Isten és/vagy a dualizmus

Keresztényi istentiszteletünk és életünk egy szélmalom harc. Soha nincs vége. Értelme  nincs, csak a  fejünkben léteznek a csatamezők. 

Valakikkel szembe állunk, kényszerük van rá.  Vajon a  hamis tudat visz erre? Vajon ez lenne az utunk? Avagy csak mi felejtettük el, sőtt, talán fogalmunk sincs az igazi szellemi útról, az igazi spiritualitásról? Egész életünkben déli bábokkal küzdenénk? Ezeket kergetjük, a valóságot pedig elmulasztjuk?

Néhány gondolat Istenről, ahogy kezdem látni Őt.

 Isten a világosság, Ő nem harcol a sötétség ellen, mert mindent áthat a világossága. Ő végtelen fény, amely nem vakít, csak be szív, be vonz.

 Isten jó, semmi nincs ami ennek az ellenkezőjét jelenti, Ő benne. Jósága, gyengédsége végtelen, nincs ami ebben akadályozná. Nem küzd a gonosszal.  A gonosz nem is érinti. Nem harcol vele, mert nem tényező a jelenlétében. Igen van személyes gonosz, de a legnagyobb a tudatunkban van, mi teremtjük és harcolunk vele. Istenben eltünik a mi teremtésünk, marad aki Ö.

 Isten szeretet. Az igazságát ez határozza meg. Mérhetetlen jó indulatának semmi nem állhat ellen, nem akadályozza. Tökéletesen mindent beteljesít, ami a szerető lényéből fakad. Jézus emberré lett, mert így tudott részesülni az emberi sorsból, aki ez által minket Istenhez emel, Isten életében részesítve. Akárhol vagyok, akármilyen állapotban, valójában Isten szeretetében, kedvelésében vagyok, vagyunk.

Már az is félrevezető, hogy úgy beszélünk Istenről, hogy nem ...

Ugyanis benne semmi dualisztikus kettősség nincs. Isten Egy. Minden benne van, semmi nem esik rajta kívül. Mindennek benne van értelme, benne élünk, mozgunk és vagyunk (Apostolok csel. 17:28)
Erról beszél a természet, a csend, az univerzum és minden erre mutat, csak a tudatunk homályos, nem látjuk ...

Aki Istenbe merül az végére ért a harcnak, a

dualista tudatnak, egy másik síkon kezd járni.

Nem az igazságot keressük, hanem Krisztust, mert Ő az út és igazság (János ev. 14:6)

Az igazi kegyesség nem a dualisztikum világa, a fehér és fekete, a dolgok ilyentén való besorolása, tudatunk ebben való gyakorlása. Hanem az Isten egységének a megtapasztalása.

Már az is hiba, hogy "nem... hanem..."

Ebben az egységben minden le egyszerűsödik, mindennek megvan a helye és értelme. Itt van vége "a szent harcoknak" amelyek a kereszténység és életem legnagyobb céltévesztései. 

Vágyom Isten egységébe belemerülni!