2014. január 7., kedd

Nem értjük egymást!

Igazából figyelni sem akarunk egymásra, nemhogy valamit is megfontolni.. Vajon miért?
Lehet, hogy egyszerűbb oka van annál, mintsem a Bibliához való hozzáállás kérdése? Ez az egyszerűbb ok ugyanakkor összetettebb is.

Megszámlálni sem lehet azt a sok teológiai rendszert melyek, egymással ütköznek. Késhegyig menő viták, elhatárolódások léteznek. Vajon mindez törvényszerű? Tényleg arról van pusztán szó, hogy egyesek az Ige tiszta tanítását semmibe veszik?  Most nem az a célom, hogy ebben igazságot tegyek, mert nem is lehet, mint ahogy említettem is, sokkal több rétű a probléma. Protestáns oldalon rengeteg felekezet, egyház, teológiai irányzat, iskola, gyülekezet valamint, egyének vitatkoznak, érvelnek az Ige és magyarázata körül. A felekezeteken, egyházakon belül is számos nézetkülönbségek léteznek. 

A katolikusoknál sem egyszerűbb a helyzet, hiszen számos lelkiség, rend, kegyességi irányzat létezik, melyek jól körülhatárolhatók és egymástól is elzárkóznak. Most ezzel a témával sem szeretnék foglalkozni, hiszen nem vagyok járatos a katolikus berkekben. Igaz kifelé ott van az egyházi tanító hivatal, mint kötelező iránymutató, de belül ott sem egyszerű a helyzet.

A gond valójában ott van, hogy mindenkinek megvan a maga rendszere, mely egy zárt egységet képez.

Hogyan alakulnak ki a rendszerek? Vegyünk például egy gyülekezetet. Minden keresztény előtt világos, hogy nem lehet összevissza beszélni, tanítani, képviselni dolgokat. Szükség van egy keretre. Vajon biztos, hogy az a keret amiben egy gyülekezet mozog az a biblikus és szükségszerű a másként gondolkodótól az elhatárolódás?

Igen elképzelhető, mert vannak alapvető biblikus igazságok, amelyeket nem lehet feladni. Például: Jézus az Isten Fia, aki megváltott és feltámadt. A bűn az bűn (amit a Szentírás annak nevez) és nem csupán egy lehetőség, másság, elfogadható életmód. A probléma ott van amikor az egyes emberekhez közelítünk és ahelyett, hogy egyénileg értékelnénk, tanácsolnánk, helyette rendszerek általános igazságaival kezdjük bombázni. 

Mik is ezek a rendszerek? Ha egy adott keresztény gyülekezetet nézzünk, akkor nagyon nehéz feketén-fehéren ítélni. A közösség valamikor megszületett a történelem adott pontján, egy adott kulturális miliőben, adott egyéniségekkel, aki magukkal hozták a saját gyarlóságaikat, erősségeiket, neveltetésüket, biblia értelmezésüket, annak változásait és a tapasztalatukat, személyiségüket, stb. Kialakul egy irány. Ebben folyamatosan haladnak előre, csiszolódnak, korrigálnak, megvédik a maguk igazát, és így tovább... Kialakul egy gyülekezeti kultúra. Ez a kultúra sohasem független az őt körülvevő társadalomtól, hiába is szeretnék sokan annak látni. Akik bekerülnek itt szocializálódnak, az egyéni életük összefonódik azzal a rendszerrel amiben élnek. Az emberek jönnek, mennek, a vezetők is változnak, cserélődnek, a gyülekezet alkalmazkodik, hol jobban, hol kevésbé. A lényeg, hogy adott egy rendszer, egy szerveződés, amiben ha valaki alkalmazkodik, akkor befogadják, ha nem,.. le is út, fel is út.

A probléma nem ebben lenne, hiszen mindannyian benne vagyunk egy rendszerben, családban, kultúrában.

Mindenhol vannak normák, melyekhez jobb ha tartjuk magunkat!

Ugyanez igaz a teológia gondolkodásra is. Teológusok a történelem adott vonalán, adott kulturális közegben személyes habitusban megalkotják az értelmezés, magyarázat vonalvezetését és következtetéseit. Ezek lehetnek egész helytállóak, avagy bibliai értelemben kevésbé.

Amire szeretnék rámutatni, hogy a rendszerek viszonylag zártak.

Ugyanez igaz az egyéni életünkre is. Összetett lények vagyunk, akik a magunk zárt világában gondolkodunk. Ugyanakkor változunk, de nem léphetünk ki a személyiségünkből, társadalmunkból, kultúránkból, jó és rossz hozottságainkból. Igen, keresztényként mondom, hogy meg kell térnünk, de nem leszünk más személyiségek! Jellemünk változik, de nem az aki vagyok, vagyis, a személyiségem. 

Változik a gondolkodásmódunk, a hozzáállásunk bizonyos dolgokhoz, de egyénileg is zárt rendszerben élünk, mert egész egyszerűen ez adja a tartásunkat, biztonságérzetünket. A zárt rendszert nem úgy értem, hogy változhatatlan, hanem körülhatárolt. Mindig vannak dolgok amiket betudunk illeszteni, integrálni, vagy éppenséggel kidobni, de nem hullhatunk szét! Aki szétesik, az pszichésen is komoly bajba kerül!

Nos, nem értjük egymást, mert más rendben gondolkodunk. Nem fogadjuk mindenestől el a mást? - Nem baj! A probléma nem is ezzel van, hanem ha úgy érezzük, hogy a más rendszer veszélyeztet. Az egészséges veszélyérzet, józansággal párosul. Ha józan valaki lelki értelemben, akkor tud, és csak akkor tud, helyesen mérlegelni integrálni, beilleszteni, avagy elvetni, tartózkodni. Ha nem józan a gondolkodás, akkor jönnek a félelmek, a paranoia, az üldözési képzetek. Keresztényeknél persze mindez álszent köntösben is jelentkezik, hiszen ki akarna bűnben élni Isten ellenségeként? - ilyen képben: ússz szemben mindennel ami körülvesz, mert minden gonosz sátáni, nem kell, hogy barátkozz a világi emberekkel, mert az ördög beszél belőlük! Rosszban vagy az osztálytársaiddal, munkatársaiddal? Tartózkodj tőlük, és ne lepődj meg, mert a Sátán munkálkodik bennük ellened! - mondják.

Természetes a józan gondolkodás nem vesz át mindent. A józan gondolkodás helyesen mérlegel, de nem paranoiás és nem fafejű fanatikus.

Mi a helyzet a teológia "szekerénél" ? Ugyanez! Létrejött egy rendszer, ha úgy tetszik a Biblia alapján.

Ez a rendszer bizonyos értelemben zárt rendszer. Egyik összetevő épül a másikra. Egyig gondolat hozza magával a következőt, természetesen igaz ez a biblikus gondolkodásra is. Egyik rendszer többet képes integrálni, beépíteni a saját világába, a másik szűkebb keblű. Egyiknek "X" a fősodra, a másiknak "Y", avagy "Z", de összességében talán egyik sem rossz, Talán mindegyiknek megvan a maga erőssége, de a gyengéje is.

Ezzel nincs is baj. A gond ott kezdődik, ha pl.  "X" teológiai rendszer (persze, azok képviselői emberek) kirohanásokat intéznek a többi ellen, mert bennük a Sátánt látják. Nem képesek tanulni, józanul mérlegelni, mert elhatalmasodott rajtuk az üldözési mánia és a félelem. 

Az igazság az, hogy tele van ilyennel a történelmünk, egyházunk, családi és személyes életünk. Jól elvagyunk a mi kis világunkban és a másikban ellenséget látunk. Nem a különbség a baj. Még csak nem is az egészséges, józan, netán indulatosra sikerült vita, hanem az alaphozzáállás, a büszkeség, a túlzott félelem, a szűkkeblűség és taníthatatlanság.

Létezik egészséges óvás, tartózkodás, netán indokolt elhatárolódás, ugyanakkor úgy érzem, hogy ezek aránya, mármint a szembenállásé az egyházak életében, indokolatlanul sok. Nem a teológia rendszerekkel van a baj, hanem velünk emberekkel. Természetesen vannak pozitív példák is szép számmal, csak most választ kerestem a különbség bizonyos okaira és ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem.

Lehet, hogy van miben előrébb lépni...