Megtérés egy pillanat alatt?

Caravaggio: Pál apostol megtérése 

Isten Lelke belép az ember életében, ezt sokan átélhetik, de vajon tényleg úgy van, hogy mindez egy pillanat alatt, katartikus élmények kíséretében történik?

Legtöbbször Pál apostol a damaszkuszi úton való megtérése ugrik be, mint a megtérés klasszikus bibliai példája, pedig eszünkben sem jut, hogy itt Isten nem egy modellt ad, hogy azt az ember kénye kedve szerint alkalmazgassa, hanem éppen Isten hatalmáról és szuverenitásáról tanít, amely nem az ember elképzelésén alapszik.

 

Keresztényként evidens számomra, hogy Isten megszólít és erre az ember válaszol. Amikor valaki legbelül, személyesen érintve van Isten hívásától ez nagyon sok esetben katartikus, elsöprő erejű. A tapasztalat ugyanakkor az is, hogy nem mindenkinél ilyen fergeteges megtérés történik.

Ezzel még nem is lenne gond. A probléma azzal van, hogy az ember szeret sablonokban gondolkodni. Ha valaki olyan környezetben, családban, közösségben nőtt fel, ahol a hangsúly a drámai megtérésen van, akkor maga is önkéntelenül megpróbál igazodni ehhez. Ebből sok probléma születhet. Ugyanis nem Isten Lelkének a munkája kerül előtérbe, hanem egyfajta emberi sablon, erőltetés, erőlködés, netán emberi dicsekvés.

Klasszikus eset a hívő szülők gyermeke. Akitől szinte elvárják, hogy valami hasonlót mutasson, mint mondjuk a megtérő bűnöző, akinek igen látványos lehet az Istenhez fordulása. A fiatal hallja az ilyen beszámolókat, tanítást kap a megtérés fontosságáról és szembesül a saját sutaságaival, kísértéseivel, talán emlékszik is valamiféle döntésre, de hát ez nem olyan fergeteges, mint azoké akikről mintát szokás venni, akiket oda lehet állítani az emberek elé.  "Tessék megnézni őket, hogy Isten milyen hatalmas munkát végzett" - mutathatnak egyesek a sztárolható hívőkre. (Megjegyzem, hogy sokszor ezek az emberek éppen nem ezt szeretnék elérni, de a hallgatóság rosszul emeli ki a szavaikat, tetteiket.) Mi történik ilyenkor? A hívő gyermek, fiatal megpróbál igazodni, ebből lesz a „százszori” megtérés az állandó döntés, kicsi eredménnyel, majd a kétely, rosszabb esetben a visszafordulás. Az eszükben sem jut, hogy végre abba kéne hagyni ezt az állandó döntéskényszernek való engedést, mert immár az nem a valóság, hanem egy olyan zakó amit nem rájuk szabtak. Isten munkája nem a külső erőltetésen alapszik.

A jó hír az, hogy nem kell produkálni! Istennél az új élet egy maghoz hasonló, mely csírájában megfogan és növekszik. Isten találkozik az ember bensőjében és ez a találkozás sokszor egyáltalán nem drámai, hanem inkább mély. Igen vannak drámai megtérések, de nem az emberen van a hangsúly. Istent nem kötik az emberi formák, emberi sablonok. Az sem egy utolsó észrevétel, hogy ráadásul sokszor az ember hajlamos hamis illúziókra, sőt, dicsekvésre, hőzöngésre. „Én ennyi és ennyi bűnt hagytam el, és nézzétek, hogy Isten milyen hatalmas munkát végzett bennem!” Ezzel csak az a probléma, hogy az egyik legalattomosabb kísértés és bűn még ott maradhatott, ez a hiúság. Az illető magára tereli a hallgatóság csodálatát.

Néhány kérdést és válasz szeretnék megfogalmazni a jobban érthetőség kedvéért.

Ha ez így van akkor nem is kell megtérni?

Dehogynem! Ugyanakkor minden emberben sajátosan egyénileg megy végbe az Istenhez fordulás, nincsenek sablonok!

Milyen sablonokat állíthatnak fel az emberek?

Könnyek közötti megtérés, melyeket drámai módon emberek előtti bűnvallás kísér.

Mond el a megtérők imáját és akkor örök életed lesz! … Lehetne még más példákat is felhozni.

Nem szabad azt elfelejteni, hogy valóban létezik az, hogy valaki tényleg látványos formában fordul Istenhez. Én csak azt akarom hangsúlyozni, hogy nem szabad Isten munkáját sablonokba szorítani!

Na, de! Az újjászületés ugyanúgy látványos, mint ahogy a baba megszületik. Nem akarod túlságosan elvenni az élét a megtérés fontosságáról?

Nos, a kép egy kicsit sántít. Ugyanis a biblia nem egy baba születéséhez hasonlítja az új életet, hanem inkább egy maghoz, mely megfogan. Isten Igéjének magja az emberben megfogan, ez az újjászületés, talán helyesebben újjonan fogantatás. A gyermek élete sem a szülőszobán kezdődik, hanem a fogamzásától. Nem, nem akarom az élét elvenni a megtérés fontosságának! Hanem szeretném inkább a helyén kezelni.

Arról nem beszélve, hogy sokszor a keresztények felcserélhető fogalomként beszélnek az újjászületésről és a megtérésről. Az újjászületés nem az ember oldala, hanem Isten titokzatos munkája, ami inkább a mag plántálásának képét hordozza, mintsem a szülőszobáét. A megtérés pedig az ember válasza Isten hívására, mely lehet látványos avagy kevésbé. Lehet, hogy Isten sokkal feltűnésmentesebben munkálkodik egyesek életében mint ahogy mi azt emberek néha szeretnénk látni, netán sürgetni. A hangsúly azon van, hogy Isten megszólít és az ember ezt nem hagyja figyelmen kívül.

Egyesek életében mégis látni, hogy pozitív változást hoztak bizonyos megtérési formák. Akkor, hogyan is van ez?

Vannak gyülekezetek, mozgalmak, melyek viszonylag nagy hangsúlyt helyeznek bizonyos formákra, sőt látható, hogy ezeket eredményesen is alkalmazzák. Ugyanakkor ennek két oldala van.

Az egyik, hogy az ember nem végezheti azt el, amit Isten tesz. Ami látszik, az nem biztos, hogy az ami belül zajlik. Mint ahogy az előző cikkemben téma volt, hogy az ember szeret rendszerekben, sablonokban gondolkodni és nehezen emészt meg egy más rendszert. Ugyanakkor Istent nem kötik ezek a sablonok. Ez nem azt jelenti, hogy ezekre nincs szükség, mert a józanul gondolkodó ember igenis jó rendszereket állít fel. Ugyanakkor annak is tudatában van, hogy ezek modellek, melyeket nem szabad kizárólagosan felfogni, A probléma ott kezdődik, amikor valaki a másikat lefricskázza, mert nem illik a saját rendszerébe.

A másik oldal, hogy Isten bizony alkalmazkodik, azaz leereszkedik az emberhez. Lehet, hogy eretnekségnek tűnik, de Isten tud úgy munkálkodni valóságosan a Katolikus százféle lelkiségi irányzatában mint a Protestáns százféle gyülekezetébe, hogy ténylegesen elérje az egyes emberben az üdvözítő tervét. Ez nem azt jelenti, hogy ahol Isten munkálkodik, ott mindennel egyet is ért, netán igazolná azt. Hanem éppen Isten szuverenitását jelenti, hogy nem függ az embertől, de az emberért mindent megtesz.

Összefoglalva: a megtérés egy pillanat? Nem hinném, hogy ilyen egyszerű a válasz is. E kérdés mögött az evangéliumi protestáns keresztyénség egyes elképzelései, netán bibliai megtérés fogalmának bizonyos értelmezési kísérlete húzódik. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy Isten e fölött áll. Isten munkája mélyebbre mutat. Amikor az ember válaszol Isten hívására, az lehet egy olyan tudatos IGEN, döntés, mely az itt és mostban katartikus is lehet, de azt nem szabad elfelejteni, hogy Isten már előbb munkálkodott az emberben. 

Istent nem kötik az emberi elképzelések, modellek, formák.