2012. szeptember 2., vasárnap

Krisztus a pokolban?

Nagyon jó kis levelező listára iratkoztam fel nem régen Zsotza blogján keresztül, a kerlevlire (itt lehet feliratkozni is). Az éppen aktuális téma, Jézus háromnapi halott volta és hogy mit csinált ez idő alatt. Előkerült még a lélek halhatatlanságának a kérdése is.
Napokon keresztül csak olvasgattam az érdekesebbnél érdekesebb véleményeket, de nem szólaltam meg, mert valahogy az volt bennem, hogy akármit mondok, vagy van véleményem a kérdésről,  nem lehet ex-cathedra kijelentéseket tenni, olyan témát illetően ami bizony nem teljesen világos a Bibliából.
Létezik több féle megközelítés is Jézus halála utáni állapotáról, de egyiket sem lehet biztosként kezelni.

Most mégis merészkedtem megszólalni, nem azért, hogy igazságot tegyek, hanem szerettem volna én is szinesíteni azt a palettát amit a különféle magyarázatok adnak.

Tehát, bemásolom az általam írt szöveget teljes egészében.


Kedves Levelező Társak!
Köszöntök mindenkit, most először szólalok meg ezen a listán.
Érdekes az, ami itt fejtegetésre kerül mostanában, de nem új az egyháztörténelemben, mindig is érdekelte az embereket Jézus feltételezett pokolra szállása. Ahogy az apostoli hitvallás,(amely messze nem apostoli, hanem talán IV. századi) is mondja: „…szálla alá poklokra…”

Röviden, ahogy én gondolom:
Az ember, halál utáni állapotáról, mert ez is felmerült:
Igen, az emberi lélek és szellem nem hal meg a fizikai test halálával, hanem átmegy egy másik létbe. De!!! - ez nem a teljesség. Isten az embernek testet is alkotott, tehát a testtel együtt van teljesség, ezért minden üdvözült lélek várja a feltámadást.

Jézus alászállásáról:
Jézus szerintem nem prédikált a pokolban, legalábbis a közhiedelemmel ellentétben. Hanem, így is értelmezhető a péteri szakasz, aláhúzott szavak az én hozzáfűzéseim: 

1Pt 3:18  Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. 
1Pt 3:19  Így ment el(itt pontot téve vessző helyett). Hová ment? - az Atyához (Lk. 23,46: "Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!"). A börtönben levõ lelkekhez is, és prédikált azoknak, tehát, a kereszthalála kihirdettetett, vagyis a győzelme. Tehát nem prédikálás, hanem kihirdetés értelemben. Az itt szereplő görög szó tudtommal ezt támogatja is. Így is fordítható magyarázólag: Így ment el (az Atyához). A börtönben lévő szellemeknek is kiprédikáltatott (a győzelem).
1Pt 3:20  akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekor. Igen, azoknak aki a szellemeknek akik Noé napjaiban vétkeztek. Nem emberek ők, mert az ember nem neveztetik szellemnek(pneuma), még ha van is szelleme, hanem a bukott angyalok ezek. De nem úgy általában a levegőbeli démonoknak, hanem csak azoknak akik be vannak zárva. Ők nem tudhattak máshogy a megváltás győzelméről. Ez a győzelem tehát kihirdetésre került, de nem azért, hogy megmeneküljenek, hanem éppen ellenkezőleg, a fölöttük aratott győzelem nyilvánvalóvá lett.

Tehát kétféle bukott szellemi lény lehet:
  1. Sátán és Démonai, akik jelenleg szabadon vannak, ők a levegőbeli hatalmasságok(Ef,2,2), de mégis legyőzettek (Kol.2,15) ők tanúi voltak Krisztus halálának és győzelmének.
  2. Noé idején engedetlenkedő szellemek, akik a mélységbe zárattak és ott vannak jelenleg is, várva az ítéletet.(Júd.1,6) Ők nem voltak a tanúi Krisztus győzelmének, mert be vannak zárva, nekik kihirdettetett ez.

Talán még annyit, hogy véleményem szerint az Ószövetségi szenteket nem kellett átvinni a menybe egy külön evangélium hirdetés kíséretével, mivel ők már üdvözültek. Csak ezt a létformát Paradicsomnak, Ábrahám kebelének mondja a Szentírás, de ez nem kevesebb a menytől, hanem ugyanaz a szellemi üdvözült létforma.

Nos, jelenleg én így gondolom, de azt nem szabad elfelejteni, hogy bárhogyan is magyarázzuk Jézus halála és feltámadása közötti időszakaszt, ez nem lehet alaptanítás, hiszen valójában nem egy egyértelmű kijelentés. Sok minden rejtve van, még ha talán vannak is felvillanó pontok. 

Utólagos engedelmetekkel ezt a kis fejtegetést ki is tettem a blogomban is ( http://literaty-nazo.blogspot.hu/ ), hivatkozva erre a ki levelező listára.

Szeretettel, Nagy Zoli (Nazo)

7 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen köszönöm a kifejtést,és az ajánlót!

    VálaszTörlés
  2. Gabriel ben Joszif2012. szeptember 2. 22:48

    Említetted a fordítás kapcsán a Péteri Igét. Ehhez kapcsolódik a kérdésem is.

    Gondolkodom hogy beszerzek egy új Bibliát, de nem tudom hogy a régebbiek közül melyik a jó fordítás. Az alábbiakat használom:

    Károli fordítás, a Krisztus Szeretete Egyház kiadásában
    Új Protestáns fordítás
    Egyszerű fordítás Újszövetség

    Ezek közül az Egyszerű fordításról várom a véleményedet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az egyszerű fordításról nem nagyon tudok véleményt formálni, nem ismerem eléggé, talán ez valamiféle magyarázó fordítás.
      Én több Bibliát(fordításban) is használok, talán ami új és érdemes odafigyelni az az új Károli revideált kiadás.
      Erről már írtam is: http://literaty-nazo.blogspot.hu/2012/04/uj-karoli.html
      De szeretem Kecskeméthy István fordítását is:
      http://www.clchungary.com/biblia-kecskemethy-istvan-forditasa_prd3585.html

      Törlés
  3. Érdekes kérdés, de bevallom őszintén mégis az egyik olyan, amit kerülni szoktam. :-P

    Főleg ami a halál utáni létezés milyenségére meg a pokolra vonatkozik. Túl sokat okoskodunk valami olyanról, amiről túl keveset tudunk.

    Ugyanakkor éppen azért, mivel keveset foglalkozom vele, mégis újnak hat, amikor valahol olvasok róla.

    A véleményed érdekes és kevéske ismeretem alapján én is inkább ebben az irányba hajlok. Mi értelme volna a pokolban prédikálni?

    A "kihirdetés" az egyetlen, ami logikus válasznak tűnik. Ismert ige, mely szerint egyszer minden térd meghajol majd, a föld alatt levőké is Jézus előtt. Úgy látszik az újszövetségi gondolkodáshoz tartozik, hogy Jézus győzelméről minden szinten mindenkinek tudnia kell.

    VálaszTörlés
  4. Én találkoztam egy érdekes értelmezéssel. Nem állítom, hogy ez a helyes, sőt. Csak bedobom a közösbe, mert érdekesnek találom. :]

    Szóval az 1Pt 3:19 elején szerepel ez a kifejezés: "ἐν ᾧ καὶ". Ez viszont hasonlít Énók görög nevének írásmódjára, és egyesek szerint másolási hibáról van szó. A börtönben lévő lelkeknek Énók prédikált még az özönvíz előtt, ők mégis engedetlenek lettek. Persze bizonyíték nincs erre sem.

    Komolyabbra fordítva azonban a szót, boncolgathatnánk az 1Pt 4:6-ot is: "Mert a holtaknak is azért hirdettetett az evangélium, hogy testben, emberi mértékek szerint ítéltessenek meg, de éljenek Isten szerint lélekben" (MBT). Vajon kik ezek a halottak? És hogyan hirdettetett nekik az evangélium? Mikor? Mindenkire vonatkozik, vagy csak egyesekre? Ha nem mindenkire, kikre? És miért épp rájuk? Nincs több kérdésem. :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Infaustus,

      Ez az igehirdetés ha nem is ad mindenre választ, de a legjobb amit valaha hallottam.
      http://www.sg-audiotreasures.org/1peter/63am_1peter.mp3

      Sajnos angolul van...

      Törlés
  5. Úgy látom közel fél évvel az indulás után, hogy ez a keresztény levelezőlista sem bizonyult életképesnek.
    Sajnos, "bejött a papírforma". De megpróbáltam...
    Lehet,hogy Nagy Szilenciumot kell tartanom.

    VálaszTörlés

Kérem a kedves kommentelőket, hogy ne írjatok névtelenül, ha az elején nincs nicknév(névtelenre gördítve), akkor a végére írjátok alá!