2015. július 17., péntek

Keresztényként elfogadható a homoszexuális életforma?

Az a helyzet, hogy a téma taglalásával most már lassan Dunát lehetne rekeszteni. Nos, én is pakolnék egy homokzsákot a gátba. Az indulatok magasra csapnak minden oldalon, nehéz így érzelemmentesen írni. Tudatában vagyok annak, hogy semmi újat nem mondok, inkább csak hangosan gondolkodok, mintegy rendbe szedem a gondolataimat.

Az egy dolog, hogy a nyugati társadalmunkban milyen erkölcsi változások vannak immár évtizedek óta. Az pedig egy másik, hogy keresztényi alapvető, idáig kikezdhetetlen etikai normák simán átalakulnak, át értelmeződnek. A melegség mint életforma idáig a szekuláris társadalom kérdése volt. Most már nem az. Nem tudom, hogy miért alakultak így dolgok, én nem látok ebben tisztán. Valami olyasmit érzek, hogy ez (is) Amerikából jön. Mármint, hogy ilyen erővel tör fel a mellett vagy ellen kérdés. Vízválasztóvá válik a homoszexualitáshoz való hozzá állás, kibékíthetetlen ellentéteket szítva. Szerintem ez van, ha tetszik ha nem. Ezzel meg kell a kereszténységnek birkózni!

A keresztényi vízválasztók régen a dogmatikum köré csoportosultak, és világosan kijelölték a sarokpontokat. Keresztény az aki, hisz Jézusban, mint aki valóságosan Isten és ember. Hisz a Szentháromság Istenben, aki megváltotta az embert a bűneiből. Ez  hittani oldal. Mindig is voltak a történelemben törekvések, melyek ezeket az igazságokat megkérdőjelezték, de ez oda vezetett, hogy a gyengén levert határ oszlopok még mélyebbre kerültek. Ez jól is van így, mert a kereszténység megosztottsága ellenére, akár ki akármit mond, éppen történelmi dogmatikai alapigazságokat tekintve nagyon is egységes. Legyen az ilyen olyan protestáns, történelmi vagy új, vagy katolikus vagy ortodox. A mozgolódás (megosztottság) a világos határ köveken belül történik. 

Ezzel a kérdéssel nem is akarok tovább foglalkozni most (némileg érintettem pl: itt ).

Egy új határkijelölés van kialakulóba, de ez nem dogmatikai síkon, hanem etikai vonalon történik. Amely nem kevésbé jelentős. Hiszen a dogmatikumhoz társulnia kell az etikumnak. A kereszténységnek ez a lényege. Nem csak hinnem kell, hanem annak pozitív következménye van az életemre. Mit hiszek? Ez dogmatika. Hogyan élek? Ez etika. A nyugati kereszténységnek meg kell ezzel küzdeni! Attól tartok, hogy ez sem megy majd áldozatok nélkül. Régi keresztényi együttműködések, barátságok futnak majd zátonyra és régi ellenségeskedő oldalak találnak majd egymásra, Mindez a keresztényi etika régi és az újabb értelmezése mentén.

Bizonyos vagyok benne, hogy a homoszexualitáshoz való hozzá állás ilyen. Miért? Nem a meleg felebarátaink miatt, mint ember miatt. Nem azért mert a heterók utálják a homókat. Ilyen is van, de ez nem teológia felvetés, hanem érzelmi (nem tagadom, hogy jelentős is lehet ez a probléma, oda vissza), de ismétlem nem ez a fő gond szerintem. Hanem azok a bizonyos határkövek.  Nem a mások utálata a kérdés, itt most ebben az írásban sem. 

Szerintem megkerülhetetlen etikai norma a házasság biblikus, keresztényi megközelítése. Le kell verni azt a bizonyos cölöpöt! Az idáig egyértelmű keresztényi szexuál etikai norma a  hagyományos házasság (ha úgy tetszik ortodox) értelmezéséből, férfi és nő életre szóló szövetségéből adódott. Amikor a szekuláris társadalomban ez megkérdőjeleződött, akkor jött minden más. Ha ez keresztényi szinten is támadhatóvá válik (márpedig egyre inkább így fest), akkor itt is jön minden más. 

Én a hagyományos, hitem szerint biblikus, férfi és nő életen át tartó szövetségét, mint alapvető etikai normát határkőnek fogadom el. Minden mocorgás ezen belül lehetséges. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy történnek ebből a szentírási (revelatio specialis), és a tágabb értelembe vett általános kijelentés (revelatio generalis) által kijelölt területből való kilépések is. Amit én nagyon sajnálok. Homoszexuális mindennemű kapcsolatot, életgyakorlatot és annak igazolását pedig a Szentírástól és keresztényi hagyományos alapvető erkölcstől való lényeges elhajlásnak tartok, melyek  keresztényi, biblikus szemszögből nézve helytelenek. 

Minden meleg felebarátunkat szeretni kell! Segíteni kell, pásztori szívvel megérteni őket (mert mindannyiunknak vannak bűnei), de nem úgy, hogy az életgyakorlatukat fehérré kéne tenni exegetikai és teológia akrobata mutatványokkal, Nekik ez a bűnük, nekik ebből kell megtérni, ez ellen kell harcolni belsőképpen. Nekem más, de abból is meg kell térnem! Ha a kereszténység nem veri le újra a maga kis jelző oszlopát a régi határkő mellé, ez komoly következményekhez vezethet. Gyakorlatilag megszűnik a keresztényi etika, hagyományos szentírási értelmezése, vagy nagyon flexibilissé válik. Ha ez így van, akkor a kereszténység nem tud majd irányt mutatni! 
Én ezt nem kívánom, ez pedig nem csak a tágabb körre nézve jár következményekkel, hanem a szűkebb, gyülekezetünk, családunk, gyermekeinkre nézve is!

A címben szereplő kérdés feltevésre én így tudnék válaszolni: keresztényként nem fogadható el semmilyen homoszexuális életgyakorlat, mert az bűn. A meleg felebarátainkat szeretni kell, és figyelembe kell venni, hogy komoly nehézségbe kerültek és nyomás alatt vannak a hajlamaikkal kapcsolatban, de a környezetük nyomása sem elenyésző. Ezért nem le söpörni kell őket, hanem segíteni nekik az ebbéli életgyakorlatuk felhagyásának harcában. Ez a segítség azonban, semmiképpen nem lehet az, hogy valamiféle keresztényinek látszó módon megerősítsük őket a meleg életforma fenntartásában!

Tudom, hogy vannak még komoly problémák, miért nem foglalkozunk azokkal? Ez is az.

Ui: egy link ajánló, amely interjú tanulságos és példa arra, hogy van a homoszexuális életformával pszichológia területen is gond, de sokaknak van ebből kiút.
Heidl György blogján: