2014. szeptember 21., vasárnap

A félelem vallása

Isten a szeretet, de ha így van miért építünk szinte mindent a félemre? Ezekhez hasonló gondolatok kavarogtak bennem amikor  Richard Rohr könyvét olvastam. Ezeket a gondolataimat osztanám meg, kiegészítve a könyvből vett idézetekkel.

A félelem vallása egyáltalán nem biztos, hogy jól körül írható vallásosság vagy kegyesség. Sokkal inkább egy éles határral nem rendelkező pszichés szorongás, esetleg fóbia, melynek vallásos jellemzői vannak. Ez a fajta vallásosság, noha lehet, hogy  sok bibliai és teológia igazságot tartalmaz, de mégis egy meghamisított istenképpel rendelkezik. Ez a fajta istenkép szinte minden teológia igazságot képes Istenre nézve felismerni, de egy igen fontos jellemzőt kihagy, vagy alul értékel, leredukál: az Isten szeretetét. 

Az ilyen úton járó ember nem ismeri a szerető Istent. Egyoldalú az istenképe. Szinte mindent tudni vél Istenről, de nem tud számolni azzal, hogy Isten szereti, netán másokat is igen mélyen szeret. Ha elég ismerettel rendelkezik természetesen beszél Isten szeretetéről, de soha nem tapasztalja azt meg. Azért mert úgy gondolja, hogy Isten a maga szentségében először elvár és ha ez teljesült, akkor szeret. Aki így gondolkodik természetesen maga is az elváró, ha teljesíted, akkor méltó vagy a szeretetre típusú csere szeretetet állítja. Az ilyen ember maga is számos téves követelmény rendszerrel terheli meg a környezetét, mivel maga is ezt éli meg lelkileg.

Persze, a szerető Isten nem ugyanaz, mint a maga útját kereső ember, télapó szerű integető nyájas, mindent megengedő istene. Az igaz Isten alapja a szeretet, amely ugyanakkor igazságos és szent, de Ő nem hasonlítható az érzéketlen dogmatista inkvizítorhoz, akit nem érdekelnek az emberi fájdalmak csak az igazság. Hanem szent, abban az értelemben, hogy Isten más, nem olyan mint az ember alkotta istenkép vagy bálványok, amelyek a bűnös ember szeszélyeit és gyarlóságait hordozzák.

A félelem alapvetően azért tud egy zsarnok úr lenni, mert az embert lekicsinyíti, tehetetlenné teszi az olyan óriásokkal, lelki szörnyekkel szemben, akik ellen tehetetlen. Ez lehet egy jó szándékú vallás, hitnézet, vagy valamiféle istenféleség, de semmiképén nem az Igaz-Isten. A félelem vallásossága erre épít és kihasználja az ember sebezhetőségét. Isten egy olyan utat adott Jézus Krisztusban mely nem a fenyegetésre épít, hanem az önzetlen szeretetre és kegyelemre. Amelyhez természetesen szervesen hozzátartozik az alázat és a bűnt megbánni kész lelkület.

Az ember fél, amikor a körülményeiben, élethelyzetében van fenyegetve, mert nem akarja elveszíteni azt, ami biztonságos. A biztonság utáni vágyunk, sokszor megtévesztő is, mert lehet, hogy alapvetően ez nem más mint a félelem. Az ember fél, amikor a lelki egyensúlya látszik fenyegetve. Akkor is fél amikor az "én"-hez, az egóhoz viszonyítja a lehetséges fenyegető következményeket. Ezt az oldalt a legnehezebb felismerni, mivel az ember ritkán őszinte annyira magához, hogy a saját esendőségét mint alapproblémát ismerje fel. A legtöbbször ez a lelki tusa bekenésre kerül valamiféle kegyes mázzal, mely igazolni hivatott, hogy miért vagyok olyan amilyen, és miért érzek, vagy gondolkodok, így és vagy úgy.

A félelem támadóvá tesz, mert a sarokba szorított kutyához tesz hasonlóvá, mely nem lát kiutat máshogy, mint nekimenni annak, ami az egyetlen esélyt adja, mármint a támadó leküzdését. A félelem vallásának előbb utóbb "nekimennek", mert a sarokba szorítás eredménytelen az ember kordában tartására. Isten nem fog támadni akkor amikor éppen a legnagyobb lelki szükségben van az ember. Isten felszabadít lelkileg, nem gúzsba köt. Isten nem elzárja az egyetlen utat a meneküléshez, hanem éppen megnyitja azt. Természetesen ez az út maga Jézus Krisztus, aki igen mélyen szeret és megindul a mi gyarlóságainkon. Vajon miért, nem vagyunk sokszor képesek megbízni benne, hogy nem bántalmazni akar, hanem lelkileg szabaddá akar tenni?

A félelem a saját egóján keresztül képes csak látni. Szinte minden ezen a szemüvegen keresztül szemléltetik. Ahogy  a katolikus gondolkodó és író mondta a Richard Rohr, Minden egybetartozik című könyvében: 

Amit ortodoxiának, lojalitásnak vagy engedelmességnek nevezünk, annak java része félelem ... 
... attól félnek, hogy tévednek, hogy elutasítják őket, hogy nem tartoznak "oda", hogy az egyház nem segíti majd őket, sőt félnek Istentől, akit nem tapasztaltak meg. Lojalitásnak nevezzük, de gyakran csak félelem. A lélek különbségtevő képessége segít felismerni, hogy mi történik valójában. Hogy szeretetteljes engedelmesség vagy félelem rejlik-e mögötte? Őszintén állítom, hogy sokak vallásossága a félelmen alapul, de félelemben nem növekedhet és nem állhat meg ott. Norwichi Juliána így fogalmaz: " a félelmet gyakran alázatként kezeljük, pedig az gonosz vakság és gyengeség... az igazság ellentettje"(Showings, 73.fejezet).

Tévedés ne essék! Nem a történelmi keresztény tanítás ortodoxiája (igazhitűsége) kérdőjeleződik meg, hanem egy lelki attitűd, mely nem a Jézusi szeretetre épít, amely félre ismeri az igaz istenfélelmet.

Ahogy ismét Rohr-t idézem könyve olvastán (96-97 old):

"Az igazi vallás mindig a félelmen való túljutásról szól. Mégis nagyon sokunkat arra neveltek, hogy éljünk kényelmesen, együtt a félelemmel. Legtöbben, akik olvassák e könyvet, azt az idézetet kapták, hogy "Isten félelme a bölcsesség kezdete." (Zsolt. 111,10 és Péld. 1,7) Nekünk úgy tanították, amikor kisgyerekek voltunk, hogy Istentől félni valamiféle erény. A "félelem" szó mind a zsoltárokban, mind a példabeszédekben azt a gyermeki tiszteletet jelöli, melyet egy megbecsült és csodált személy iránt érzünk. Nem a bántástól való félelmet, hanem azt a rajongást és megbecsülő tiszteletet, amit olyasvalaki iránt érzünk, akire felnézünk, akinek átadjuk magunkat. Ez valami egészen más jelentés, amit a "félelem" szó nem ad vissza hűen. Isten csodálatában élni, az már erény.

Vajon képesek vagyunk egy nagy "szemüveg tisztítást" végezni, amely nem a saját egónk félelmein keresztül keresi Istent, netán  így próbál másoknak is útmutatást adni? Hanem Isten önzetlen szeretetében, mely nem tagadom, hogy sokszor kockázatos tett. Mert meghagyja az ember szabad döntési felelősségét és egyáltalán azt, ami még  valamelyest megmaradt az istenképűségből. Természetesen számolva az emberi gyarlósággal, bűnre való hajlamával, elesettségével. Ugyanakkor, mégis előtérben van a kegyelem, mely nem egy zsarnok isten nagylelkűsége, hanem a szeretettel teljes Isten lehajlása...


6 megjegyzés:

  1. Éredkes poszt és téma.A teológiai részhez nem szólok hozzá mert az nekem magas.
    Új nekem ez a téma és a meghatározás:a félelem vallása.Viszont úgy látom,hogy a félelem életünk szerves része.Amióta az ember bűnbe esett azóta félelemben él.Amíg ebben a testben élünk félni és aggodalmaskodni fogunk,sőt lehet,hogy a szorongás és a félelem is erőt vesz rajtunk.Van erre az állapotra egy nagyon ismert német szó:ANGST.És sok vallásos,keresztény ember is fél.pl.,hogy elveszítheti az üdvösségét.És ezek a félelmek egész a kétségbeesés állapotába is juttathatnak.Ezt nagyon erőteljesen bemutatja Munch norvég festő híres képe aminek éppen ha jól emlékszem a címe:kétségbeesés.Viszont azt is meg kell említeni,hogy van egészséges félelem is amely segít,hogy tudatosan veszélybe ne sodorjam magam.Ha nem tudok úszni nem megyek mély vízbe stb.Ez a félelem olyan mint a láz a testben:jelzi,hogy valahol baj van.És így segítőnk.Ebből a szemszögből ez az egészséges félelem és a láz is.Szerintem félni szabad de nem szabad,hogy a félelem lebénítson,döntésképtelenné tegyen,letargiába taszítson.
    Egyébként ha a félelem vallása akkor szerintem az ÓSZ a félelem vallása.Az ÓSZ nagy részét áthatja a félelem.Isten közelsége félelmetes.Vannak az ÚSZ-ben is olyan igék amelyek bizony
    félelmet indukálnak az emberben,kapásból csak kettőt idéznék a Zsidókhoz írt levélből:a
    10,31 és a 12,29.Nagyon jó,hogy a végén megemlítetted a kegyelmet.Isten kegyelmének a
    tapasztalása a gyógyír a félelemre.Viszont be kell vallanom,hogy sok félelmem van,a testem visszahúzó erő,a bűnre is hajlamos vagyok...Abban is van igazság,hogy vannak szekták amelyek a félelemre építenek és rabságban tartják tagjaikat.Bocsásd meg ha félreértettem vagy nem értettem jól a témát.Akkor vedd ezt a hozzászólást úgy mint egy átlagos,hétköznapi hívő "elmélkedését"a félelemről és annak a helyéről az életünkben.Kezeld mint egy reflexiót.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Arpicus, köszönöm a hozzászólást és a kiegészítést. Nyilván sok aspektusa lehet a félelemnek, én most egyet ragadtam meg, mely nem egyik vagy másik vallást emelné ki, hanem a félelem lelki aspektusát mint egy fajta vallásos jelenséget próbáltam megfogni, amely akadálya lehet a tisztánlátásnak.

      Törlés
  2. Arpicus, meglepődve olvasom a hozzászólásodban, hogy az Ószövetség vallása a félelem vallása. Én azt látom, hogy a félelmet bűn gerjeszti az emberben (olykor még a tudatlanság is). Az Ószövetségben is ezt látom, és az Újszövetségben is. Legfeljebb az Ószövetségben többször olvasunk Isten népének ellenségeiről, akiknél bár nem igazán látok félelmet (ezért is pusztultak annyian el), de amikor ezeket az eseményeket olvassuk, az olvasókban generálhat ez félelmet.
    Éppen ezért (is) figyelmeztet Pál apostol, hogy az övéi a régi, a "szolgaság lelke" helyett kaptak egy új Lelket, a fiúság Lelkét v Szellemét, aki által azt kiáltjuk, Édes Atyám!
    Az Isten nélküli lélek retteg, de ez nem Istentől van, az új pedig szeretve kiált az Atyja után!
    Rm 8,15 Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!
    A mi férfias - fiús nyelvezetünkre fordítva: "Annyi az élet, amennyit beletöltesz!" Ez nem csak a sörre igaz, sőt, nem arra elsősorban, hanem a hívő ember életére!! Annyi a félelem nélküli, Istennel örvendező életem, amennyit beengedek Őbelőle. Amennyit beletöltök reggel, vagy este, vagy amikor időt szakítok a Vele való feltöltekezésre. Jonas

    VálaszTörlés
  3. Jonas!
    Örülök,hogy hosszú idő után ismét eszmét cserélhetünk.Valamikor régebben jó vitákat
    folytattunk a Divinity-n.Valahogy "eltűntél".Őszintén:hiányoltalak.Jókat írtál kálvinista kérdésekben.A "félelem vallása"nem az én kifejezésem.Amit írtam az inkább megfigyelés.
    Most bírnák hozni sok igét,de csak egyet idézek:"És olyan félelmetes volt a látvány,hogy Mózes is így szólt:Félelem fogott el és remegés,"-Zsidókhoz 12,21."Én azt látom, hogy a félelmet bűn gerjeszti az emberben"-ezzel a meghatározással teljes mértékben egyet értek.
    A többi megállapításod is elfogadható a számomra.Egyébként hasonló témában egy érdekes sorozat megy Sytka,Megmondom blogján.Érdemes oda benézni,elolvasni a posztokat és a
    hozzászólásokat.
    Arpicus(valamikor Spectator)

    VálaszTörlés
  4. Szia Arpicus! De furcsa ez így nekem, hogy nem a Spectatorral levelezek! Illetve, hogy mégis. :)
    Olvasgatom azért ezeket a jó blogokat, a Divinity-t is, de valóban ritkán reagálok. Ott anno azért is írtam gyakran, mert tényleg érteni szerettem volna egy olyan kálvinista teológus véleményét, látását, aki eléggé körbejárta a területet, ráadásul nem kálvinista tejet szívott magában. (egy ifin nőttünk fel) Írtam is Ádámnak, hogy a gondolkodása megértése a célom.
    Igyekszem megérteni a "félelem vallása" megközelítést is, és részben értem is. Ír is erről a cikkben Zoli (Nazo), főleg ebben a bekezdésben: "Az ember fél, amikor a körülményeiben, élethelyzetében van fenyegetve,..." és ezt élhette át az idézetedben Mózes is. Megijedt, mert ilyennek még nem látta Istent.
    Azért igyekeztem ellenőrizni magam, hogy ne csak az eddigi belém ágyazódott ismereteimre támaszkodjak, és átfutottam a "félel" szórésszel a http://www.jezusert.com/biblia keresőben, egészen a Zsoltárokig a kiadott igéket, és azt találtam, hogy szinte mindenhol Isten népe ellenségeire vonatkoznak a félelmes Isten kifejezések. Ha összefoglaló igét keresnék, akkor ezzel tudnám kifejezni: Neh 1,5 és ezt mondtam: Ó URam, mennynek Istene, te nagy és félelmes Isten! Te hűségesen megtartod a szövetséget azokkal, akik téged szeretnek, és parancsolataidat megtartják." Ő valóban félelmetes, de az övéi számára más a domináns. Úgy vettem észre, hogy a fenti cikkben ez az egyik mondanivalója Zolinak.
    Egyébként olykor hasznos nekem, az Ő gyermekének is meglátni a félelmetes Istent, mert rám jellemző, hogy ezt elfelejtem, és doromboló cicaként akarom kezelni, holott Ő Júda oroszlánja is, holott Ő bűngyűlölő Isten is.
    Örülök, hogy "felfedve" magad, összefutottunk ismét.
    Jonas

    VálaszTörlés
  5. "Az Isten nélküli lélek retteg"-milyen jó megállapítás. Retteg az elmúlástól, a bizonytalanságtól és tíz körömmel kapaszkodik a mulandó dolgokhoz.

    firecrest

    VálaszTörlés

Kérem a kedves kommentelőket, hogy ne írjatok névtelenül, ha az elején nincs nicknév(névtelenre gördítve), akkor a végére írjátok alá!