2015. szeptember 28., hétfő

Migráns problémában valami nem stimmel.

Fotó: MTI
Ahogy próbálom követni a hírekből, internetről, innen, onnan a mai kor afrikai, közel-keleti, ázsiai menekült és elvándorlási jelenségét, egyre inkább befészkeli magát valami a fejembe, hogy itt bizony valami nem stimmel. Mi is az? Vagy inkább, mik is azok?

Most egy kicsit kilépnék a politika érzelmi acsarkodásaiból (nem mintha nagyon benne lettem volna eddig is). Nincs olyan kényszerem, hogy a migráns kérdés mögé bújva, azt támogatva, megértve vagy elutasítva, magamat pozícionáljam jobbra, vagy balra. Azt hiszem nem kell ahhoz semmi különös politikai szemüveg, csak értelmes szemlélet, hogy az ember értse a problémát, hogy százezrek, akik teljesen más  kultúrkörből valók,  más, jóval hevesebb mentalitásúak, azok kontrollálatlanul, vagy legalábbis nem eléggé jól átvilágítottan ide-oda vonuljanak Európa szerte, és ez milyen biztonsági kockázatokat hordoz. Ahhoz meg, nem kell még kereszténynek sem lenni, hogy megértse az ember, hogy a tömegek mögött emberek és sorsok vannak. Nos, pont itt van egy óriási kérdésem!

Nem tudom, de arra gyanakszom, hogy az igazi szenvedők nagy többségben nem mennek sehová. Maradnak a háborús övezetekben, valamint a török és közel-keleti menekült táborokban. Nem akarom elvitatni, hogy a migránsok között is eléggé nagy százalékban jelen vannak a háborús menekültek, de szerintem nem többségében. Arról nem beszélve, hogy a háborús övezet, pedig éppen, hogy nem garancia semmire, mert van ott minden, olyan előélet is,  főleg életerős fiatal férfiakat tekintve, mely minden, csak nem megnyugtató. 

Vissza az eredeti kérdéshez: mire is gondolok? Az már nyilvánvaló, hogy javarészt fiatal vagy középkorú életerős férfiak alkotják az idevándorlók többségét. Hol van a családjuk? Persze vannak itt gyerekek és nők is, de közel sem olyan arányban mint a határ menti közel-keleti menekülttáborokban.
Zaatari menekülttábor Jordániában
Forrás: AFP/Mandel Ngan

Attól tartok, hogy az igazi háborús menekültek isszák igazából ennek a migrációnak a levét. Azért mert nekik nincs és nem is lesz annyi pénzük, erőforrásuk, hogy messze Észak-Európában új életet kezdjenek. Nekik nem sok jut. Igazából nem őket támogatják, nem rájuk fókuszál a világ. Akik pedig, a dolgozni tudók, megélhetésért küzdeni  képesek, a napi betevőt megkeresni tudók és hadra foghatók, azok elmennek. Ellenben, az asszonyok, öregek és gyerekek, nagy többségben továbbra is maradnak a török, libanoni, jordániai menekülttáborokban. Sőt, a háborús övezetekben. Arról nem is beszélve, hogy a mai technika, internetes világ gyakorlatilag egy olyan láncreakciót, dominó borulást hozott, amelynek a szereplői igen nagy százalékban már nem csak az egyértelmű közel-keleti háborús övezetek szenvedői, hanem sokszor a távolabbi Kelet, Banglades, India, Pakisztán, Afganisztán. Vagy, Afrika számos országából megindulók tömegei. A közeli balkánról már ne is beszéljünk!

Azért is vannak kétségeim, mert ahelyett, hogy ténylegesen rászorultak kapnának hathatós segítséget a több százezres menekült táborokban, ehelyett az anyagi segítés jó része másfelé megy. Igen nyomorúságos körülmények, sokszor borzalmas állapotok és belső erőszak dúl ezeken a helyeken, a háborús határmenti menekülttáborokban.  A rajtuk segítés helyett dollár milliókkal szálnak be a nagyvállalatok is a migráns vándorlás megsegítésébe. Hogy, miért? Ez más kérdés. Arról nem beszélve, hogy Európa kapuja lassan becsukódik, legalábbis abban az értelemben, hogy itt mindenki vonulhat kénye-kedve szerint. Mert ennek, így ebben a volumenben tényleg nincs értelme, igen komoly a kockázata és ez a nyitottság nem valódi segítség. Ezt az államok már nem vállalhatják fel, vagy egyre kevésbé nyitottak, befogadók. Azt hiszem a migráns kérdés pozitív vagy negatív megítélése  ma politikai ügy (a szó negatív értelmében), nem kezelik reálisan a helyén, legalábbis kifelé, a választók és a sajtó felé, de tartok tőle, hogy semmilyen szinten. Ugyanakkor ez a jelenség olyan külső és belső problémákat hoz majd elő és olyan súllyal,  (a migránsoknál, egymás között is), hogy európa kénytelen ébredezni, de akkor már a belső feszültségek olyan nagyra duzzadhatnak, hogy nagyon nehéz lesz azt kezelni. 

A Németek most jelentették be (még nem hivatalosan), hogy fogadják a szíreket, de majd család egyesítésről szó sem lehet. Vagyis, nehogy valakinek eszébe jusson, hogy majd később idehozatja a népes családját! A nem szírekről már nincs is szó, nekik marad a hosszabb menekült elbírálási hercehurca. Tartok tőle, hogy nagyon messze lesznek attól, mint amit megálmodtak, avagy, amit akarnak. Valószínűleg kódolva van az elégedetlenség és a zavargás. Mert bizony, még németben, svédben sem fenékig tejfel az élet, állás és nyelvtudás nélkül. Segély biztos, hogy lesz, (már akik nem lesznek kitoloncolva, nekik egy darabig), fedél is fejük fölött,  de ez hozza meg, majd amire számítottak? Mi lesz hosszabb távon? Ne feledjük, jobbára fiatalokról van szó, a családjuk nélkül. Nem hinném, hogy az történk majd, amire számítottak.

Hol lesznek,  hol maradnak a családok? A közel-keleti menekülttáborokban, sőt, ott hagyva a háborús övezetekben. Erős, munkára, a betevőt kiharcolni képes férfi családtag nélkül. Mert ők eljöttek. Itt valami nagy álom lebeghetett a nyomorult családok szemei előtt, ami nem fog elkövetkezni,  talán szinte senkinek, talán csak néhány kivétel lesz. Ebből még baj lehet! Gyökerükből kiszakított, életerős férfi generációk százezrei, millió, egy teljesen idegen kultúrkörbe özönlenek, amelyben szinte biztos, hogy nem találják majd meg a helyüket. A vallási  és nemzetiségi feszültségekről még nem is beszéltünk, melyek, egymás között, a migránsok között is jelentősek lehetnek. Legalábbis nem hinném, hogy ennek kívánatos folytatása lesz, és akkor még enyhén is fogalmaztam. 


Van még egy következmény, ami nem tudom, hogy valós-e, de azt hiszem nem lehet figyelmen kívül hagyni: ha "netán" harcolni kéne (mert kéne, mert ez bizony megkerülhetetlen valóság) mondjuk Szíriában, Irakban, a szabadságért, akkor, kik teszik ezt, ha eljött a harcképes férfiak jó része? Sőt, ma már látszik, hogy az IS (Iszlám Állam) miért tud annyira teret hódítani, mert gyakorlatilag igazából nem is harcolnak ellene, (kurdokat leszámítva). Legalábbis nem hatékonyan. Az idősek, a nők és gyermekek többsége maradt, nos, ez nem stimmel, legalábbis, szerintem. 

2 megjegyzés:

  1. Kedves L. Nagy Zoltán!
    Azt hiszem, először írok hozzászólást ezen a blogon (nem vagyok benne teljesen biztos). Más blogokon kommentelve viszont biztosan "találkoztunk" már.
    Mindenesetre nem akarom megjegyzés nélkül hagyni ezt a remek írást. Bennem is pont ugyanezek a gondolatok merültek fel! És bár elég sok mindent elolvastam a témában, sehol nem láttam még ezeket a gondolatokat ilyen összeszedetten, világosan megfogalmazva.
    Remélem, azért maradt el a kommentözön, mert mindenki mélységesen egyetért... :)

    VálaszTörlés
  2. Ez mind így van sajnos.Itt Németországban az eddig idilli kis városokban megjelentek a gyanús külsejű más bőrszínű, fiatalokból összeálló hordák, akik egész nap az utcákon sandán nézegetik a járókelőket. Mi kint lévő Magyarok tudjuk, hogy milyen veszélyeket rejt ez magában, azonban számomra sokkoló az, hogy a Német átlagpolgárnak nem esik le, nem látnak benne fenyegetést, nincs rájuk társadalmi reflexiójuk, mint nekünk.
    Egyébként sok családos és gyermekes van kint, csak Schwabisch-Hall-ban 35 családos Szírt helyeztek el nem használt kollégiumi épületekben. Most egy nyelvi kurzuson veszek részt és tettek be közénk, 5 hónapja bevándorolt muszlimokat. Ami nagyon furcsa, hogy tényleg egy arasznyit sem engednek a vallásukból, sőt nagyon vallásosak. A telefonjuk időben az imám hangjával imára hív és ezt akkor sem veszik le ha éppen zajlik az óra :) Meglepő arányban van köztük állatorvos,...erre nem tudom a mi lehet a megfelelő magyarázat ?
    A szíriaiak között, látom vannak értelmes fiatalok is akik messzemenően kulturáltabbak mint sok Német fiatal és a maguk módján mintha próbálnának európaiak lenni. Az egyik osztálytárs fiatal Szír nő például már lecserélte a tradicionális fejkendőt, egyszerű női sapkára és nadrágra.Így bár látszik, hogy a vallását figyelembe veszi, de már ez kiskapu keresés szerintem. Egyébként az integráció határozottan nem működik és soha nem is fog. De ebben nem a most bevándorolt Muszlimok csak a hibásak! Hanem a jellemző német életfelfogás, és persze, hogy nem akarnak ők olyanok lenni mint ők, érthető.Mert mit látnak az utcákon ? -Hiányos öltözetű lányokat, és rengeteg fiatal alkoholistát. Ezért és hasonlókért nem integrálódik teljesen a Magyar sem, az Orosz sem, sem a Lengyel. Mindegyik jobbnak tartja a maga kultúráját a Németekénél, akiknek már nagyon mélypontra sikerült kerülniük a több évtizedes jólétben.

    VálaszTörlés

Kérem a kedves kommentelőket, hogy ne írjatok névtelenül, ha az elején nincs nicknév(névtelenre gördítve), akkor a végére írjátok alá!