2017. február 11., szombat

Kitörés Platón barlangjából.

Az ókori filozófusnak Platónnak van egy érdekes meséje, az emberiséget illetően, amely természetesen arra hivatott, hogy magyarázatot adjon, hogy miként élünk, illetve érzékelünk, és miért úgy ahogy, és mi van a mi tapasztalatainkon túl. A híres barlangtörténet.



Forrás: Wikipédia

Nem vagyok Platón követője, keresztyén vagyok, de azt gondolom, hogy sok bölcsesség volt a keresztyénség előtt és azon kívül is. Nem a platónista filozófiát propagálom, csupán megindította gondolataimat. Természetesen van jócskán vitatható gondolat, de miről is van szó barlang hasonlatban?

Adva van egy barlang, melynek az alján csücsülnek az emberek, vas lánccal megkötve. Mindig is ebben az állapotban voltak. Amit látnak, az azoknak a tárgyaknak az árnyképei, melyek fölöttük a barlang bejáratánál vannak, az égő tűz némi világosságot adva kivetíti azokat. Ők a valóságot nem látják, illetve nem látják, hogy mi van a barlangon kívül. A barlang mélyén ülve a félhomályban az árnyképek nézésébe és egymás korlátozott ismeretében élnek, mert meg vannak láncolva, igazán nem ismerik egymást. Nekik ez a természetes, ez a valóság, ez a világuk. Tegyük fel, hogy valaki mégis kiszabadul a láncból, elindul felfelé és ott egy más világ tárul elé. Kijutva a barlangból, megmászva a hegyet megpillantja a Napot. Rájön, hogy van egy igazi fényesség egy más világ. Kötelességének érzi visszatérni a barlangba, hogy beszámoljon a megkötözött embertársainak, de azok nem fogadják szívesen, bolondnak tartják, életére törnek, mert hát, ami a szemük előtt van, nekik az a valóság. Volt olyan rab, aki szintén kiszabadult a láncokból, elindult felfelé, de a barlang bejáratánál a félhomályhoz szokott szemét elfakította napfény, de nem ment tovább, nem szoktatta a szemét a fényhez, kellemetlennek találta a fényt, ezért visszament és inkább választotta a jól megszokott homályos világot.

Nem ragadnék le a filozófia értelmén, hogy mi az ideák világa, hogyan csoportosíthatók a különböző érzékek, illetve mit is jelent tulajdonképpen a platónizmus. Nem erre fókuszálnék, csupán a kép ami megragadott: Nem vagyunk mi is hasonlóan? Azt hisszük a mi világunkra, hogy ennyi a valóság. Nem ismerjük igazából egymást sem, mert meg vagyunk kötve, nem látjuk igazából a valóságot, csak egy villódzó árnyékot, amire azt hisszük, hogy valóságos. A félhomályra az hisszük, hogy az a világosság. Amiben élünk, ahhoz ragaszkodunk, mert ezt ismerjük, nem tudjuk, hogy van egy jóval fényesebb, tágasabb, szabadabb, gazdagabb élet. Az embertársainkat ismerjük, ahogy ismerjük, de igazán a lényüket a lelküket nem látjuk, külső felszínes benyomások vezetnek.

Körülvesznek a mindennapok, az anyagi szükségletek, igények, az emberi csatározások, a politika és e miatti hisztizések, a saját érdekeink, igazunk, világunk, de mindezek csupán a félhomályban táncoló árnyképek, nem az igazi valóság, a maga teljességében, főleg nem úgy, hogy ezek adjanak értelmet, célt az életnek.

Arra is gondoltam, hogy a más dimenzióban, Isten országában, a másik létsíkban, amely a biológiai halálon túl van, ott minden sokkal gazdagabb. A fény mellett a mi Napunk eltörpül, de az a fény nem vakít el, inkább körbefog, áthatol, mert az nem más, mint Isten és ami tőle jön az igazi teljesen áthatoló szeretet. Amik itt a földön vannak pozitív dolgok: érzelmek, színek, zene, illatok, beszéd, tudás, tájak, rétek, lakott részek, városok, mind ezek az odaáthoz képest csak homályosan táncoló árnyképek. Odaát a zene, a színek, a tájak szépsége, az illatok, a kommunikáció sokkal, de sokkal gazdagabb, mert a fény nem csak egy tűz a barlang szájánál, hanem az igazi fényforrás, Isten. Platón nem hitt a személyes, teremtő Istenben. Ugyanakkor a régi világ emberei sokkal fogékonyabbak voltak arra, hogy valamit kapizsgáljanak a másik létsíkról.

Platón nem foglalkozott azzal, hogy hogyan lehet eloldani a láncokat a barlang mélyén, hogyan válhat az ember szabaddá. A kereszténységben hitem szerint, Jézus Krisztus által megkapható a szabadság. Egyszer minden ember lánca elszakad, mármint ami ezt a földi világot illeti, de mi lesz azokkal a láncokkal amik lelki, szellemi eredetűek? Mert vannak ilyenek.