2014. szeptember 17., szerda

A jó cselekedetek hátul kullognak? - Nem kéne!

Kép, innen
Talán nincs semmi sem annyira rosszul kezelve a keresztény teológiában mint a jó cselekedetek. Mire gondolok? Leginkább arra, hogy a jó cselekedetek túlságosan át lettek dogmatizálva, mind katolikus, mind protestáns részről. Nem is mennék bele ezen fejtegetésekbe, hanem inkább szeretnék arra rámutatni, hogy bizony az emberbaráti keresztényi könyörület, valóságosan látható. A tettekben is megmutatkozó szeretet és a hitből fakadó jó cselekedetek nélkül a kereszténység nem ér semmit.

Nos, lehet a hited, hitem tű pontos biblia igazságú (legalábbis azt hihetem), avagy helyes teológiai felfogású,  de ha nem akarom és nem keresem az alkalmat, hogy az embertársamon, testvéremen segítsek, ami rajtam áll a szükségét enyhítsem, netán ha módomban áll akkor betöltsem, ha ez hiányzik, a hitem gyakorlatilag haszontalan. 

Isten nem azért mentett meg, hogy a magam és a környezetem intellektuális érdeklődését betöltsem, akár bibliait vagy teológiait. Hanem, hogy a jó cselekedeteket, amit Isten elém helyezett, azokkal éljek és a felebarátaimon segítsek. Ez nem azt jelenti, hogy az intellektusnak a Biblia és a teológia megismerésében nincs helye, de a helyén kell kezelni! Nem pótolhatja az Isten által elkészített úton a helyes és jó cselekedetekben való járást. 

Nagyon sokszor mi keresztények felháborítóan közömbösek tudunk lenni embertársaink iránt, már ami a valódi szükségleteiket érinti. Az életünkből és talán még az istentiszteletünből sem a szeretet, az elfogadás, a másik szükségére való figyelés árad, hanem talán egy tanult viselkedésminta. Sokszor templomi vagy gyülekezeti álarc, vagy a  hagyományokhoz való görcsös ragaszkodás, rosszul értelmezett merev, dogmatista igehűség (vagy annak tűnik) jellemez. Amelyekben igen kevés szerepet kap az Isten által szeretett ember, akit talán éppen Isten  most szeretne megszólítani, a mi tevékeny egymásra  figyelő hozzáállásunk keresztül. Nem kell magyaráznom, hogy természetesen ez nem az elvtelen alkalmazkodási kényszert jelenti, melyben az ember igénye a cél. Ugyanakkor a  lelki és fizikai szükséglete igen fontos. Fontos az, hogy aki a hívő emberekkel kapcsolatba kerül az megtapasztalja a keresztényi szeretet és figyelmességet. Isten nem viaszarcú, komor tekintetű istentisztelőket akar, akik mellesleg lehet, hogy el is vannak telve magukkal.

 Máté evangéliuma 6.
16„Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. 

Az Ige általi megszólítás, nem csupán a prédikáló 30-40 perces beszéde, hanem több annál. Ez egy cselekedet, melyben szavak kíséretében, de valóságos tettekben is a másik elé éljük az Igét, bevonzva őt Isten szeretetébe, természetesen Isten Lelke által. Az Isten imádata a Szentírásban összekapcsolódik a tiszta kezekkel, melyek természetesen jelentik Isten megtisztító kegyelmét, de a legtöbb esetben a csalárdságtól mentes, másokon könyörülő életet is.

Alapvetően én intellektuális ember vagyok, az érdeklődéseim is ennek megfelelőek. Sokszor azt gondolhatom, hogy az igazságkeresés, még ha az bibliai is, azok olyan fontosak, hogy megbocsájtható, ha elmegyek egy szükségben lévő mellett. Mindig is nagy hatással voltak rám az olyan missziók, melyek többet nyújtottak annál mint, hogy az embereket figyelmeztették, majd az értelmükre hatva "csupán" a keresztény igazságokról szóltak. A misszió több mint a "csak" szóbeli evangélizáció, mint a megmentés programjának a kihirdetése (természetesen erre is szükség van). A misszió az egész embert szólítja meg, a maga valójában. A valódi szociális és életkörülményeiket figyelembe veszi. Tudomást vesz arról, hogy hiába mondom, hogy térjél meg, ha éhes és nálam van a zsemle, de nem adom oda. Beteg vagy, ne foglalkozz vele, de esetleg tudom a módját, hogy segítséget kapjon. Fázik, de a kabát rajtam van és úgy prédikálok, és lehetne még sorolni...

Azzal is tisztában vagyok, hogy nem lehet mindenkin segíteni, nem is kell ilyen irányba elmenni. Nem fogjuk megoldani a világ baját, de jaj nekünk, nekem, ha Isten által elkészített jó cselekedeteket mellőzöm. Nem vagyok könyüretes, mert esetleg el vagyok telve a hitemmel és a saját istentiszteletemmel?  Vajon ez nem ugyanaz mint a samaritánus esete, aki gyakorlatilag egyedül ismerte fel a sok vallásos ember mellett, hogy az egyébként az etnikailag gyűlölt felebarátja mellett nem mehet el, mert szükségben van? Lk. 10,30-35.

Utolsóként meghagytam egy tévedés említését: protestáns egyes körökben, elég hangsúlyosan emlegetik, hogy Isten utálja az ember minden jó cselekedetét. Mert itt lehet hivatkozni a teljes romlottságra is, ami alól nem kivétel a jó szándék sem. Isten tehát utálja ezt is, mert bűnnel fertőzött.
Nos, szerintem ez tévedés, még ha értem is a hátterét. Mert nem akarják azt sugallni, hogy Isten a cselekedet miatt üdvözít. Talán az istenkép sem helyes, mert egy örökké dühöngő és mindenért büntetni akaró Isten jöhet elő. Ellenkezőleg, az Isten szentsége messze nem jelenti, azt, hogy semmi köze a bűnös emberhez és nem értékel semmit. Sokkal inkább jelenti, hogy Isten más, nem olyan mint a bálványok, akik távol voltak az embertől és rettegni kellett tőlük, mert szeszélyesek és gorombák voltak. A bálvány istenek nem szerették az embert, az Egy-Igaz-Isten pedig mérhetetlenül szereti az embereket és minden eszközt megragadott, hogy megmentse őket. Nem szabad  merev dogmatista szélsőségesnek lenni, mert az egész Szentíráson végigvonul az az alapelv, hogy az istentisztelet utálatos az ÚR előtt, ha azok nélkülözik a másik ember felé való irgalmat, szeretetet és elmegy a szükséget szenvedő mellett, ha azokon segíthetne.

Kép: magyarkurir.hu
  Jakab levele 2. rész:
14Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt egyedül a hit? 15Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, 16valaki pedig ezt mondja nekik közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? 17Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.

Igen, mint ahogy a reformátorok helyesen mondták, a jó cselekedetek nem üdvösség szerzők, hanem üdvösség jelzők. Tehát nem azért van üdvösségem, mert sok jót tettem, mert nem is tudok eleget tenni, hogy az olyan érdem legyen ami üdvözítene. Hanem, mert Krisztus megmentett és ez arra ösztönöz, hogy jót tegyek, jelzi az új életet, amelyet már megkaptam. Ezen a ponton lehet némi vitám a katolikusokkal, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy akármit is gondoljon a hétköznapi katolikus, ők sem mondják, hogy a jó cselekedetek önmagában üdvözítenének. Természetesen a szotériológiában (üdvözülésről való tanítás)  megmaradnak az eltérések, de szeretném újra aláhúzni azt, amit az előző posztomban is kiemeltem, hogy nem a tanrendszer, a hitvallásosság üdvözít, hanem az élő Jézus Krisztus. Nem confessióban (közösségi hitelvekben) kell hinni az üdvösséghez, hanem személyes hitem kell, hogy legyen Jézus Krisztusban, ez a crédó. Ez kizár minden dicsekvést.

Efézusi levél 2. rész:
8Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; 9nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. 

Eljön egy nap, melyen nem a biblianézetünk és nem a teológiánk, netán az igaznak hitt istentiszteletünk kerül megítélésre. Hanem, hogy a Jézus követésünk mit jelentett a gyakorlatban, mennyire volt jézusi az életünk és cselekedetünk? Jártunk-e azokban az előre elkészített jó cselekedetekben, melyeket Isten készített el?

Efézusi levél 2. rész:
10Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.


3 megjegyzés:

  1. Teljesen egyetértek a leírtakkal. De mivel karitatív szervezetnél dolgozom, azzal is állandóan szembesülök, hogy ez az egyszerűnek tűnő dolog (segítsük a rászorulókat, járjunk az Isten által előre elkészített jócselekedetekben, stb...) bonyolultabb annál, mint amilyennek látszik. És ott kezdődik, hogy az emberek jó része nem tudja (nem érzékeli) a különbséget az adakozás / lomtalanítás, illetve segítségnyújtás / önsegélyezés között. Arról nem is beszélve, hogy az esetek döntő többségében csak akkor segít valaki, ha abból neki is előnye származik - ez persze nem baj, de amikor már ez lesz a fő motivációs faktor, azt nem tudom mennyire lehet úgy hívni, hogy beállunk az Isten által elkészített jócselekedetekbe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ha őszinték vagyunk akkor sokszor azzal segítünk ami nekünk már lom. Lehet, hogy ez a fajta karitatív hozzáállás a jólétiség nagy csele?

      Törlés
    2. Ez szerintem inkább egyfajta gondolkodásmód, melyet ösztönözhet a jólétiség. Azt tapasztalom, hogy a hozzánk (többnyire Svájcból) beérkező segélyek mögött olyan emberek állnak, akik igyekeznek nem kacatot, hanem jó minőségű holmit adni, ráadásul csomagjaik útiköltségét is kifizetik Magyarországig. Pedig Svájc jóléti állam, mégis így tesznek.

      Törlés

Kérem a kedves kommentelőket, hogy ne írjatok névtelenül, ha az elején nincs nicknév(névtelenre gördítve), akkor a végére írjátok alá!