2015. november 27., péntek

Megjegyzések az iszlámmal kapcsolatban.

Az iszlám vallás, nem ismeri a modern európai ember vallásról alkotott felfogását. Megérthető egyáltalán a mi fejünkkel, hogy tulajdonképpen mi is az iszlám célja? Attól tartok, hogy nehezen, illetve a saját gondolkodásunk, kultúránk, vallás felfogásunk börtönébe vagyunk, és ez megvezet minket. A teljesség igénye nélkül néhány pontban vázolnám ezt.

1. Rögtön az elején érdemes tisztába tenni a fogalmakat, mert itt is kaotikus a helyzet. Az iszlám, mint vallás és a muszlim, (magyarítva, muzulmán), mint ember nem ugyanaz. Ha a muszlim embert nézzük, akkor ezt nem szabad automatikusan azonosítani az iszlámmal. A muszlim hit az iszlámon alapszik, de annak megélése és gyakorlati következménye nagyon sokféle lehet. A muszlim ember ugyanúgy ember, családdal a háta mögött és boldogulni akarással, mint bárki más. A nagy többség egyáltalán nem potenciális terrorista, csal élni és boldogulni akarnak. Az igaz, hogy nem tudják és nem is akarják úgy értelmezni az iszlámot, mint a keresztény ember, pláne nem, mint a világi nyugati ember. Ezen a területen, jó ha néhány dolgot tisztán látunk.

2. Nézzük az iszlámot, mint vallást. Nem megyek bele, hogy ez sem egységes és milyen ágai vannak, melyek egymással is ellenkeznek. Csak néhány jellemzőt ragadnék ki, melyek rámutatnak arra, hogy ez nem kompatibilis az európai vallási pluralista felfogással, és társadalom szemlélettel, de teljesen más természetű is, mint a kereszténység hit felfogása. Az iszlám alapvetően férfias, cselekedet központú és nem a szív vallása. Ezért viszonylag egyszerű. Nem hangsúlyos, vagy egyáltalán nincs is benne, hogy milyen a muszlim hívő bensőséges kapcsolata Istennel. Ez csak úgy jelenik meg, hogy Allah, mit akar, az ember hozzá közel, igazán sose kerülhet, még a szerintük üdvözültek is  viszonylag messze lesznek tőle, mert Allah nagy és hatalmas.
A keresztény bűnbánat és hit általi megigazulás megélése csak nyavalygás, amiben semmi becsülni való nincs, szerintük. A tettek számítanak, a félelmetes Allah akarata szerint.

3. Az iszlámot nem lehet elkülöníteni a társadalomtól és annak törvénykezésétől. Nos, itt van az, amit Európa nem ért, és úgy tűnik, hogy mindenki elbeszél egymás mellett. Az iszlám a világot két felé osztja, az alapján, hogy az iszlám törvénykezési rend a saría működik e benne, vagy nem, de az kívánatos lenne. Az iszlám háza, (dar al-islam) az a társadalom, amely mindenestől iszlám alapú, amelyet, "csak" védeni kell, ha kell fegyverrel. A világ többi része, a háború háza (dar al-harb), amelyen még meg kell valósulni a saría alapú társadalomnak! Ezt meg kell hódítani az iszlám számára. Ennek jellegében, eszközében és idejében van különbség, hogy hogyan és mikor történik, de, hogy ez cél, és kívánatos, ebben nincs kétség. Amit nem akar az európai ember megérteni, hogy az iszlám nem csak az egyes emberek vallása, hanem egy vallási és társadalmi szemlélet, melyet nem lehet ketté választani. Éppen tegnap néztem egy kis online videót, hogy Németországban az integrációs oktatásban arra tanítják a muszlimokat, hogy a német alkotmány fölötte áll a Koránnak. Szerintem semmit nem érnek el ezzel a céllal, mert ez teljesen elképzelhetetlen egy muszlimnak. A társadalom és vallás, nekik nem kettő. Lehet, hogy kényszerűségből most még az, de az iszlám hit szerint ennek egyesülni kell!

4. Nagyon fontos megérteni, hogy az iszlám eredeti jellegében alapvetően harcias, hódítani akaró. Ettől sokszor eltértek, békésebb irányba, de az iszlám fundamentalizmus éppen azért lehet sikeres, mert amikor a gyökerekre mutat, akkor éppen nem a béke és a szeretet dominál. Szerintem alapvetően téves és félrevezető az a divatos vélemény hangoztatása, hogy az iszlám a béke vallása. Ennek a gyökereket vizsgálva nem sok nyoma van. Míg a kereszténység eredeti jézusi gyökerei békések, ha erről letértek a keresztények (vagy annak mondottak), akkor váltak harciassá és véressé, mint ahogy ez a középkorban is látszik. Ha ellenben visszatértek a gyökerekhez, akkor szelíddé, békéssé lettek, mert ez jellemezte Jézust is és ezt tanította. Tehát szerintem alapvetően téves azt gondolni, hogy az iszlám azért harcias, mert a kereszténységhez képest van öt-hatszáz év hátránya, de ezt ugyanúgy be lehet hozni. Ez szerintem nem igaz! Mivel teljesen mások az alapok, ezeket nem lehet „behozni” megváltoztatni! Ebben is óriásit téved, és álomvilágban ringatja magát a nyugati társadalom, tartok tőle, hogy az ébredés nem lesz kellemes. Már most is vannak ennek szörnyű jelei, de nem megyek bele, mert ez más kérdés.

5. Van ami kapcsolódási pont lehet a keresztény misszió számára, mert az nem kétséges, hogy a muszlimoknak is szükségük van megváltásra és bűnbocsánatra. Ez a kapcsolódási pont, amely alapján az evangélium áttörheti a vallási burkot, ez pedig Jézus személye lehet. Nagyon fontos, hogy nem a keresztényi dogmák alapján, mert ettől mereven elzárkóznak. Hanem Jézus személye, akit nem tagadnak, de nem hiszik, hogy meghalt a kereszten. Hogyan is halhatott volna meg egy igaz, Isten támogatását bíró próféta? Mint már feljebb utaltam rá, hogy az Iszlám harcias, férfias vallás, melyben nincs helye semmilyen gyengeségnek, és szinte így természetes, hogy tagadják, hogy Jézust le lehetett győzi, pláne, hogy önként odaadta magát a kínhalálra. Ami viszont az iszlám erőssége az a gyengesége is, hogy nincs benne semmilyen bensőségesség és szeretet Istennel kapcsolatban. Jézus személye ezt az űrt tudja felhasználni és ez alapján mégiscsak van egy olyan fogódzó, amelyben Isten megtudja őket ragadni.

6. A muszlimok vallása tehát az iszlám, amely nem hajlítható semelyik irányba, sem nem lesz plurális, elfogadó, másokat elismerő, sem nem integrálható (a vallás, nem az ember) maradéktalanul a modern társadalomba, mert teljesen más a természete. Ugyanakkor, az élet és Isten munkája képes a muszlim embert "hajlítani", megtörni, mert a muszlimok vallási megelégítettsége szerintem az iszlám alapján messze nem teljes, mivel hiányzik az Istennel való megbékélés és bensőségesség. Kifelé a legtöbb ember tudja magát tartani, ha kell a vallásra támaszkodik, de a legerősebb ember is meg tud belsőleg törni és erre az iszlámnak nincs kielégítő megoldása, de Jézusnak igen. Jézus ezért tudott hatalmas lenni, pusztán azzal. hogy itt élt, mert az összeszakadt, megtört emberek tudtak kihez menni, és ez ma is így van. A valódi kereszténységben az a szép, hogy nem egy valláshoz kell megtérni, hanem egy személyhez Jézushoz, aki hozzá kapcsol minket Istenhez. Innentől kezdve, pedig Isten munkálkodik, oda tudja azt az embert is vinni a kereszthez, aki előtte ennek ellenállt.

5 megjegyzés:

  1. Amennyiben ez így van, miért nem csinálnak hódítást évtizedek óta Angliában élő muszlimok? Ők is arra várnak, hogy ami most történik, az lesz az ő idejük, s az isis-hez kapcsolódva, vérengzéssel meghódítják Angliát?
    Az érdekelne még, hogy nem írtad, mégis mit gondolnak akkor ők Jézusról, hova lett, vagy ki halt akkor meg a kereszten?
    Puszi, Ani

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Ani, szerintem az isis nem hiteles leképezése az iszlámnak. Amit ők tesznek, az az iszlám mérhetetlen leegyszerűsítése és kisajátítása. Mondjuk az érdekes, hogy símán megtűrik. Kivéve a Siítákat, de nekik meg, meg vannak a saját szélsőségeseik.

      A harcias gondolkodás még nem jelenti az automatikus leigázni akarást. Ők is emberek, a többség csak élni és boldogulni akar. Azonkívül, rendkívül széttöredezettek, gyakorlatilag nem sok egység van közöttük. Egyébként ezt a rést használja ki az isis.

      Szerintük Jézus nem halt meg a kereszten, az egyház hamisította így, és persze nem fogadják el az újszövetséget, ami ezt mondja. Jézus csak egy ember volt, de nagy próféta. Minden más, szerintük hamisítás.

      Törlés
    2. Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

      Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

      Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

      E-mail: progresiveloan@yahoo.com
      Hívás / szöveg +1 (603) 786-7565 köszönöm



      Törlés
  2. "...kapcsolódási pont lehet a keresztény misszió számára, mert az nem kétséges, hogy a muszlimoknak is szükségük van megváltásra és bűnbocsánatra..."

    A muszlimok a saját vallásuk szerint meg azt hiszik hogy az a legjobb minden ember számára, ha a mindenkinek megvalósul a 'saría alapú társadalom'.

    Hagyjuk már őket békén és ne akarjuk a mi hitünket (ami számunkra egyértelmű, hogy csak ez az egyetlen igazság, és mindenkinek csak ez a legjobb) rájuk erőszakolni.

    Nem lehet hogy "Isten munkálkodása" nem csak egy bizonyos keresztény felekezet kiválasztott tagjain, hanem esetleg más keresztényeken, vagy vagy tágabban más vallásúak hívőin a keresztül is jelentkezhet?

    VálaszTörlés
  3. Figyelmesen kerem elolvasni. Tomoritve itt a lenyeg, alabb:
    Sajnos a Korán és Mohamed tanitásai szerint le kell gyilkolni minden nem muszlimot, vagy aki nem akar muszlimma lenni; aki elhagyja a muszlim vallast, u.n. hutleneket stb. es minden mas vallasuakat, kulonosen a Keresztenyeket es a Zsidokat, es minden Nyugati kulturaju "hitetleneket".Ez az isis.(magan levelezesi forumon bizonyitekok tomkeleget is tudok adni a Surakbol)
    A muzulmanok tobbsege azert bekes, mert nem veszi komolyan a vallasuk Konyvet (Ani nak: ezert bekesek pl. Angliaban, de meddig?)...
    Ebbol kifolyolag minden muszlim egy ketyego bomba, mert az ember eleteben 40 ev felett (vagy hamarabb, vagy kesobb) bekattan egy lelki utkereses, vissza a gyokerekhez, amikor elkezdi komolyan venni a Korant, igen gyorsan szelsosegesse valik es nem nehez hasonlo erzesueket vagy jihadista szervezeteket talalni, igy mar fel is allt a scenario egy ujabb merenylet vagy tomegmeszarlashoz.
    Peldaul, egy szelid konyvelo, kit a szomszedok evek alatt tisztelettudo kedves emberkent ismertek,"megbolondul"es hirtelen egy kessel tobb tucat embert tamad meg egy suru tomegben allahu akbar felkialtasokkal, amig a biztonsagiak agyon nem lovik; vagy elmenekul, hogy maskor is meg hatekonyabban lecsapjon lehetoleg minel tobb "hitetlent" elpusztitva minel rovidebb ido alatt.
    Kepes.J nek: Mindegy mit hisznek a muszlimok.
    Az igazi élő Isten Igéi mint pl. a Janos 14:6 es Janos 3:18 rajuk es a Zsidokra is ervenyes!
    " 6Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. "
    Semmilyen vallás, ideológia, de tökéletes jó cselekedetek által sem, csak Krisztus által lehet üdvözülni.
    es a Janos 3:18
    "18Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében."
    Ha mi (keresztyenek) beken hagyjuk oket az Evangelozacioval, ok soha ne fognak nekunk beket hagyni, amig minden Nyugati vagy muszlim lesz. vagy halott.
    Sajnos az egyhaz tobb evszazada hasonlon cselekedett az u.n. keresztes hadjarataiban Jezus neveben...
    Mennyire helytelen kepviselete a Evangeliumnak.
    Bizonyos orszagokban mint Iran, Sziria, Afganisztan es sok masban is halalos itelet keresztenykent odamenni, nemhogy evangelizalni.
    De Isten huseges leven álomban ad kijelentést, evangelizáló kijelentéseket, ahova misszinárusok nem tudnak elérni. Muszlimok ezrei válnak kersztyénekké titokban álmok miatt...naponta....

    Alairas
    Most sajnos nem, itt nyilvanosan.
    elnezest kerek erte.
    Inkabb a leirtakat gondoljuk at.
    Az en szemelyem teljesen lenyegtelen, kiveve azt, hogy nem vagyok robot, se nincs semmifele hatso aljas szandekom, csakis a megvilagitas meg nem megfeleloen ismert dolgokban roviden a teljesseg igenye nelkul.


    VálaszTörlés

Kérem a kedves kommentelőket, hogy ne írjatok névtelenül, ha az elején nincs nicknév(névtelenre gördítve), akkor a végére írjátok alá!