2015. január 25., vasárnap

Isten gyűlöl egyeseket? - Van akinek nincs visszaút?

Meghökkentő a kérdés, talán rögtön le is söpörnénk, azzal a megszokott válasszal, hogy nincs, hiszen Isten minden embert szeret, csak a bűnt gyűlöli. Igen ezzel egyetértek, azonban ...

... azonban szembe kell nézni azzal a realitással, hogy a Szentírás tanítja azt, hogy bizony van egy pont, amin túl már nincs visszatérés és Isten haragja marad hátra (Zsid.10,26-27).

Egyet már rögtön az elején le kell szögezni! A kétségbeesett ember számára van kegyelem, van visszaút Isten felé, van a megbánásnak helye, és lehetősége. Miért? Azért mert aki bánkódik, annak a szíve még formálható, Isten kezében nem reménytelen. 

1.Jn. 3:20 
...bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél... 

 A következőkben olyan emberekről lesz szó, akik eljutottak odáig, hogy nem is tudnak bánkódni. A szívük végérvényesen megkeményedett, nemcsak, hogy igazolják a legmocskosabb bűnös életvitelt amiben élnek, hanem egyenesen ez élteti őket, és soha, de soha ezt nem is fogják és nem tudják megbánni, a szívük teljes keménysége miatt. Ők nem töprengenek, nem éreznek lelkiismeret furdalást, nem ítélik el magukat, nem kétségeskednek, hanem végérvényesen a gonosz foglyai és eszközei lettek. Ez egy út amire valamikor ráléptek és ezernyi figyelmeztetés ellenére a szívüket annyira megkeményítették, hogy végül Isten is ítéletképpen átadja őket a gonosznak, ítéletre tartva fenn őket.

Tehát, a Szentírás beszél erről az állapotról és következményeiről és nem csupán Isten szeretetéről.
Ezenkívül a gyakorlati élet is felveti, hogy esetleg vannak emberek, akik  mindenki számára nyilvánvalóan messze túlmentek azon, amikor még meglehetne fordulni. 

A világban előforduló gonoszság sokszor olyan mérvű, hogy joggal vetődik fel a kérdés: vajon az ilyen ember azon túl, hogy teológiai megfogalmazás szerint is a kárhozat fia, de a társadalomra, az emberekre nézve is igen pusztító, számukra szabad-e egyáltalán valamiféle lehetőséget adni a társadalomba való visszatéréshez? Itt jön képben a tényleges életfogytiglani és a halálbüntetés, ha kell a fegyveres beavatkozás kérdése (katonaság, rendőrség által) is, de most nem ez a témánk.

Nézzük e két területet, a Szentírást és a világi tapasztalást. Mire gondolok? Először is mire nem gondolok? Nem gondolom, hogy az általános társadalmi és bibliai hit, erkölcs, azok áthágása megmutatná, hogy itt bizony elfogyott Isten türelme. Éppen ezt érintve írtam az előző cikket. Nagyon sokszor felszínesen gondolkodunk, és hajlamosak vagyunk a kiakasztó erkölcsi állapotok és azok negatív hatásai alapján felületesen ítélni. Istennél máshogy van. Ő a szív állapota alapján ítél elsősorban. Mi emberek nem látunk a szívbe, legfeljebb külső jelekből következtetünk, de jobb, ha tudjuk, hogy nem hibátlanul. Sok minden nagyon is befolyásolhat, hogy tiszta ítéletet hozzunk. Isten azonban tökéletesen ítél. Soha semmi és senki nem zavarja meg a tisztánlátását és ítéletének a jogosságát.

Hitem szerint soha senki nem fog úgy elveszni, hogy nem szolgált rá. Ez véleményem szerint túlmegy az örökletes romlottság kérdésén, amit amúgy vallok. Persze nem mindegy, hogy ez alatt mit értünk pontosan és milyen következtetésre jutunk. Lehet, hogy ez megérne egy külön cikket.

Tehát a Szentírást alapul véve:

Rom. 9:17.22

Mert így szól az Írás a fáraóhoz: „Éppen arra rendeltelek, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön" ... Az Isten pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem ezért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek?

3Móz. 20:23

Ne kövessétek annak a népnek a szokásait, amelyet kiűzök előletek! Megutáltam őket, mert mindezeket cselekedték. 

Zsolt. 5:6.7

Nem állhatnak meg szemed előtt a dicsekvők, gyűlölsz minden gonosztevőt. 
Elpusztítod a hazudozókat; a vérszomjas és álnok embert utálja az ÚR. 

Zsolt.11:5

Az ÚR megvizsgálja az igazat és a bűnöst, szívből gyűlöli azt, aki az erőszakot szereti.

Mal.1:3-4

Ézsaut pedig gyűlöltem; hegyeit pusztává tettem, birtokát a pusztai sakáloknak adtam. Edóm ugyan ezt mondja: Összezúztak bennünket, de mi újjáépítjük a romokat! - a Seregek URa azonban azt mondja erre: Ők csak építsenek, én majd lerombolom! Gonosz országnak nevezik őket, olyan népnek, amelyre mindig haragudni fog az ÚR.

Ján. 6:70-71

Jézus így válaszolt nekik: „Nem én választottalak-e ki titeket, a tizenkettőt? Egy közületek mégis ördög.” Júdás Iskáriótesre, Simon fiára mondta ezt, mert ez akarta őt elárulni, pedig egy volt a tizenkettő közül.

Nos, ez csak néhány igevers a Szentírásból, melyből látszik, hogy Isten nem valami jóságos Télapó-szerűség aki jóságos mosollyal az arcán integetve mindig mindent elnéz. Nem is valamilyen Buddha-szerűség aki aki be hunyt szemmel üldögél és észre sem veszi, hogy mi folyik körülötte. 


Anélkül, hogy belemennék a sokak nagy vitatémájába a kiválasztás kérdésébe, (mert adná magát a Római levél kapcsán), azt nagyon komolyan felvetném, hogy van egy pont aminek az átlépése Isten haragját vonja maga után, és pedig úgy tűnik, hogy nem is akárhogyan, hanem egy személy vagy egy nép végleges elutasítását is jelentheti. Lássuk ezt a pontot! Épp ez az, mi emberek legtöbbször nem látunk tisztán, mert nem látunk a szívbe, legfeljebb következtetünk, hol jól, hol kevésbé, hol egyenesen hibásan. 


Most nem foglalkoznék az egyetemes bűnösség vagy az eredendő bűn kérdésével, ami megint csak adná magát, hogy azt mondjuk, hogy természetszerűen minden ember Isten ítélete alatt van. Igen ez így van, ezért is a megváltás (nem csak ezért). Sokkal inkább foglalkoztat az, hogy van, amikor már nincs kegyelem és ez hol van? A keresztények kész válasza legtöbbször az, hogy a kegyelmi idő a halállal zárul le. Nos, ez sokszor így van, de, nem mindig. Lehet, hogy sokaknál már előbb lezárult? Nekem úgy tűnik, hogy igen. Ezután még él az ember, de nem úgy, mint aki felé nyitott az evangélium, hanem mint aki egy két lábon járó felkiáltó jel. Ez az ember már nem tud megtérni. A szíve olyan kemény, hogy soha nem fog megtörni. Biztos, hogy nem fog hinni soha. Isten őt életben hagyja, de már nem az evangélium reménységéért, hanem, hogy nyilvánvalóvá tegye az Ő hatalmát és ítéletét. Például ide tartozik a biblia Fáraó, sok pogány nép az Ószövetségből, akik gyermekeket áldoztak, vagy Iskáriótes Júdás az Újszövetségből. Ez a pont ott van, amit senki nem tud, hogy hol található, egyedül Isten ismeri. Ezért rendkívül fontos a ma hallott figyelmeztetés komolyan vétele, mert a holnap bizonytalan, az ember szíve pedig csalárd és hajlamos a folyamatos megkeményedésre, amely akár így végzetes is lehet. Isten nem szól mindig, pláne nem úgy, hogy az ember halogatásaival Istennek diktáljon.

Ezen a ponton óvatosnak kell kennünk! A történelemben az egyházak és sok képviselője meredeken kisiklottak és komolyan vétkeztek akkor, amikor maguk húzták meg ezt a vonalat és Isten szerepében tetszelegtek, akkor, amikor magukhoz ragadva a hatalmat sok eretneknek vélt embert, elkezdtek fizikálisan üldözni, megsemmisíteni. Semmilyen ember, vallás, egyház, testület, kezében nincs olyan Istentől kapott hatalom, mely alapján jogában állna a másik embert hitbéli kérdések alapján üldözni, neki szenvedést okozni, megölni!



Egy másik oldal: 

társadalmi, világi szempontból szemlélve, szerintem teljesen téves, az, ha egy társadalom úgy gyakorolja a törvénykezést, hogy mindig feltételezi azt, hogy minden ember képes a megváltozásra, csak ki kell belőle hozni a jót. Ez a téma azonban messzire vinne. Most, csak egy-két gondolatot.

A társadalmakban bizony vannak olyan emberek, bűnözők, akik soha, de soha nem fognak megváltozni, akiknek például a gyilkolás beteges örömet okoz, szenvedélyükké vált és azt ki is élik. Ezért az ilyen emberek nagyon komoly veszélyt jelentenek, mindenkire nézve, mert nincs bennük erkölcsi gát, vagy a lelkiismeret szikrája sem. Sőt, azt maximálisan jónak tartják, természetesen a saját totálisan eltorzult kielégítésükre. Valami ilyesmire gondolhattak a Szentírás írói is amikor a vérszopó (az ártatlan feletti vérengző) emberről van szó (Károli fordítás szerint). Senki ne értsen félre! Nem a börtönök lakóinak szóló prédikálás értelmének a megkérdőjelezéséről van szó. Mert bizony ott legtöbbször olyan emberek ülnek, akik Isten szemében menthetők, ez még vonatkozhat a gyilkosságért elítéltre is, persze ez nem vonatkozik a szociopata és pszichopata erőszaktevőkre és gyilkosokra. Sajnos azt kell mondanunk, hogy sokszor az ilyen vérengző, vérszopó ember talán nincs is börtönben (legalábbis nem mindig), hanem potenciális időzített bombaként ott sétál az emberek között, mint ahogy a Bibliában is van, lesben állva:

Péld. 1.11-12
Ha ezt mondják: Jöjj velünk, álljunk lesbe vérontásra, ólálkodjunk az ártatlanra, ok nélkül is. Nyeljük el őket, mint a holtak hazája az élőket, tökéletesen, mint akik sírba szállnak!

Ezen kívül beszélhetünk még olyan társadalmi rendszerekről is, amely törvényerőre emelték a gonoszságot, de ennek a boncolgatása teljesen más téma, a keretet szétfeszítené. Ilyen ókori társadalmak felett gyakorolt időnként Isten ítéletet. A megdöbbentő, hogy ez nem csak a régmúlt, hanem bizony a közelmúlt vagy éppen a jelen problémája is. Gondoljunk csak a fasizmusra, a kommunista népírtásokra: Pol Potra, Mao Ce-tungra, vagy a 1994-es a Ruandai népirtásra, vagy a ma is aktuális észak-afrikai és közel-keleti terrorra.

Az ő kiiktatásuk egy társadalom életéből a társadalom önvédelme és szükségszerű. Ha ezt nem teszik meg törvényesen, akkor ez egy társadalmi öngyilkossággal ér fel. Természetesen hangsúlyozom, csak törvényes eszközökkel, törvényes úton élhet ez a védekező mechanizmus. Az önbíráskodásnak nincs helye! Ezzel és  a megrögzött súlyos bűnözők a kérdéskörével megrázóan foglalkozik egy volt FBI-os nyomozó, John Douglas, akinek a fő feladata volt, hogy a sorozatgyilkosok, pszicho-, és szociopata bűnözőkről  a tetthely és az áldozat feltalálási nyomaiból ítélve személyiségrajzot készítsen a tettes beazonosítását, megtalálását elősegítve. Akit érdekel a téma, azoknak ajánlom ezeket a könyveket, annyi kitétellel, hogy figyelem, időnként nagyon megrázóak!
A képek és könyvek innen: moly.hu

Egy kicsit keveredtek a témák, ez ne zavarjon meg senkit. A társadalom jelekből ítél és földi értelemben védekezik és ítél. Ettől még van ennek is létjogosultsága. Istennél azonban a tét az ember örök élete vagy éppenséggel az ítélete. Az ember ítélete, még ha mégoly igazságos és precíz is, de magában hordozza a tévedés lehetőségét. Isten azonban nem téved, az Ő ítéletei teljesen igazságosak és jogosak, mivel Ő elsősorban a szív alapján ítél, méghozzá abszolút tökéletesen. 

A kérdést felvetettem, némileg körül is jártuk, de nem lefutott, bőven van még mit átgondolni....

2015. január 3., szombat

Jézus szereti azokat is, akiken már mindenki kiakad!

A betsaidai vak meggyógyítása: engelikus.net
Az új év első napjaiban mi lehetne igazán jó kívánság, mondás, amely ténylegesen időtálló? Természetesen az, hogy Jézus ténylegesen szeret! Álljunk rá erre az alapra! A társadalom, a barátok, sőt, még a keresztényekre is igaz, hogy konvenciók (szokásjog, megegyezett normákat tartva), mentén ítélkezünk, melyek igen csak igazságtalanok tudnak lenni. Jézus nem áll semmilyen vallás, teológia, egyház, társadalmi norma, politikai elkötelezettség szolgálatában. Ö az egész embert látja, nem csak részint,  nem a pillanatnyi megnyilvánulások fényében ítél. Netán valamiféle csoport, vallás vagy teológia kiszolgálójaként, szószólójaként lépne fel. Nem! Az Ő szeretete és ítélete független az ember rendszereitől.


Jézus, amikor itt a földön járt körülvette magát olyan emberekkel, akiket a kor társadalma már leírt. Ha az evangéliumokat olvassuk, akkor szinte megdöbbentő, hogy Jézus milyen gyengédséggel és megértéssel fordult bűnösök felé, mint aki nem az egyes bűnt látja, hanem az embert, aki csupán áldozata egy erősebb belsőleg leigázó hatalomnak. Amely sátáni hatalom gúzsba köti és rabságban tartja azt az embert, aki eredetileg Istené, de Ő megakarja szabadítani a megkötözött embert.

Az evangéliumok idejében ilyenek voltak a korrupt vámszedők, a prostituáltak, az őrültek és a megszállottak. A politikai fanatikus zeloták. A tanulatlan és otromba halászok és kétkezű munkások.
A társadalmilag gyűlölt (mert történelmileg megvolt az oka) samaritánusok,  és az idegen elnyomó hadsereg katonái, rongyos fertőző betegek stb...

Ma ugyanígy megvannak ezek a rétegek, csak a csoport nevük változott. Jézust nem érdekli, hogy ki mivel van felcímkézve, a társadalom milyen billogot sütött bele. Egyedül az ember érdekli, akit szeret, sőt, egyedül igazán Ő szeret. Igen, lehet, hogy a külső elítélő emberektől származó nyomás jogos lehet, meglehet az alapja, de soha sem teljesen igazságos, mert  minden ember és emberi csoportosulás, elvárás, norma, rész szerint ítél.

Az ember szeretné, ha elfogadná, szeretnék és megbecsülnék, de az ebbéli vágyának beteljesülését rossz helyen keresi, mert talán elfogadják ideiglenesen, de csak addig míg az adott csoportban, társadalomban, környezetben azt adja amit elvárnak tőle, de jaj neki, ha csalódást okoz! A legnagyobb összeomlás pedig akkor történik, amikor az ember magától is megundorodik, önutálat vesz rajta erőt, Az ilyen összeomlott ember tudata beszűkül, eluralkodik rajta a pánik a depresszió, az elutasítottság extrém érzése, az önkárosító cselekedetek veszik uralmuk alá. Amely megnyilvánulhat bármilyen függőségben, vagy önpusztító magatartásban, a deviáns és szuicid gondolatokban, melyek sokszor tettlegességig fokozódnak, másokra és magára is veszélyt jelentve.

Van megoldás? Igen! Ha valaki előveszi a Bibliát és olvassa az evangéliumokban bemutatott Jézust, akkor egy új világ tárulhat fel előtte, mert Jézus szeretete más mint amit talán idáig megszokott. Az a baj, hogy mi emberek csak a dolgok fonákjával vagyunk képesek dolgokat kifejezni és látni. Úgy vagyunk az életben mint egy gobelin hímzés, de nem látjuk a dolgok színét csak a fonákját, ahol mindenféle kezdetleges és félkész kricc-kracc szálak futnak oda-vissza. De, fordítsuk csak meg, a hímzést és máris talán egy csodálatos kép jön elő. Nos, ez a problémánk, a dolgok és az életünk fonákját látjuk, sőt, más életében is ugyanígy teszünk. Isten azonban az életünk színét látja, amelyben látja a múltunkat, jelenünket és jövőnket mint egy kész mintát kivarrva.

Felvetődhet a jogos kérdés, melyik vallásban, egyházban, gyülekezetben, teológiai felfogásban találom meg a valódi megnyugvás, felszabadultságot, igazságot. Egyikben sem! Egyedül az Isten Fiában, Jézus Krisztusban! Minden egyéb Ő után jöhet! Jézus Krisztus akire szükségem van ebben az évben is! Nem tudom mit hoz a holnap, de azt tudhatom, hogy Jézus nem fog soha kiborulni sem rajtam, sem másokon, mert az életem színét látja és nem csupán a fonákját. Ő soha nem veszíti el a fejét, mindig jól lát és jól ítél! Ez mindenkire nézve igaz! Az Ő szeretete ezért tökéletes és igazságos, mert látja, a teljeset. Ő képes megszabadítani és olyan tervel előállni mely lehet, hogy dolgok fonákját szemlélve talán összevisszaságnak, talán sokszor nehéznek tűnnek, de Istennél az életem színét szemlélve, mégis jól vannak azok, mert nála már a minta megvan rajzolva, és biztos kézzel halad annak kivarrásán. A kérdés ebben az évben is, hogy ráállok ismét erre az alapra, tudva, hogy Istennél megtapasztalhatom a szabadulást, megelégedettséget és örömet?