizsgálja, és nem is kell! A hívőnek pedig tudománytalanná, ellenségeskedőnek.
Nem az a kérdés, hogy hit vagy tudomány? Hanem: a hit és tudomány hogyan egészíthetik ki egymást?

Vajon a történelem nem ismétli önmagát? A teológia a helyén van? A hermeneutika azzal foglalkozik ami neki kijelöltetett? A természettudósra ugyanez igaz. Nem ugranak egymásnak tiszta fölöslegesen és károsan  a két táborban egyesek, időnként?

Teológiailag nagyon fontos elv, a Szentírás elégséges volta. Azonban világosan érteni kell, hogy ez mit jelent és mit nem! A hit és erkölcs dolgában, alapelvek lefektetésében tökéletesen elégséges! Ugyanakkor számos terület van, amiben nem is akar nyilatkozni, tévedhetetlen formában, mert nem ez a szándéka! Jó példa a Józsué könyvében a Nap megállítása. Nem akart nyilatkozni a világkép kérdésében, hiába hitték ezt több száz évig. Az említett szentírási példa, akkor allegorikus forma? Nem! Szó szerinti? Nem! Pontosan mi is történt? Fogalmam sincs! Tényleg csoda történt? Igen! Mi a csoda? Ez már máshová vezetne.....


Utólag:
A témát nagyon igényes körüljárja Alister McGrath, két igen jó művében: Tudomány es vallás, valamint, Bevezetés a keresztény teologiába című könyveinek, ide vonatkozó fejezeteiben. Gondolataimat  is ezek ihlették.