2015. november 27., péntek

Megjegyzések az iszlámmal kapcsolatban.

Az iszlám vallás, nem ismeri a modern európai ember vallásról alkotott felfogását. Megérthető egyáltalán a mi fejünkkel, hogy tulajdonképpen mi is az iszlám célja? Attól tartok, hogy nehezen, illetve a saját gondolkodásunk, kultúránk, vallás felfogásunk börtönébe vagyunk, és ez megvezet minket. A teljesség igénye nélkül néhány pontban vázolnám ezt.

1. Rögtön az elején érdemes tisztába tenni a fogalmakat, mert itt is kaotikus a helyzet. Az iszlám, mint vallás és a muszlim, (magyarítva, muzulmán), mint ember nem ugyanaz. Ha a muszlim embert nézzük, akkor ezt nem szabad automatikusan azonosítani az iszlámmal. A muszlim hit az iszlámon alapszik, de annak megélése és gyakorlati következménye nagyon sokféle lehet. A muszlim ember ugyanúgy ember, családdal a háta mögött és boldogulni akarással, mint bárki más. A nagy többség egyáltalán nem potenciális terrorista, csal élni és boldogulni akarnak. Az igaz, hogy nem tudják és nem is akarják úgy értelmezni az iszlámot, mint a keresztény ember, pláne nem, mint a világi nyugati ember. Ezen a területen, jó ha néhány dolgot tisztán látunk.

2. Nézzük az iszlámot, mint vallást. Nem megyek bele, hogy ez sem egységes és milyen ágai vannak, melyek egymással is ellenkeznek. Csak néhány jellemzőt ragadnék ki, melyek rámutatnak arra, hogy ez nem kompatibilis az európai vallási pluralista felfogással, és társadalom szemlélettel, de teljesen más természetű is, mint a kereszténység hit felfogása. Az iszlám alapvetően férfias, cselekedet központú és nem a szív vallása. Ezért viszonylag egyszerű. Nem hangsúlyos, vagy egyáltalán nincs is benne, hogy milyen a muszlim hívő bensőséges kapcsolata Istennel. Ez csak úgy jelenik meg, hogy Allah, mit akar, az ember hozzá közel, igazán sose kerülhet, még a szerintük üdvözültek is  viszonylag messze lesznek tőle, mert Allah nagy és hatalmas.
A keresztény bűnbánat és hit általi megigazulás megélése csak nyavalygás, amiben semmi becsülni való nincs, szerintük. A tettek számítanak, a félelmetes Allah akarata szerint.

3. Az iszlámot nem lehet elkülöníteni a társadalomtól és annak törvénykezésétől. Nos, itt van az, amit Európa nem ért, és úgy tűnik, hogy mindenki elbeszél egymás mellett. Az iszlám a világot két felé osztja, az alapján, hogy az iszlám törvénykezési rend a saría működik e benne, vagy nem, de az kívánatos lenne. Az iszlám háza, (dar al-islam) az a társadalom, amely mindenestől iszlám alapú, amelyet, "csak" védeni kell, ha kell fegyverrel. A világ többi része, a háború háza (dar al-harb), amelyen még meg kell valósulni a saría alapú társadalomnak! Ezt meg kell hódítani az iszlám számára. Ennek jellegében, eszközében és idejében van különbség, hogy hogyan és mikor történik, de, hogy ez cél, és kívánatos, ebben nincs kétség. Amit nem akar az európai ember megérteni, hogy az iszlám nem csak az egyes emberek vallása, hanem egy vallási és társadalmi szemlélet, melyet nem lehet ketté választani. Éppen tegnap néztem egy kis online videót, hogy Németországban az integrációs oktatásban arra tanítják a muszlimokat, hogy a német alkotmány fölötte áll a Koránnak. Szerintem semmit nem érnek el ezzel a céllal, mert ez teljesen elképzelhetetlen egy muszlimnak. A társadalom és vallás, nekik nem kettő. Lehet, hogy kényszerűségből most még az, de az iszlám hit szerint ennek egyesülni kell!

4. Nagyon fontos megérteni, hogy az iszlám eredeti jellegében alapvetően harcias, hódítani akaró. Ettől sokszor eltértek, békésebb irányba, de az iszlám fundamentalizmus éppen azért lehet sikeres, mert amikor a gyökerekre mutat, akkor éppen nem a béke és a szeretet dominál. Szerintem alapvetően téves és félrevezető az a divatos vélemény hangoztatása, hogy az iszlám a béke vallása. Ennek a gyökereket vizsgálva nem sok nyoma van. Míg a kereszténység eredeti jézusi gyökerei békések, ha erről letértek a keresztények (vagy annak mondottak), akkor váltak harciassá és véressé, mint ahogy ez a középkorban is látszik. Ha ellenben visszatértek a gyökerekhez, akkor szelíddé, békéssé lettek, mert ez jellemezte Jézust is és ezt tanította. Tehát szerintem alapvetően téves azt gondolni, hogy az iszlám azért harcias, mert a kereszténységhez képest van öt-hatszáz év hátránya, de ezt ugyanúgy be lehet hozni. Ez szerintem nem igaz! Mivel teljesen mások az alapok, ezeket nem lehet „behozni” megváltoztatni! Ebben is óriásit téved, és álomvilágban ringatja magát a nyugati társadalom, tartok tőle, hogy az ébredés nem lesz kellemes. Már most is vannak ennek szörnyű jelei, de nem megyek bele, mert ez más kérdés.

5. Van ami kapcsolódási pont lehet a keresztény misszió számára, mert az nem kétséges, hogy a muszlimoknak is szükségük van megváltásra és bűnbocsánatra. Ez a kapcsolódási pont, amely alapján az evangélium áttörheti a vallási burkot, ez pedig Jézus személye lehet. Nagyon fontos, hogy nem a keresztényi dogmák alapján, mert ettől mereven elzárkóznak. Hanem Jézus személye, akit nem tagadnak, de nem hiszik, hogy meghalt a kereszten. Hogyan is halhatott volna meg egy igaz, Isten támogatását bíró próféta? Mint már feljebb utaltam rá, hogy az Iszlám harcias, férfias vallás, melyben nincs helye semmilyen gyengeségnek, és szinte így természetes, hogy tagadják, hogy Jézust le lehetett győzi, pláne, hogy önként odaadta magát a kínhalálra. Ami viszont az iszlám erőssége az a gyengesége is, hogy nincs benne semmilyen bensőségesség és szeretet Istennel kapcsolatban. Jézus személye ezt az űrt tudja felhasználni és ez alapján mégiscsak van egy olyan fogódzó, amelyben Isten megtudja őket ragadni.

6. A muszlimok vallása tehát az iszlám, amely nem hajlítható semelyik irányba, sem nem lesz plurális, elfogadó, másokat elismerő, sem nem integrálható (a vallás, nem az ember) maradéktalanul a modern társadalomba, mert teljesen más a természete. Ugyanakkor, az élet és Isten munkája képes a muszlim embert "hajlítani", megtörni, mert a muszlimok vallási megelégítettsége szerintem az iszlám alapján messze nem teljes, mivel hiányzik az Istennel való megbékélés és bensőségesség. Kifelé a legtöbb ember tudja magát tartani, ha kell a vallásra támaszkodik, de a legerősebb ember is meg tud belsőleg törni és erre az iszlámnak nincs kielégítő megoldása, de Jézusnak igen. Jézus ezért tudott hatalmas lenni, pusztán azzal. hogy itt élt, mert az összeszakadt, megtört emberek tudtak kihez menni, és ez ma is így van. A valódi kereszténységben az a szép, hogy nem egy valláshoz kell megtérni, hanem egy személyhez Jézushoz, aki hozzá kapcsol minket Istenhez. Innentől kezdve, pedig Isten munkálkodik, oda tudja azt az embert is vinni a kereszthez, aki előtte ennek ellenállt.

2015. szeptember 28., hétfő

Migráns problémában valami nem stimmel.

Fotó: MTI
Ahogy próbálom követni a hírekből, internetről, innen, onnan a mai kor afrikai, közel-keleti, ázsiai menekült és elvándorlási jelenségét, egyre inkább befészkeli magát valami a fejembe, hogy itt bizony valami nem stimmel. Mi is az? Vagy inkább, mik is azok?

Most egy kicsit kilépnék a politika érzelmi acsarkodásaiból (nem mintha nagyon benne lettem volna eddig is). Nincs olyan kényszerem, hogy a migráns kérdés mögé bújva, azt támogatva, megértve vagy elutasítva, magamat pozícionáljam jobbra, vagy balra. Azt hiszem nem kell ahhoz semmi különös politikai szemüveg, csak értelmes szemlélet, hogy az ember értse a problémát, hogy százezrek, akik teljesen más  kultúrkörből valók,  más, jóval hevesebb mentalitásúak, azok kontrollálatlanul, vagy legalábbis nem eléggé jól átvilágítottan ide-oda vonuljanak Európa szerte, és ez milyen biztonsági kockázatokat hordoz. Ahhoz meg, nem kell még kereszténynek sem lenni, hogy megértse az ember, hogy a tömegek mögött emberek és sorsok vannak. Nos, pont itt van egy óriási kérdésem!

Nem tudom, de arra gyanakszom, hogy az igazi szenvedők nagy többségben nem mennek sehová. Maradnak a háborús övezetekben, valamint a török és közel-keleti menekült táborokban. Nem akarom elvitatni, hogy a migránsok között is eléggé nagy százalékban jelen vannak a háborús menekültek, de szerintem nem többségében. Arról nem beszélve, hogy a háborús övezet, pedig éppen, hogy nem garancia semmire, mert van ott minden, olyan előélet is,  főleg életerős fiatal férfiakat tekintve, mely minden, csak nem megnyugtató. 

Vissza az eredeti kérdéshez: mire is gondolok? Az már nyilvánvaló, hogy javarészt fiatal vagy középkorú életerős férfiak alkotják az idevándorlók többségét. Hol van a családjuk? Persze vannak itt gyerekek és nők is, de közel sem olyan arányban mint a határ menti közel-keleti menekülttáborokban.
Zaatari menekülttábor Jordániában
Forrás: AFP/Mandel Ngan

Attól tartok, hogy az igazi háborús menekültek isszák igazából ennek a migrációnak a levét. Azért mert nekik nincs és nem is lesz annyi pénzük, erőforrásuk, hogy messze Észak-Európában új életet kezdjenek. Nekik nem sok jut. Igazából nem őket támogatják, nem rájuk fókuszál a világ. Akik pedig, a dolgozni tudók, megélhetésért küzdeni  képesek, a napi betevőt megkeresni tudók és hadra foghatók, azok elmennek. Ellenben, az asszonyok, öregek és gyerekek, nagy többségben továbbra is maradnak a török, libanoni, jordániai menekülttáborokban. Sőt, a háborús övezetekben. Arról nem is beszélve, hogy a mai technika, internetes világ gyakorlatilag egy olyan láncreakciót, dominó borulást hozott, amelynek a szereplői igen nagy százalékban már nem csak az egyértelmű közel-keleti háborús övezetek szenvedői, hanem sokszor a távolabbi Kelet, Banglades, India, Pakisztán, Afganisztán. Vagy, Afrika számos országából megindulók tömegei. A közeli balkánról már ne is beszéljünk!

Azért is vannak kétségeim, mert ahelyett, hogy ténylegesen rászorultak kapnának hathatós segítséget a több százezres menekült táborokban, ehelyett az anyagi segítés jó része másfelé megy. Igen nyomorúságos körülmények, sokszor borzalmas állapotok és belső erőszak dúl ezeken a helyeken, a háborús határmenti menekülttáborokban.  A rajtuk segítés helyett dollár milliókkal szálnak be a nagyvállalatok is a migráns vándorlás megsegítésébe. Hogy, miért? Ez más kérdés. Arról nem beszélve, hogy Európa kapuja lassan becsukódik, legalábbis abban az értelemben, hogy itt mindenki vonulhat kénye-kedve szerint. Mert ennek, így ebben a volumenben tényleg nincs értelme, igen komoly a kockázata és ez a nyitottság nem valódi segítség. Ezt az államok már nem vállalhatják fel, vagy egyre kevésbé nyitottak, befogadók. Azt hiszem a migráns kérdés pozitív vagy negatív megítélése  ma politikai ügy (a szó negatív értelmében), nem kezelik reálisan a helyén, legalábbis kifelé, a választók és a sajtó felé, de tartok tőle, hogy semmilyen szinten. Ugyanakkor ez a jelenség olyan külső és belső problémákat hoz majd elő és olyan súllyal,  (a migránsoknál, egymás között is), hogy európa kénytelen ébredezni, de akkor már a belső feszültségek olyan nagyra duzzadhatnak, hogy nagyon nehéz lesz azt kezelni. 

A Németek most jelentették be (még nem hivatalosan), hogy fogadják a szíreket, de majd család egyesítésről szó sem lehet. Vagyis, nehogy valakinek eszébe jusson, hogy majd később idehozatja a népes családját! A nem szírekről már nincs is szó, nekik marad a hosszabb menekült elbírálási hercehurca. Tartok tőle, hogy nagyon messze lesznek attól, mint amit megálmodtak, avagy, amit akarnak. Valószínűleg kódolva van az elégedetlenség és a zavargás. Mert bizony, még németben, svédben sem fenékig tejfel az élet, állás és nyelvtudás nélkül. Segély biztos, hogy lesz, (már akik nem lesznek kitoloncolva, nekik egy darabig), fedél is fejük fölött,  de ez hozza meg, majd amire számítottak? Mi lesz hosszabb távon? Ne feledjük, jobbára fiatalokról van szó, a családjuk nélkül. Nem hinném, hogy az történk majd, amire számítottak.

Hol lesznek,  hol maradnak a családok? A közel-keleti menekülttáborokban, sőt, ott hagyva a háborús övezetekben. Erős, munkára, a betevőt kiharcolni képes férfi családtag nélkül. Mert ők eljöttek. Itt valami nagy álom lebeghetett a nyomorult családok szemei előtt, ami nem fog elkövetkezni,  talán szinte senkinek, talán csak néhány kivétel lesz. Ebből még baj lehet! Gyökerükből kiszakított, életerős férfi generációk százezrei, millió, egy teljesen idegen kultúrkörbe özönlenek, amelyben szinte biztos, hogy nem találják majd meg a helyüket. A vallási  és nemzetiségi feszültségekről még nem is beszéltünk, melyek, egymás között, a migránsok között is jelentősek lehetnek. Legalábbis nem hinném, hogy ennek kívánatos folytatása lesz, és akkor még enyhén is fogalmaztam. 


Van még egy következmény, ami nem tudom, hogy valós-e, de azt hiszem nem lehet figyelmen kívül hagyni: ha "netán" harcolni kéne (mert kéne, mert ez bizony megkerülhetetlen valóság) mondjuk Szíriában, Irakban, a szabadságért, akkor, kik teszik ezt, ha eljött a harcképes férfiak jó része? Sőt, ma már látszik, hogy az IS (Iszlám Állam) miért tud annyira teret hódítani, mert gyakorlatilag igazából nem is harcolnak ellene, (kurdokat leszámítva). Legalábbis nem hatékonyan. Az idősek, a nők és gyermekek többsége maradt, nos, ez nem stimmel, legalábbis, szerintem. 

2015. szeptember 6., vasárnap

Migránsok a fejekben...

Azt hiszem ideje van annak, hogy az ember darázsfészekben kotorásszon. Nagyon nehéz úgy hozzányúlni a témához, hogy elkerülhető legyen a darázscsípés. Tehát a legjobb, hogy ha már hozzányúlok, akkor abban a tudatban tegyem, hogy bizony nem egyszerű területen ténykedek.

Már csak azért sem egyszerű mert tényleg nagyon komplex a probléma. Közel-Keletről és Észak-Afrikából százezrek - de már lehet milliós számokról is beszélni - indultak útnak egy jobb élet reményében. Ebben még semmi rendkívüli nem lenne, mert a történelem tele van menekülésekkel, népvándorlásokkal, azok minden következményével. A probléma az, hogy a cél most Nyugat-Európa, azon belül is a gazdaságilag jobb helyzetben lévő és ezért a leginkább jobb ígérettel bíró jóléti államok. Az út hosszú és számtalan országon át vezet, mely rengeteg problémával jár. A jog útvesztői és a nemzetközi egyezmények, a biztonságpolitika, a kulturális feszültségek, a humanitárius kihívások és még lehetne sorolni, mind-mind óriási probléma elé állítják mind a menekülteket, mind a tranzit-, és célországokat.

Azt azért érdemes tudni, hogy a migránsok Európában csak töredékei, menekültek teljes számához viszonyítva. Jordániában, Libanonban, Törökországban, Pakisztánban, ... több millióan vannak, sokszor városnyi nagyságú menekült táborokban. Még nem is beszéltünk a világ más részeiről. Ezzel együtt az ENSZ adatai alapján húszmillió menekültről beszélhetünk, akiknek ellátását nem a világ gazdag országai végzik, hanem a jóval szegényebbek mintegy 86 százalékban. Marad 14 százalék, na erről beszélünk most, csakhogy az arányokat illetően képben legyünk. Európai léptékekkel és a megszokott életszínvonalt tartva, bizony ez is nagy szám, főleg úgy, hogy nem lehet tudni, hogy mindez hová vezet és meddig.

Ha mindezen kérdések egyenként is rendben lennének, akkor is hatalmas lenne a probléma, de nincs így. Ehhez hozzájön, hogy bizony a politika, azon belül is a pártpolitikai kesze-kuszaságok és érdekek, rendkívül erősen rátelepültek minden oldalról a migrációs probléma kezelésére. Ezen túl még nem is beszéltünk az egyénről, mert itt aztán tényleg el lehet veszíteni a fonalat.

Az egyén a migránsok oldaláról szemlélve, van itt minden: valódi háborús menekültek, túlzott illúziók, borzalmas hátterek, igazmondás és hazudozás, agresszív tolakodás a cél érdekében,  és békés csak élni akarás, teljesen más kulturális és vallási hozottság, mindez megspékelve az európaitól nagyon idegen vérmérséklettel, és még lehetne hosszan sorolni. Nos, ez azért probléma, mert mindez hatalmas tömegekben és azok vonulásában jelentkezik. Az államok szinte képtelenek ezt jól kezelni, egész egyszerűen erre senki nincs felkészülve, és sokszor kezelhetetlen is.

Az egyént tekintve a tranzit és befogadó országokban, itt sem sem jobb a helyzet. Az embernek az az érzése, hogy szinte mindenki tudja a tutit, természetesen a már megszokott politikai bal, vagy jobb szimpátia alapján. Le lehet egymást ordibálni, fasiztázni, komcsizni, zsidózni, orbánozni, nácizni, libsizni. Általánosítani, jobbra vagy balra, a kereszténységet vagy a muszlimokat egyoldalúan bírálni, és szidni egymást, ezért, azért, az ok kimeríthetetlen. Megszoktuk a két színben való gondolkodást, fekete-fehér alapon. Nem ismerjük, vagy nem akarunk arról tudomást venni, hogy az élet képe sokkal árnyaltabb. Ebben a politika sem segít, sőt, inkább ront a helyzeten, mindegy, hogy bal, vagy jobb. Úgy látszik, hogy az embereknek szükségük van erre, mert így érzik magukat biztonságban és így tudnak tájékozódni. 

Ez a bejegyzés pontosan arra akar rámutatni, hogy az egyén oldaláról nem lehet ezt a rendkívül komplex problémát ilyen mérhetetlenül leegyszerűsíteni! Rendkívül összetett a migrációt kiváltó probléma, de rendkívül összetett annak kezelése mind állampolitikai, biztonságpolitikai, humanitárius, államközi és összállami, uniós kezelése. Nem célom, hogy bárki fölött ítéletet mondjak, nem célom, hogy újat mondjak. Az a célom, hogy legalább próbáljunk meg összetettebben gondolkozni a nagyon is összetett kérdésben. Nehogy azt higgyük, hogy hát igen, a migránsok a fő baj, de azt se gondoljuk, hogy Orbán Viktor, vagy ellenkezőleg, Merkel politikája az a hülyeség és ettől szabadulni kéne aztán minden oké. Kedves hétköznapi ember, velem együtt! Te vezetsz egy egész országot, tudod, hogy rengeteg tényező, faktor van, ami mentén egy ilyen problémát úgy kell kezelni, hogy az emberséges is legyen a lehetőségekhez képest, meg biztonsági szempontból is helytálló legyen? Akinek egyénileg úgy van lehetősége, hogy segít fizikálisan is, tegye, de hagyjuk, már azt, hogy a másként cselekvőt, az aggódót, a kétségének hangot adót (mert ezeknek is ténylegesen van alapja), azokat lenácizzuk, sovinisztázzuk, fasisztázzuk. A másik oldalra is: aki megérti és segít a menekültek sokszor nagyon nehéz körülményeinek enyhítésében, az még ettől nem büdös libsi, zsidó komcsi. 

Meg kell értenünk, hogy minden egyes migráns mögött egy személyes élet és élettörténet van! Ha százezreket látunk akkor azok nem személytelen hordák, csürhék tömegei, hanem személyek, emberek, személyes élettel és történettel a hátuk mögött. Ez az élettörténet lehet sokféle, jó, rossz vagy ezek egyvelege a maguk sajátos színeiben, szépségében, borzalmaiban, tulajdonságaiban. Ezen emberek mögött nagyon sokszor rendkívüli tragédiák állnak, de akinél nem így van, (mert nem mindenki az, akinek mondja magát) azok sem jókedvükből teszik ezt, hanem mert egész egyszerűen sokszor élhetetlen a gazdasági közeg, és persze rengeteg a hamis illúzió, melyre egész embercsempész bandák, mint már iparág rátelepültek, meglebegtetve azt, és így dollár milliárdokat kicsalva a nehéz körülmények között élő tömegektől. Azt sem tagadva, hogy lehetnek olyanok, akiknek tényleg nem tiszták a szándékaik. Ez van, nem az a kérdés, hogy mi lett volna, ha, hanem mi van? Ezzel kell valamit kezdeni uniós és állami szinten, de akit érint annak egyéni szinten is! Ebben a tekintetben viszont nincs egységes mindenben kiegyensúlyozott érdek. Ezt tudomásul kell venni! Akár országok közt, uniós szinten, de egyénileg is nagy különbségek lehetnek, hogy ki mennyire érintet és milyen hatások és tapasztalatok érték, és mit tart épen aktuálisan prioritáson.

Azt a vonatkozást is meg kell érteni, legalábbis próbálni, hogy a migráció Európát érintő problémája tényleg nagyon komoly biztonságpolitikai és kulturális kérdéseket vet fel! Az államok oldaláról szemlélve egész egyszerűen nem tehetik azt meg, hogy ezt lazán kezelik és csak szinte a humanitárius oldalt nézik, és kezelik! Vagy ha meg is teszik ennek következmény lesz, ha nem most akkor később. Egyénileg lehet tévedni, kormányzati szinten ebben a kérdésben óriási a nyomás. A "biztonságra focizás" prioritáson kell, hogy legyen! Természetesen minél humánusabban, annál jobb, de az állam nem segély szervezet, hanem rendfenntartó erő is. 

A legnehezebb része, bármilyen népszerűtlen is kimondani, hogy most azoknak van, akiknek nincs otthonuk. Akik távol vannak, ilyen, vagy olyan okok miatt a szeretett hazájuktól, a megszokott környezetüktől. A szenvedő gyerekek, akiknek nem adatott meg a biztonságos állandó otthon. A nők és férfiak, abból ugyanabban a helyzetben vannak, hogy hazát keresnek, és egyáltalán nem biztos, hogy azt meg is találják, mert hiába az áhított nyugat, sokak számára az élet mégis kegyetlen maradhat.

Hívő keresztényként, nagyon fontos a mértéktartás! Látni kell, az embert és nem a politika, vagy párt szimpátia alapján! Egyénileg mindenki azt tesz, amit jónak lát, Istent maga mögött tudva, lelkiismerete szerint. Mértéktartás, összetett, többszintű (nem csőlátó) gondolkodásra való készség és felelős viselkedés, ha kell segítség. Még akkor is ha olyan jelenségek történnek, melyek miatt futkos a hátunkon a hideg. Még akkor is, ha a jövőt illetően sok kérdés és kétség merül fel bennünk. Bennem is több a kérdés mint a válasz, jóval több.


2015. július 17., péntek

Keresztényként elfogadható a homoszexuális életforma?

Az a helyzet, hogy a téma taglalásával most már lassan Dunát lehetne rekeszteni. Nos, én is pakolnék egy homokzsákot a gátba. Az indulatok magasra csapnak minden oldalon, nehéz így érzelemmentesen írni. Tudatában vagyok annak, hogy semmi újat nem mondok, inkább csak hangosan gondolkodok, mintegy rendbe szedem a gondolataimat.

Az egy dolog, hogy a nyugati társadalmunkban milyen erkölcsi változások vannak immár évtizedek óta. Az pedig egy másik, hogy keresztényi alapvető, idáig kikezdhetetlen etikai normák simán átalakulnak, át értelmeződnek. A melegség mint életforma idáig a szekuláris társadalom kérdése volt. Most már nem az. Nem tudom, hogy miért alakultak így dolgok, én nem látok ebben tisztán. Valami olyasmit érzek, hogy ez (is) Amerikából jön. Mármint, hogy ilyen erővel tör fel a mellett vagy ellen kérdés. Vízválasztóvá válik a homoszexualitáshoz való hozzá állás, kibékíthetetlen ellentéteket szítva. Szerintem ez van, ha tetszik ha nem. Ezzel meg kell a kereszténységnek birkózni!

A keresztényi vízválasztók régen a dogmatikum köré csoportosultak, és világosan kijelölték a sarokpontokat. Keresztény az aki, hisz Jézusban, mint aki valóságosan Isten és ember. Hisz a Szentháromság Istenben, aki megváltotta az embert a bűneiből. Ez  hittani oldal. Mindig is voltak a történelemben törekvések, melyek ezeket az igazságokat megkérdőjelezték, de ez oda vezetett, hogy a gyengén levert határ oszlopok még mélyebbre kerültek. Ez jól is van így, mert a kereszténység megosztottsága ellenére, akár ki akármit mond, éppen történelmi dogmatikai alapigazságokat tekintve nagyon is egységes. Legyen az ilyen olyan protestáns, történelmi vagy új, vagy katolikus vagy ortodox. A mozgolódás (megosztottság) a világos határ köveken belül történik. 

Ezzel a kérdéssel nem is akarok tovább foglalkozni most (némileg érintettem pl: itt ).

Egy új határkijelölés van kialakulóba, de ez nem dogmatikai síkon, hanem etikai vonalon történik. Amely nem kevésbé jelentős. Hiszen a dogmatikumhoz társulnia kell az etikumnak. A kereszténységnek ez a lényege. Nem csak hinnem kell, hanem annak pozitív következménye van az életemre. Mit hiszek? Ez dogmatika. Hogyan élek? Ez etika. A nyugati kereszténységnek meg kell ezzel küzdeni! Attól tartok, hogy ez sem megy majd áldozatok nélkül. Régi keresztényi együttműködések, barátságok futnak majd zátonyra és régi ellenségeskedő oldalak találnak majd egymásra, Mindez a keresztényi etika régi és az újabb értelmezése mentén.

Bizonyos vagyok benne, hogy a homoszexualitáshoz való hozzá állás ilyen. Miért? Nem a meleg felebarátaink miatt, mint ember miatt. Nem azért mert a heterók utálják a homókat. Ilyen is van, de ez nem teológia felvetés, hanem érzelmi (nem tagadom, hogy jelentős is lehet ez a probléma, oda vissza), de ismétlem nem ez a fő gond szerintem. Hanem azok a bizonyos határkövek.  Nem a mások utálata a kérdés, itt most ebben az írásban sem. 

Szerintem megkerülhetetlen etikai norma a házasság biblikus, keresztényi megközelítése. Le kell verni azt a bizonyos cölöpöt! Az idáig egyértelmű keresztényi szexuál etikai norma a  hagyományos házasság (ha úgy tetszik ortodox) értelmezéséből, férfi és nő életre szóló szövetségéből adódott. Amikor a szekuláris társadalomban ez megkérdőjeleződött, akkor jött minden más. Ha ez keresztényi szinten is támadhatóvá válik (márpedig egyre inkább így fest), akkor itt is jön minden más. 

Én a hagyományos, hitem szerint biblikus, férfi és nő életen át tartó szövetségét, mint alapvető etikai normát határkőnek fogadom el. Minden mocorgás ezen belül lehetséges. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy történnek ebből a szentírási (revelatio specialis), és a tágabb értelembe vett általános kijelentés (revelatio generalis) által kijelölt területből való kilépések is. Amit én nagyon sajnálok. Homoszexuális mindennemű kapcsolatot, életgyakorlatot és annak igazolását pedig a Szentírástól és keresztényi hagyományos alapvető erkölcstől való lényeges elhajlásnak tartok, melyek  keresztényi, biblikus szemszögből nézve helytelenek. 

Minden meleg felebarátunkat szeretni kell! Segíteni kell, pásztori szívvel megérteni őket (mert mindannyiunknak vannak bűnei), de nem úgy, hogy az életgyakorlatukat fehérré kéne tenni exegetikai és teológia akrobata mutatványokkal, Nekik ez a bűnük, nekik ebből kell megtérni, ez ellen kell harcolni belsőképpen. Nekem más, de abból is meg kell térnem! Ha a kereszténység nem veri le újra a maga kis jelző oszlopát a régi határkő mellé, ez komoly következményekhez vezethet. Gyakorlatilag megszűnik a keresztényi etika, hagyományos szentírási értelmezése, vagy nagyon flexibilissé válik. Ha ez így van, akkor a kereszténység nem tud majd irányt mutatni! 
Én ezt nem kívánom, ez pedig nem csak a tágabb körre nézve jár következményekkel, hanem a szűkebb, gyülekezetünk, családunk, gyermekeinkre nézve is!

A címben szereplő kérdés feltevésre én így tudnék válaszolni: keresztényként nem fogadható el semmilyen homoszexuális életgyakorlat, mert az bűn. A meleg felebarátainkat szeretni kell, és figyelembe kell venni, hogy komoly nehézségbe kerültek és nyomás alatt vannak a hajlamaikkal kapcsolatban, de a környezetük nyomása sem elenyésző. Ezért nem le söpörni kell őket, hanem segíteni nekik az ebbéli életgyakorlatuk felhagyásának harcában. Ez a segítség azonban, semmiképpen nem lehet az, hogy valamiféle keresztényinek látszó módon megerősítsük őket a meleg életforma fenntartásában!

Tudom, hogy vannak még komoly problémák, miért nem foglalkozunk azokkal? Ez is az.

Ui: egy link ajánló, amely interjú tanulságos és példa arra, hogy van a homoszexuális életformával pszichológia területen is gond, de sokaknak van ebből kiút.
Heidl György blogján:

2015. május 30., szombat

Kell nekünk teológizálni?

Sefatias blog poszt felvetése elindított bennem, néhány gondolatot, amit most összegyűjtöttem.
Egy kicsit más oldalról, mást emelve ki. Remélem nincs harag, ha ugródeszkának használtam a posztot :)

Abban sok igazság van, hogy a teológia és a dogmatika alatt sokszor megfosztottak a gondolkodástól embereket és mintegy orruknál fogva vezették őket (erre sajna tényleg sok példa van az egyháztörténelemben, különösen a középkorban). Ennek ellenére, hála Istennek, a teológia művelés nem erről szól. Hanem az ember gondolkodik és rendszerbe szedi azt, ami már amúgy is jelen van a keresztyén gondolkodásban a Szentírás alapján, vagy annak magyarázata révén. A teológia egyik tudomány ága a dogmatika, de ez sem statikus, egy helyben álló, hanem értelmezésében sokszor dinamikus, progresszív. Ez éppen az emberi gondolkodás és logika jelenlétét, érvényesülését jelenti. Ez így jó.


Abban is van igazság, hogy a teológia művelése sokszor megingatott olyan tradicionális hit felfogásokat, melyek addig szinte megkérdőjelezhetetlennek tűntek. Azonban, nem szükségszerűen kell ezeket negatívan megítélni, persze hasra sem kell esni tőlük. Egyfajta kritikus nyitottság és szemlélet elengedhetetlen, még akkor is ha alaptézisekről van szó, mert senki sincs az ismeret abszolút birtokában. Mondhatná valaki, de ott van a Biblia. Ez igaz, de azt is értelmezni kell, valljuk be, sokszor nem egyszerű. Persze azt a buktatót is el kell kerülni, hogy minden relatív, minden mindegy, úgysem tudhatjuk. Dehogy nem! Hiszem, hogy Isten a fontos dolgokat közölte, kijelentette, mely az üdvösségre és az alapvető erkölcsi normákra vonatkoznak. A tudás és ismeret itt sem abszolút és soha nem lesz az, mert mégiscsak igaz, nem az értelem ellenére, de mindenképpen helyretéve a gondolkodásunkat, hogy az alapvető igazságokban a hit az első. Credo ut intellegam, mondja Anzelm: Hiszek, hogy értsek.

Azonban van az éremnek másik oldala is, teológia, sőt, dogmatika nélkül nincs keresztyénség, még ha radikálisan megmetszem is a nézeteket. Például: Jézus Isten Fia, ez dogma (ha úgy tetszik hitkényszer). Ezt viszont ki kell fejteni a dogmatikában. Ezt értelmezni kell, mert van kihívása, ez már dogmafejlődés.

Mi a dogmatika? A keresztény hit alapvető igazságainak rendszerbe foglalása. Ez természetesen kényszerítő erejű, mert súlyát tekintve magalapozó jellegűek. A protestáns dogmatika a Szentíráson alapszik. Ennek értelmezése nem lehet a szubjektív igeolvasat. A katolikus dogmatika túlmegy ezen, de alappilléreit illetően ők is az egyetemes kereszténység igazságait vallják, hanem egyenesen ők fogalmazták meg azokat először.

Ez csak egy példa. Néha az az érzésem amikor az evangéliumi és más házi közösségekben vagy bizonyos kegyességi körökben, gyülekezetekben dogmát elutasító húrokat pendítenek meg, akkor nincsenek tisztába a teológia jellegével, céljával. Azzal sincsenek tisztába, hogy ők is már beálltak valahová, ha tetszik, ha nem. A Bibliára való hivatkozás, mint a mi egyedüli teológiánk, pedig naiv, arról már nem is beszélve, hogy egy kissé beképzelt is, mintha kétezer év alatt nem csináltak volna semmit, ha mégis, akkor is tévesen,  mert akkor is mi tudjuk jól. Az ilyen és hasonló utalások megmosolyogtatóak, de inkább felháborítóak.

Néhány gondolatot összeszedtem, azzal kapcsolatban, hogy milyen hatása lehet, ha teológizálunk.

1. Nem igazán tudják, hogy mit beszélnek azok a keresztyének akik mereven elutasítják a teológiát mint keresztyén diszciplínát (ez betudható a képzetlenségnek, de prekoncepciónak is, sőt, van benne egy kis kivagyiság butasággal karöltve is).

2. Ha akarják, ha nem, minden keresztyén egyfajta teológiát és dogmatikát művel és követ, mert azzal, hogy egyáltalán Istenről beszélünk, de nem úgy mint mondjuk a más vallásokban (buddhizmus, Iszlám, hinduizmus, stb). Sőt, Jézus Istenfiúságát elfogadjuk, ezzel már be is léptünk, sőt, ráléptünk a teológia útjára, azon belül pedig dogmatizáltunk egy kijelentést. Ez pedig éppenséggel nem negatív. Természetesen ennek párosulnia kell élő hittel, anélkül ez csak egy száraz tan.

3). Az biztos, hogy nem mindenki tudja megvédeni azt amit elfogad, de attól, még az védhető és nem zárja ki a gondolkodást. Csak más és más a képességünk és a célunk. Egyébként éppen a teológus körök, nagyon is gondolkodó emberek, és jutnak olyan következtetésekre amiket sokan nem értenek, Ez szerintem pozitív. A teológia nem köt gúzsba, de vissza lehet vele élni, mint minden mással. 

4) Úgyhogy, megfosztják az embert, a szabad kutatástól, sőt, még a Szentíráskutatást is meg lehet kötni, fenntartva azt egy bizonyos elitnek, bizonyos merev értelmezési módon, akik ezzel tudnak manipulálni kiskorúságba tartani egyeseket, ezzel is megalapozva a pozíciójukat. Vagy jó indulatból, de szűklátókörűen, megfosztva magukat és másokat is a Szentírás értelmezésének a szépségétől és termékeny voltától.

5) El lehet rugaszkodni a Szentírástól, mintegy félre dobva azt és az emberi elmét és következtetést rakva az első helyre, ezt véve viszonyítási alapnak. Ez pedig erősen szubjektív vonal, mert nem veszi figyelembe sem a történelmet (hogy nem kell a spanyol viaszt feltalálni), sem az emberi értelem korlátait.

6) Be lehet gyepesedni, szolgaian, szűklátókörűen csak egy teológia rendszer mögé beállva, úgy mintha az a Biblia abszolút kijelentése lenne, pedig nem az, csak egy teológiai értelmezés. Meg lehet így sokakat vezetni, mert az emberek szeretik, ha le egyszerűsítve, készen kapnak " igazságokat amelyekkel magukat megkülönböztethetik másoktól. Sokszor  így lenézően, beképzelten, megtérítési szándékkal viszonyulnak a máshogy gondolókhoz. Nem mintha nem lenne fontos a megtérés, de lehet, hogy nem is azt kell megtéríteni aki nagyon böki a csőrünket.

Sokmindent lehetne még írni, de egy a lényeg, a felelőségteljes teológizálás, a hit megerősödését szolgálja, ha sikerül a fentebb is említett buktatókat elkerülni. A józan teológus Istent keresi és egyszersmind gondolkodó ember is, aki tudja használni az eszét is. Sőt, kész másokat is elfogadni, tanulni tőlük, mert  megértette, hogy valójában egy teológiai rendszer, modell sem képes mindent a
maga teljességében átlátni. Sokszor csak  torta szeleteket kapunk és azok megrágása sem egyszerű.

Korábbi, hasonló témájú cikk: dogma vagy dogmatizmus

2015. május 25., hétfő

Biztos olyan az Isten, mint ...?

... mint, ahogy gondolom? Biztos olyan, és úgy cselekszik, ahogy sokan elgondolják? Nos, itt kezdődik az igazi probléma. Azért beszélhetünk tényleg igazi problémáról, mert az istenképünk, felfogásunk Istenről meghatározza a cselekvésünk, életünk alapját, de még a minden napjaink kis részleteit is.


Ha Isten olyan, mint egy poroszos, szigorú, kemény apa, akkor természetesen az ő követői is szigorúak, kemények lesznek, akik nem tűrik az ellenkezést. Ha kezükben van a Biblia, akkor az olyan Igehelyeket szedik csokorba, melyek ezt a felfogást támogatják. Ha valaki ilyen családba nőtt fel, hajlamos lehet arra, hogy maga is továbbvigye ezt az istenképet. Ha viszont valamilyen törés van az életében, lehet, hogy éppen azért zuhan össze, mert csak a kemény Istent látja, aki elfogad, ha... Ez a gond, a "ha", mert nagyon messze vagyunk az ideálistól. Akkor Istentől is messze vagyunk?

Az ellenkezője lehet a "laza" Isten. Isten szeretete van kidomborítva, de inkább nem is szeretet ez, hanem puhányság, lájtosság. Isten a jópofizó, aki valójában ráhagyja az emberre, hogy mi mentén éljen. Ha netán valaki ilyen környezetben van és netán a Biblia is a kezében van, akkor természetesen előszeretettel keresi ki az olyan igehelyeket, melyek a szerető, kegyelmes Istenről szólnak. Ez a nézet is egyoldalú és problémás. Az ilyen ember nem szereti magát semmihez tartani, mert talán Isten sem teszi? Vagy nem is követel igazán? Nagy baj akkor van, ha összetörik az élete és érzi, hogy változnia kellene, de minek? Isten úgy is szeret, elfogad, ha úgy élek, ahogy akarom (persze megokolom). Nos, kifelé ez talán megy, de befelé marad az önmarcangoló kettősség, mert mégiscsak érzi, sőt, tudja ezt az ember, hogy addig nincs megnyugvása, amíg nincs változás, valódi megtérés.


A diktátor Isten, aki világosan megmondja, hogy hogyan élj, hogyan kell igazán megtérni, mikor igazi a hited stb. Ha mindezt nem teszed, mehetsz a pokolba. Isten, aki keményen odavág. Ha ennek a követőnek a kezében van a Biblia, természetesen nagyon ismeri Isten ítéletét, felütve az olyan helyeknél, melyek látszólag ezt a gondolkodást támogatják. Nagy elevenséggel le tudja festeni a poklot, aminek az ecsetelésébe hajlamos belemerülni. Ha törés van az életében, akkor tálán két út között szokás választani: 
 - Nagyon, de nagyon megtér. Persze állandóan becsapja magát és környezetét is, mert, hát hiába állítja, hogy de nagyon, nagyon megváltozott, mégsem igaz ez úgy, ahogy a hihetetlen, feltupírozott bizonyságtételeiben teszi. Azonkívül az evangélizációja is legtöbbször kimerül a pokollal való fenyegetésével, mert  úgy sem kell senkit megértenie, mindegy, hogy mi is van, egy a lényeg: ahogy mondom (természetesen hivatkozik a Bibliára), úgy lehet elkerülni a poklot. 
 - Esetleg egy még neccesebb következtetésre jut: nekem az ilyen Isten nem kell! Elkezdődik az istentagadás. Nem kell a vérengző, pokolba küldő Isten, csak egy ugrás az ateizmus, abból is a keményvonalas, amelyik jól oda durrant ennek a sok, ütődött vallásosnak. Igazából egy viktoriánus korabeli istenképződménnyel állnak harcban, aki rideg és kegyetlen. Persze szétszedik a Bibliát, kiemelve passzusokat, hogy bizonyítsák Isten vérengzését és ezzel együtt a minden hit romboló voltát, mintha minden gonosz gyökere a vallás lenne. Persze azt elfelejtik mondani, hogy az ateista ideológiák száz év alatt száz millió áldozatot követeltek.

A politikus Isten, aki inkább egy humanista ideál, mintsem egy szuverén Úr. Isten állandóan az ember kontrollja alatt áll. Mintha mindenről elszámoltatható lenne. Isten mintha valamiféle demokratikus parlamentben ülne és szabadon számon kérhető lenne, a humanista erkölcsiség alapján. Ha törés van az ember életében, természetesen előveszi Istent. Na, nemcsak úgy, egy kétségbeesett "Miért?"-et szólva, hanem úgy igazán. Istennek el kellene számolnia, hogy noha ő jónak mondja magát, mégsem így tesz, és természetesen számtalan példa van erre. Isten olyan, mint egy megválasztott elnök, akit lehet szidni, beszámoltatni, netalán meneszteni, nem újra választani. A probléma csak ott van, hogy mindez működik is (látszólag), míg az embernek kellően nagy a szája, éles az esze, mint a borotva, de csak egyel nem számol: nem tudja, mit beszél és milyen kevés ismerettel bír ahhoz, hogy tényleg beüljön abba a székbe, ahol Istent elszámoltathatná. Természetesen vannak nehéz kérdések. Foglalkozni kell azokkal, mert tényleg kiáltanak válaszért, de legalábbis megértésért. Azt viszont ne feledjem, hogy messze nem ismerek minden faktort, tényezőt, hogy jogom legyen arra, hogy számon kérjem Istent. Kérdezni szabad, de lehet, hogy egy bizonyos ponton túl el kell hallgatnom?

A halál és rejtély istene. A temetők istene. Aki csupa távoli valaki, akibe inkább beleborzong az ember. Ő nem is az élők istene, hanem a holtaké. Isten valamiféle megborzongtató kísértet. Ezt az istenképet sokszor előveszi az ember, amikor találkozik a halál rejtélyével, vagy éppen gyászol. Akkor virágzik a halott kultusz, a temetők és kripták jelentőssé válnak. Nem elég kegyelettel temetni, megemlékezni, hanem a halál kultusza felüti a fejét. Hozzá persze nem lehet fordulni, mert nem foglalkozik az élőkkel, majd, ha elragad. Nekem olybá tűnik, hogy ez inkább valamiféle démoni lélek, akitől tartani kellene.

Az apóka, mintha Isten is ilyen lenne. Aki jóságosan, de kicsit együgyűen bólogat. Isten persze mindent megbocsát, mert az a dolga. Különben is ki ő, hogy megmondja a modern embernek, hogy hogyan éljen. Isten az öreg úr, aki beleragadt a letűnt századokba. Ez az istenke megsegít, ha akarom, de inkább nem kér belőle az ember, mert uncsi, régimódi, netán még fafejű is. Figyelmen kívül hagyható, de ha baj van, elő rángatható. Addig meg csak káromolja az ember, szinte mindenért. Ha igazán baj van, persze ez az isten hallgat, nem segít, aztán újra káromolja az ember, mert néma, tétlen, nem csinál semmit, amikor pedig lenne dolga. Ja, az ember lenne a munkáltatója Isten pedig az alkalmazott? Ez az istenke-apó, alkalmazott, igazából nincs is, csak az ember szófordulata mely szinonim a szerencsével, a rossz végzettel is, de, "a te ... anyáddal" is, ha erre van szüksége, ingere az embernek, a feszültség levezetéséhez. Na, ezzel az istenképpel találkozik legtöbbet az ember, ez ott él az emberek száján, de ennyi.

Mindezen felvetések, sarkítások egy kis iróniával fűszerezve. Természetesen az előbb felvetettek egyike sem illik Istenre, Mindezek nem mások, mint torz istenképek. Lehetne még sorolni, mert az istenképből sok van, sok árnyalattal. Talán az furcsának tűnik, hogy nem mondom meg, hogy valójában milyen Isten. Mert Ő elmondja magáról. Hogyan? Jézusban. Olvasd, olvasd, és olvasd az evangéliumokat! Mert, ha ráérzel Jézus személyében, viselkedésében, értékítéletében, reakcióiban Isten milyenségére, akkor jó az irány.

Egyértelmű: a Biblia egésze beszél Istenről, de megvan az a gyarlóságunk, hogy nem is a valódi Istent látjuk meg, hanem csak a saját magyarázatunkat, saját istenképünket vetítjük vissza a Szentírás Istenére. Rendkívül meghatározó tud lenni az a közeg, amiben felnövünk, megtérünk. Legyen az teológiai irányzat, egyház, gyülekezet, család, társadalom. Legtöbbször az ember csak az ember istenképével találkozik. Azt hiszik, hogy Istennel találkoztak, vagy Őróla mondanak valamit, pedig csak egy istenképpel találkoznak, melyet a környezetük, egyházuk, vallásos világuk, egyes személyek, vagy éppen az istentagadók, szkeptikusok sulykolnak a környezetük felé. Baj, hogy vannak tekintélyek, akikre hallgatok? Nem, nem baj, de Istent nem más embereken keresztül kell megérteni. Óriási ugrás Istentől, az ember felé, hogy nem valamiféle rejtett misztikus úton ismerhető meg, hanem Jézusban, a történelemben megjelent, mindenki láthatta, megismerhetővé tette magát. Egyet viszont ne feledjünk: ha az hisszük, hogy már sokat tudunk Isten felől, no itt álljunk meg, mert valójában nagyon messze vagyunk a teljes ismerettől. Alázat, alázat és alázat!

2015. február 25., szerda

Melyik Isten legkedvesebb egyháza a mennyben?

Nos, mindenki megnyugtatására, ilyen nem lesz. Mégis jogosnak vélem e kis iróniát sem nélkülöző kérdést, mert sokszor a keresztény/keresztyén felekezetek szeretnek úgy beszélni magukról a többieket elutasítva, mintha ez még igaz is lenne.

Nem akarok senkit kiemelni, vagy megbántani, de sokunk előtt ismerős lehet, hogy amikor a saját felekezetünkről van szó, akkor talán úgy hallunk felőle, hogy ott hirdetik legtisztábban az Igét. Természetesen nem hinném, hogy ez igaz lenne bármely felekezetre, mert ez személy függő, és nem egyházfüggő.

Értem én, hogy nem csak a konkrét prédikációra gondolnak sokszor, hanem tanbeli, doktrínális, teológia igazhitűségre, biblia hűségre. Semmiképpen nem célom az erre való józan törekvés lerombolása, de azt nem árt látni, hogy Isten országa nem felekezeti alapon áll. Nem lesz ott semmi felekezetesdi, egyházi, gyülekezeti, teológiai sovinizmus. Kit fog érdekelni a mennyben, hogy katolikus, református, baptista, metodista, pünkösdista...ilyen karizmatikus, olyan karizmatikus, netán antikarizmatikus, stb.

Ki a keresztény? Aki valamely keresztény felekezethez tartozik? Nem! Aki az élő Isten-fiába, a megváltó Jézus Krisztusban hisz és követi Őt. Természetesen tartozhat, sőt, kell is tartoznia egy keresztyén közösséghez, ha ez megadatott neki, mert így egészséges lelki, szellemi értelemben. Azt viszont jó alázattal tudomásul venni, hogy Jézust nem lehet kisajátítani! Valószínűleg Istent sokkal kevésbé érdekli a dogmatikai igazhitűség mint azt sokszor mi keresztények gondoljuk. Természetesen fontos a helyes tanítás, a biblikus látás, de Isten őrizzen a beképzeltségtől a kirekesztéstől és a vallásos sovinizmustól.

Ezek a gondolatok többek között azért is fogalmazódtak meg bennem, mert hallva, olvasva és interneten figyelemmel kísérve az Afrikai és Közel-Keleti keresztények szenvedéseit és állhatatosságait, önkéntelenül felötlik, hogy bizony ők nem az európai kereszténység valamely ágához tartoznak legtöbbször. Hanem eléggé sajátos történelmi gyökerekkel rendelkezve, nekünk bizonyos teológiai és hitéleti kérdésekben talán még furcsának és idegennek tűnhetnek. 

Ami viszont vitán felül áll, hogy a kereszténységben ők képviselik az élvonalat, az első sorban harcoló katonákat (szellemi értelemben), akik a legtöbb áldozatot hozzák a hitükért, és talán a miénkért is. Mire gondolhatok? Talán arra, hogy nekünk nyugati keresztényeknek időnként nagy a szánk és nagy mellénnyel járunk, ki-ki a saját egyházában, igazhitűségében,  bibliai látásában, de mégis elkényelmesedve. Ha csak ezt nézzük, bizony mi megértünk Isten ítéletére, mert a tetteink messze vannak attól, hogy valódi Jézus követőknek bizonyuljunk. Talán miattuk, az ő hiteles tetteik, életük miatt mégis...

Amikor Szabados Ádám posztjában olvastam az egyiptomi ébredésről és megnéztem ezt a videót, Kopt keresztények dicsőítését, akkor igazából a szemük ragyogása tűnt fel leginkább. Bevallom jobban megérintett, mintsem csak észrevettem, hanem számomra megható is volt. Miért? Mert ők tényleg tudják, hogy mit jelent muszlim környezetben sokszor veszélynek téve ki magukat és a családjukat, Istent dicsérni.



A 21 Kopt keresztény férfi vértanúsága talán túlmutat, azon, hogy csupán egy híranyagként kezeljük. Talán minket európai keresztényeket felráz a büszke fásultságunkból, és olyan ige hirdetésnek lehetünk a részei amit a vérükkel írtak meg. Ők biztos nem ezt akarták, de tudtukon kívül a vértanúk különösen erős bizonyságtevő igehirdetői lettek, még ha nem is sokat mondtak. Nem csak ők, hanem még az a sok ezer üldözött keresztény, akiknek életük, szenvedésük és haláluk az igazán hiteles igehirdetés.

Az a megdöbbentő, hogy nyugaton milyen sajtó reakciók születnek erre. Egy amerikai hírcsatorna kitárgyalta, hogy milyen utólagos stúdiós tengerparti montírozást használtak a kivégzéshez, amerikai akcentusú kivégzővel, lehetséges hoaxként nevezve azt (mintha nem lenne köztudott, hogy Európából és Amerikából sokan csaptak fel dzsihádistának). Több sem kellet, hogy ezt a különböző cikkek felkapják és a lényegről eltereljék a figyelmet. Megvezették az emberek sokaságát, innentől már csak egy ugrás, hogy ez hiteltelen és amerikai összeesküvés az egész. Mostanában az iszlamisták kivégzéseknél bizony tényleg alkalmazzák ezt az utólagos stúdiósolásos technikát, mivel az esetleges légicsapások, drónok és műholdak miatt a mozgásterük beszűkült, valamint kihasználják a technika által számukra előnyös oldalát. A nyugat még mindig nem látja a saját tragédiáját. Tudatosan szakít a hitvalló kereszténységgel, hol eltereléssel, hol gúnnyal, hol tagadással. A hitvalló keresztény lehet, hogy egész más aspektusból igaz, mint amit megszoktunk, mert itt nyugaton erősen elment a hangsúly az életgyakorlatról a túl dimenzionált teológiai, tanbeli igazhitűség felé. Nem lesz ennek jó vége, de ennek a kitárgyalása messze vezetne. 

Most olvastam, hogy csak  a kommunista Észak-Koreában kb 70 ezer keresztény lehet koncentrációs táborokban. Megdöbbentő! Ők melyik keresztény biblikus teológiai irányzatot követhetik? Talán Isten válasza valami ilyesmi is lehetne:
KIT ÉRDEKEL?! Neked se ez legyen olyan fontos, hogy e miatt büszkévé válj! Ne gondold, hogy Isten országába a te egyházad, felekezeted lesz ott, mert nem. Isten országában  keresztények lesznek. Akik hiszik, hogy Jézus a megváltójuk és követik Őt. 
Lehet, hogy majd ki neveted saját magad, hanem mélyen megszomorodsz, megszomorodok, hogy itt a földön mennyire is beképzelten, bután és szűklátókörűen éltünk. Lehet, hogy tényleg döbbenünk kell, hogy észhez térjünk, hogy mit is jelent a valóságban a kereszt népe, akik Krisztust követők, vagyis, keresztények. Mert, hogy nem azt jelenti, amit sokan gondolnak erről, az biztos.

2015. január 25., vasárnap

Isten gyűlöl egyeseket? - Van akinek nincs visszaút?

Meghökkentő a kérdés, talán rögtön le is söpörnénk, azzal a megszokott válasszal, hogy nincs, hiszen Isten minden embert szeret, csak a bűnt gyűlöli. Igen ezzel egyetértek, azonban ...

... azonban szembe kell nézni azzal a realitással, hogy a Szentírás tanítja azt, hogy bizony van egy pont, amin túl már nincs visszatérés és Isten haragja marad hátra (Zsid.10,26-27).

Egyet már rögtön az elején le kell szögezni! A kétségbeesett ember számára van kegyelem, van visszaút Isten felé, van a megbánásnak helye, és lehetősége. Miért? Azért mert aki bánkódik, annak a szíve még formálható, Isten kezében nem reménytelen. 

1.Jn. 3:20 
...bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél... 

 A következőkben olyan emberekről lesz szó, akik eljutottak odáig, hogy nem is tudnak bánkódni. A szívük végérvényesen megkeményedett, nemcsak, hogy igazolják a legmocskosabb bűnös életvitelt amiben élnek, hanem egyenesen ez élteti őket, és soha, de soha ezt nem is fogják és nem tudják megbánni, a szívük teljes keménysége miatt. Ők nem töprengenek, nem éreznek lelkiismeret furdalást, nem ítélik el magukat, nem kétségeskednek, hanem végérvényesen a gonosz foglyai és eszközei lettek. Ez egy út amire valamikor ráléptek és ezernyi figyelmeztetés ellenére a szívüket annyira megkeményítették, hogy végül Isten is ítéletképpen átadja őket a gonosznak, ítéletre tartva fenn őket.

Tehát, a Szentírás beszél erről az állapotról és következményeiről és nem csupán Isten szeretetéről.
Ezenkívül a gyakorlati élet is felveti, hogy esetleg vannak emberek, akik  mindenki számára nyilvánvalóan messze túlmentek azon, amikor még meglehetne fordulni. 

A világban előforduló gonoszság sokszor olyan mérvű, hogy joggal vetődik fel a kérdés: vajon az ilyen ember azon túl, hogy teológiai megfogalmazás szerint is a kárhozat fia, de a társadalomra, az emberekre nézve is igen pusztító, számukra szabad-e egyáltalán valamiféle lehetőséget adni a társadalomba való visszatéréshez? Itt jön képben a tényleges életfogytiglani és a halálbüntetés, ha kell a fegyveres beavatkozás kérdése (katonaság, rendőrség által) is, de most nem ez a témánk.

Nézzük e két területet, a Szentírást és a világi tapasztalást. Mire gondolok? Először is mire nem gondolok? Nem gondolom, hogy az általános társadalmi és bibliai hit, erkölcs, azok áthágása megmutatná, hogy itt bizony elfogyott Isten türelme. Éppen ezt érintve írtam az előző cikket. Nagyon sokszor felszínesen gondolkodunk, és hajlamosak vagyunk a kiakasztó erkölcsi állapotok és azok negatív hatásai alapján felületesen ítélni. Istennél máshogy van. Ő a szív állapota alapján ítél elsősorban. Mi emberek nem látunk a szívbe, legfeljebb külső jelekből következtetünk, de jobb, ha tudjuk, hogy nem hibátlanul. Sok minden nagyon is befolyásolhat, hogy tiszta ítéletet hozzunk. Isten azonban tökéletesen ítél. Soha semmi és senki nem zavarja meg a tisztánlátását és ítéletének a jogosságát.

Hitem szerint soha senki nem fog úgy elveszni, hogy nem szolgált rá. Ez véleményem szerint túlmegy az örökletes romlottság kérdésén, amit amúgy vallok. Persze nem mindegy, hogy ez alatt mit értünk pontosan és milyen következtetésre jutunk. Lehet, hogy ez megérne egy külön cikket.

Tehát a Szentírást alapul véve:

Rom. 9:17.22

Mert így szól az Írás a fáraóhoz: „Éppen arra rendeltelek, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön" ... Az Isten pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem ezért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek?

3Móz. 20:23

Ne kövessétek annak a népnek a szokásait, amelyet kiűzök előletek! Megutáltam őket, mert mindezeket cselekedték. 

Zsolt. 5:6.7

Nem állhatnak meg szemed előtt a dicsekvők, gyűlölsz minden gonosztevőt. 
Elpusztítod a hazudozókat; a vérszomjas és álnok embert utálja az ÚR. 

Zsolt.11:5

Az ÚR megvizsgálja az igazat és a bűnöst, szívből gyűlöli azt, aki az erőszakot szereti.

Mal.1:3-4

Ézsaut pedig gyűlöltem; hegyeit pusztává tettem, birtokát a pusztai sakáloknak adtam. Edóm ugyan ezt mondja: Összezúztak bennünket, de mi újjáépítjük a romokat! - a Seregek URa azonban azt mondja erre: Ők csak építsenek, én majd lerombolom! Gonosz országnak nevezik őket, olyan népnek, amelyre mindig haragudni fog az ÚR.

Ján. 6:70-71

Jézus így válaszolt nekik: „Nem én választottalak-e ki titeket, a tizenkettőt? Egy közületek mégis ördög.” Júdás Iskáriótesre, Simon fiára mondta ezt, mert ez akarta őt elárulni, pedig egy volt a tizenkettő közül.

Nos, ez csak néhány igevers a Szentírásból, melyből látszik, hogy Isten nem valami jóságos Télapó-szerűség aki jóságos mosollyal az arcán integetve mindig mindent elnéz. Nem is valamilyen Buddha-szerűség aki aki be hunyt szemmel üldögél és észre sem veszi, hogy mi folyik körülötte. 


Anélkül, hogy belemennék a sokak nagy vitatémájába a kiválasztás kérdésébe, (mert adná magát a Római levél kapcsán), azt nagyon komolyan felvetném, hogy van egy pont aminek az átlépése Isten haragját vonja maga után, és pedig úgy tűnik, hogy nem is akárhogyan, hanem egy személy vagy egy nép végleges elutasítását is jelentheti. Lássuk ezt a pontot! Épp ez az, mi emberek legtöbbször nem látunk tisztán, mert nem látunk a szívbe, legfeljebb következtetünk, hol jól, hol kevésbé, hol egyenesen hibásan. 


Most nem foglalkoznék az egyetemes bűnösség vagy az eredendő bűn kérdésével, ami megint csak adná magát, hogy azt mondjuk, hogy természetszerűen minden ember Isten ítélete alatt van. Igen ez így van, ezért is a megváltás (nem csak ezért). Sokkal inkább foglalkoztat az, hogy van, amikor már nincs kegyelem és ez hol van? A keresztények kész válasza legtöbbször az, hogy a kegyelmi idő a halállal zárul le. Nos, ez sokszor így van, de, nem mindig. Lehet, hogy sokaknál már előbb lezárult? Nekem úgy tűnik, hogy igen. Ezután még él az ember, de nem úgy, mint aki felé nyitott az evangélium, hanem mint aki egy két lábon járó felkiáltó jel. Ez az ember már nem tud megtérni. A szíve olyan kemény, hogy soha nem fog megtörni. Biztos, hogy nem fog hinni soha. Isten őt életben hagyja, de már nem az evangélium reménységéért, hanem, hogy nyilvánvalóvá tegye az Ő hatalmát és ítéletét. Például ide tartozik a biblia Fáraó, sok pogány nép az Ószövetségből, akik gyermekeket áldoztak, vagy Iskáriótes Júdás az Újszövetségből. Ez a pont ott van, amit senki nem tud, hogy hol található, egyedül Isten ismeri. Ezért rendkívül fontos a ma hallott figyelmeztetés komolyan vétele, mert a holnap bizonytalan, az ember szíve pedig csalárd és hajlamos a folyamatos megkeményedésre, amely akár így végzetes is lehet. Isten nem szól mindig, pláne nem úgy, hogy az ember halogatásaival Istennek diktáljon.

Ezen a ponton óvatosnak kell kennünk! A történelemben az egyházak és sok képviselője meredeken kisiklottak és komolyan vétkeztek akkor, amikor maguk húzták meg ezt a vonalat és Isten szerepében tetszelegtek, akkor, amikor magukhoz ragadva a hatalmat sok eretneknek vélt embert, elkezdtek fizikálisan üldözni, megsemmisíteni. Semmilyen ember, vallás, egyház, testület, kezében nincs olyan Istentől kapott hatalom, mely alapján jogában állna a másik embert hitbéli kérdések alapján üldözni, neki szenvedést okozni, megölni!



Egy másik oldal: 

társadalmi, világi szempontból szemlélve, szerintem teljesen téves, az, ha egy társadalom úgy gyakorolja a törvénykezést, hogy mindig feltételezi azt, hogy minden ember képes a megváltozásra, csak ki kell belőle hozni a jót. Ez a téma azonban messzire vinne. Most, csak egy-két gondolatot.

A társadalmakban bizony vannak olyan emberek, bűnözők, akik soha, de soha nem fognak megváltozni, akiknek például a gyilkolás beteges örömet okoz, szenvedélyükké vált és azt ki is élik. Ezért az ilyen emberek nagyon komoly veszélyt jelentenek, mindenkire nézve, mert nincs bennük erkölcsi gát, vagy a lelkiismeret szikrája sem. Sőt, azt maximálisan jónak tartják, természetesen a saját totálisan eltorzult kielégítésükre. Valami ilyesmire gondolhattak a Szentírás írói is amikor a vérszopó (az ártatlan feletti vérengző) emberről van szó (Károli fordítás szerint). Senki ne értsen félre! Nem a börtönök lakóinak szóló prédikálás értelmének a megkérdőjelezéséről van szó. Mert bizony ott legtöbbször olyan emberek ülnek, akik Isten szemében menthetők, ez még vonatkozhat a gyilkosságért elítéltre is, persze ez nem vonatkozik a szociopata és pszichopata erőszaktevőkre és gyilkosokra. Sajnos azt kell mondanunk, hogy sokszor az ilyen vérengző, vérszopó ember talán nincs is börtönben (legalábbis nem mindig), hanem potenciális időzített bombaként ott sétál az emberek között, mint ahogy a Bibliában is van, lesben állva:

Péld. 1.11-12
Ha ezt mondják: Jöjj velünk, álljunk lesbe vérontásra, ólálkodjunk az ártatlanra, ok nélkül is. Nyeljük el őket, mint a holtak hazája az élőket, tökéletesen, mint akik sírba szállnak!

Ezen kívül beszélhetünk még olyan társadalmi rendszerekről is, amely törvényerőre emelték a gonoszságot, de ennek a boncolgatása teljesen más téma, a keretet szétfeszítené. Ilyen ókori társadalmak felett gyakorolt időnként Isten ítéletet. A megdöbbentő, hogy ez nem csak a régmúlt, hanem bizony a közelmúlt vagy éppen a jelen problémája is. Gondoljunk csak a fasizmusra, a kommunista népírtásokra: Pol Potra, Mao Ce-tungra, vagy a 1994-es a Ruandai népirtásra, vagy a ma is aktuális észak-afrikai és közel-keleti terrorra.

Az ő kiiktatásuk egy társadalom életéből a társadalom önvédelme és szükségszerű. Ha ezt nem teszik meg törvényesen, akkor ez egy társadalmi öngyilkossággal ér fel. Természetesen hangsúlyozom, csak törvényes eszközökkel, törvényes úton élhet ez a védekező mechanizmus. Az önbíráskodásnak nincs helye! Ezzel és  a megrögzött súlyos bűnözők a kérdéskörével megrázóan foglalkozik egy volt FBI-os nyomozó, John Douglas, akinek a fő feladata volt, hogy a sorozatgyilkosok, pszicho-, és szociopata bűnözőkről  a tetthely és az áldozat feltalálási nyomaiból ítélve személyiségrajzot készítsen a tettes beazonosítását, megtalálását elősegítve. Akit érdekel a téma, azoknak ajánlom ezeket a könyveket, annyi kitétellel, hogy figyelem, időnként nagyon megrázóak!
A képek és könyvek innen: moly.hu

Egy kicsit keveredtek a témák, ez ne zavarjon meg senkit. A társadalom jelekből ítél és földi értelemben védekezik és ítél. Ettől még van ennek is létjogosultsága. Istennél azonban a tét az ember örök élete vagy éppenséggel az ítélete. Az ember ítélete, még ha mégoly igazságos és precíz is, de magában hordozza a tévedés lehetőségét. Isten azonban nem téved, az Ő ítéletei teljesen igazságosak és jogosak, mivel Ő elsősorban a szív alapján ítél, méghozzá abszolút tökéletesen. 

A kérdést felvetettem, némileg körül is jártuk, de nem lefutott, bőven van még mit átgondolni....

2015. január 3., szombat

Jézus szereti azokat is, akiken már mindenki kiakad!

A betsaidai vak meggyógyítása: engelikus.net
Az új év első napjaiban mi lehetne igazán jó kívánság, mondás, amely ténylegesen időtálló? Természetesen az, hogy Jézus ténylegesen szeret! Álljunk rá erre az alapra! A társadalom, a barátok, sőt, még a keresztényekre is igaz, hogy konvenciók (szokásjog, megegyezett normákat tartva), mentén ítélkezünk, melyek igen csak igazságtalanok tudnak lenni. Jézus nem áll semmilyen vallás, teológia, egyház, társadalmi norma, politikai elkötelezettség szolgálatában. Ö az egész embert látja, nem csak részint,  nem a pillanatnyi megnyilvánulások fényében ítél. Netán valamiféle csoport, vallás vagy teológia kiszolgálójaként, szószólójaként lépne fel. Nem! Az Ő szeretete és ítélete független az ember rendszereitől.


Jézus, amikor itt a földön járt körülvette magát olyan emberekkel, akiket a kor társadalma már leírt. Ha az evangéliumokat olvassuk, akkor szinte megdöbbentő, hogy Jézus milyen gyengédséggel és megértéssel fordult bűnösök felé, mint aki nem az egyes bűnt látja, hanem az embert, aki csupán áldozata egy erősebb belsőleg leigázó hatalomnak. Amely sátáni hatalom gúzsba köti és rabságban tartja azt az embert, aki eredetileg Istené, de Ő megakarja szabadítani a megkötözött embert.

Az evangéliumok idejében ilyenek voltak a korrupt vámszedők, a prostituáltak, az őrültek és a megszállottak. A politikai fanatikus zeloták. A tanulatlan és otromba halászok és kétkezű munkások.
A társadalmilag gyűlölt (mert történelmileg megvolt az oka) samaritánusok,  és az idegen elnyomó hadsereg katonái, rongyos fertőző betegek stb...

Ma ugyanígy megvannak ezek a rétegek, csak a csoport nevük változott. Jézust nem érdekli, hogy ki mivel van felcímkézve, a társadalom milyen billogot sütött bele. Egyedül az ember érdekli, akit szeret, sőt, egyedül igazán Ő szeret. Igen, lehet, hogy a külső elítélő emberektől származó nyomás jogos lehet, meglehet az alapja, de soha sem teljesen igazságos, mert  minden ember és emberi csoportosulás, elvárás, norma, rész szerint ítél.

Az ember szeretné, ha elfogadná, szeretnék és megbecsülnék, de az ebbéli vágyának beteljesülését rossz helyen keresi, mert talán elfogadják ideiglenesen, de csak addig míg az adott csoportban, társadalomban, környezetben azt adja amit elvárnak tőle, de jaj neki, ha csalódást okoz! A legnagyobb összeomlás pedig akkor történik, amikor az ember magától is megundorodik, önutálat vesz rajta erőt, Az ilyen összeomlott ember tudata beszűkül, eluralkodik rajta a pánik a depresszió, az elutasítottság extrém érzése, az önkárosító cselekedetek veszik uralmuk alá. Amely megnyilvánulhat bármilyen függőségben, vagy önpusztító magatartásban, a deviáns és szuicid gondolatokban, melyek sokszor tettlegességig fokozódnak, másokra és magára is veszélyt jelentve.

Van megoldás? Igen! Ha valaki előveszi a Bibliát és olvassa az evangéliumokban bemutatott Jézust, akkor egy új világ tárulhat fel előtte, mert Jézus szeretete más mint amit talán idáig megszokott. Az a baj, hogy mi emberek csak a dolgok fonákjával vagyunk képesek dolgokat kifejezni és látni. Úgy vagyunk az életben mint egy gobelin hímzés, de nem látjuk a dolgok színét csak a fonákját, ahol mindenféle kezdetleges és félkész kricc-kracc szálak futnak oda-vissza. De, fordítsuk csak meg, a hímzést és máris talán egy csodálatos kép jön elő. Nos, ez a problémánk, a dolgok és az életünk fonákját látjuk, sőt, más életében is ugyanígy teszünk. Isten azonban az életünk színét látja, amelyben látja a múltunkat, jelenünket és jövőnket mint egy kész mintát kivarrva.

Felvetődhet a jogos kérdés, melyik vallásban, egyházban, gyülekezetben, teológiai felfogásban találom meg a valódi megnyugvás, felszabadultságot, igazságot. Egyikben sem! Egyedül az Isten Fiában, Jézus Krisztusban! Minden egyéb Ő után jöhet! Jézus Krisztus akire szükségem van ebben az évben is! Nem tudom mit hoz a holnap, de azt tudhatom, hogy Jézus nem fog soha kiborulni sem rajtam, sem másokon, mert az életem színét látja és nem csupán a fonákját. Ő soha nem veszíti el a fejét, mindig jól lát és jól ítél! Ez mindenkire nézve igaz! Az Ő szeretete ezért tökéletes és igazságos, mert látja, a teljeset. Ő képes megszabadítani és olyan tervel előállni mely lehet, hogy dolgok fonákját szemlélve talán összevisszaságnak, talán sokszor nehéznek tűnnek, de Istennél az életem színét szemlélve, mégis jól vannak azok, mert nála már a minta megvan rajzolva, és biztos kézzel halad annak kivarrásán. A kérdés ebben az évben is, hogy ráállok ismét erre az alapra, tudva, hogy Istennél megtapasztalhatom a szabadulást, megelégedettséget és örömet?