A valóság ami nincs?

Legalábbis azon a szinten ami sokszor a fejünkben, tudatunkban van. 

Megmagyarázom. Vagyis próbálom.

Jézus mondja: "Én vagyok az út igazság és az élet"  (Jn.14,6)  " ... Én Vagyok" (Jn. 8,58) 

Isten Mózesnek: "Vagyok, Aki Vagyok" (2Móz. 3,14)

A valóság egyetlen létező objektív volta az örök Isten. Ami a tudatunkba van a világról, életről, mindennapokról, valóságról, igazságról, sőt, Istenről, azt mi teremtjük, az a mi varázslatunk, amelyben belevarázsoljuk magunkat és e szerint élünk, örülünk, szomorkodunk, csüggedünk el, vagy éppen fel vagyunk dobva. Vagy, ítélünk, értelmezünk, okítunk másokat. Ez nem a valóság, ez a tudatunk felszínes játéka. Saját korlátaink. Korlátozott, felszínes, istenképünk és világszemléletünknek abszolutizálása, a teljesség igényével. Ez már önmagában is ellentmondás. Az, ahogy gondolkodok, látok, értelmezek, valójában nem valóságos, nem az igazság. Valójában lehet, sőt, nem lehet, biztos, hogy nincs is, mert az egy káprázat, amit én teremtek, összerakok.

A világ és ami benne van, valóság, mert Isten leheletétől, Lelkétől származik, abban van a létezésének ősoka, mert Isten a Kezdet. Csak kizárólag a maga objektivitásában. Amikor értelmezek, akkor már nem  objektív. A világ, ahogy értelmezzük,  inkább hasonlít az illúzióra, amely valóságosnak látszik, valójában nincs is. Ezt megfigyelhetem saját magamon is, ahogy a mindennapok, az élet felől érzek, gondolkodok, ítélek. Az sem egyforma, a tudatom teremti a valóságról, igazságról alkotott érzelmeimet, gondolataimat, ítéletemet, félelmeimet, vágyaimat, céljaimat. Bűvész vagyok, aki magamat varázsolom el. Aki vagyok az nem a valóság. Aminek látszani szeretnék, ami a vágyam az egy káprázat, magam teremtem.

Mikor tisztulhat a kép? Mert a képet elhomályosítja a saját függönyöm, amit többszörösen elé húzok, annak amit értelmezek. Amikor elengedek mindent, csendben vagyok, szavakat sem alkotok, nem ítélek, nem gondolkodok, hanem jelenléttel vagyok a jelenben. Ekkor tisztulnak a dolgok, de még akkor sem rögtön, hanem lassan fokozatosan. Meg szeretném látni a képet, a tudatom függönyeit elhúzva, egy pillanatra sikerül, ... a kép, a kép, amit látni akartam, az sincs. Nincs ott. Azt is az elmém teremtette. 

Ott Isten van, de nem az általam teremtett istenképben, amihez korábban felhasználtam akár Szentírást is, vagy a saját igazságképemet, vágyaimat, elképzelésemet Istenről. Vagy, ahogy tanították, amiben szocializálódtam, belemagyaráztak és magam is ezt tettem. Nos, Isten milyen? Olyan amilyen, VAN, valóságos a maga voltában, de minden illúzió amit én kialakítok róla. Az emberi szavak kevesek, nem is biztos, hogy kellenek ... 

Az az isten nincs, akit tisztelnek az emberek, félnek, imádnak. Inkább ne mutogassak másokra, hanem legyek őszinte magam felé, az az isten nincs, akit én gondolok el, én teremtek, másokat fenyegetek vele, vagy vigasztalok, akire támaszkodni akarok mint egy mankóra, mert ez egy istenkép, amit megalkotok. Nem több egy bálványnál, akit kifaragtam. Isten nem függvénye a mi alkotta képünknek, Ő az ősok, az ős princípium, az ős kezdet ami van, volt és lesz. Nem az idő egydimenziós lineáris voltában. Mert az idő is relatív, valamihez viszonyul. Sőt, nem egyenes, mert a gravitáció is meggörbíti, ezt Einstein óta tudjuk. Ilyen értelemben igaz lehet a predesztináció is, de nem lineárisan, hanem isteni dimenzióban.

Ebbe belefér a kiválasztottság, de a szabadság is. Így mindez leírhatatlan, az értelmezés pusztán emberi gügyögés, mert olyanok vagyunk mint a csecsemő, aki értelmezni próbálja a világot. Isten is gügyög hozzánk néha, mert csak így értünk, ez a nyelvünk. Megkockáztatom, maga a Szentírás is ilyen, Isten alkalmazkodik, gügyög hozzánk.

Isten fölötte áll az időnek a térnek, és mindennek, azonban már maga a kifejezés is pontatlan, hogy fölötte áll, mert helyesebben benne van, mert:  "őbenne élünk, mozgunk és vagyunk" (Apcs. 17,28)

Némulj el lelkem, légy csendben, .... engedd elmenni a dolgokat, terveket, eszményeket, vágyakat, igazságokat, szemléleteket., értelmezéseket, ítéleteket! Ne alkoss istenképet, mert csalódsz benne, csak légy jelen, a jelenlétben, Istenben! Isten van, Ő jelen van ...