Keresztényüldözés kell az egységhez?

Most, csak hirtelen ötlettől vezérelve ragadtam klaviatúrát. A napokban elérte a nyugati sajtót is (illetve az inger küszöbét), az a megdöbbentő hír, hogy a szír és iraki keresztények egyes helyeken, rettenetes üldözésnek vannak kitéve, tömegesen végzik ki, fejezik le, feszítik keresztre őket, ahol a szélsőségesek megvetették a lábukat. Ettől a rémségektől, állítólag még a gyerekeket sem kímélik. Sajnos az iraki helyzet csak egy szelet, a világ kereszténységében. A keresztények körülbelül egynegyede él olyan békés társadalomban, ahol nem kell üldözéssel szembenéznie, egyenlőre.

Forrás: hetek.hu

Miközben mi a nyaralásunkkal vagyunk elfoglalva, nézzük a felhőket, időjárás jelentést, hogy vajon holnap fürdeni megyünk-e, vagy inkább kirándulunk, addig testvéreink ezrei rettenetes borzalmakkal néznek szembe. Az még hagyján, hogy ők, de a kis gyermekeik is, akik árván maradnak, vagy apa nélkül, aki nem jön mert a feje ki van tűzve egy karóra a főtéren(ez nem túlzás!). Ők talán éppen valami tömegszálláson, menekült táborban húzzák meg magukat, rettenetes félelemben. Ezek a borzalmak nem valami extrém ritkaságok, hanem, ma tömegesek. Nem ragozom tovább, az internet világában nem nehéz informálódni, (például, itt és itt).

Arab "N" így jelölték meg Irakban
a keresztény otthonokat

Attól tartok, hogy az "N" betűs szolidaritási akció, messze nem fogja elérni a célját (sőt, ma már, pont az ellenkezője látszik, sikerült ki irtani, teljesen elüldözni a keresztényeket bizonyos iraki területekről) mert, egész egyszerűen a világ azon a felén nem a nyugati demokrácia szerint gondolkodnak. Nem számít a szolidaritás és a jelentős társadalmi támogatottság. Lazán kivégzik a másként gondolkodót, de még a gyanú is elég. Ez még hagyján, hanem felhasználva a modern technika és internet világát, az elnyomók véres kivégzések tömkelegét teszik fel az internetre, vagy levágott fejekkel pózolnak, ezzel is megfélemlítve és pánikot okozva. A nyugati demokrácia, immár kezd megdöbbenni, azon a brutalitás özönön, ami most kezd széles körben ismertté és az internet miatt, nagyon is nyersen, horrorisztikusan megjelenni. A fasiszták és kommunisták, valamint más diktatórikus rendszerek, háborús felek is, rettenetes tömegmészárlásokat hajtottak végre, de van ma egy különbség, hogy régebben álcázták a gyalázatos népirtást (vagy legalábbis megpróbálták), míg ma ezek, videó felvétele és kitevése az internetre, részei a megfélemlítés eszközének, valamint ez üzenet is: te sehol nem lehetsz előlünk biztonságban!  -  és valóban, lehet, hogy tényleg ide is elér az üldöztetés előbb, utóbb. Mert miért lenne az én generációm, vagy a következők valamelyike, kivétel, amikor a többséget üldözik?

Egy-két tanulság ötlik most az eszembe: vajon most, akik meghalnak a hitükért, Isten előtt számít az ő dogmatikai nézetük? Vajon nem úgy van, hogy ez a jóléti kereszténység luxusa? Számít, hogy valamely katolikus egyházhoz, vagy, valamely protestánshoz tartoznak? Mi itt a jólétben, kegyetlen elméleti harcokat vívunk egymással, ki-ki a saját felekezetében, teológiai nézőpontjából kritizálva a másikat, megkérdőjelezve egymás hitének a valóságát is. Éppen a napokban olvastam(itt, itt és itt), hogy egy neves amerikai evangéliumi tesó, szentlélekkáromlással hozta összefüggésbe a karizmatikus táborhoz tartozókat. Nem az döbbent meg, hogy a szesszacionistáknak vannak vitáik a kontinuistákkal (csodás kegyelmi ajándékok ideje lejárt, vagy folytatódik), hanem a vita eldurvulása a probléma, amikor az egyik keresztény a másiktól egyáltalán az örök életet is elvitatja. Vagy: "én az igaz evangéliumot vallom, de te a hamisat" - jó lehet, én is, és a másik is, az élő megváltó Úr Jézus Krisztusban hiszünk. Mintha az evangélium, pusztán egy teológiai rendszer lenne - de nem az! Hanem egy személy, Jézus Krisztus és az Ő megváltói munkája. Van ennek értelme? - mármint az ellenségeskedésnek. Tényleg így kell nekünk élni a keresztény világban, bántva egymást, sarat dobálni (magamnak is mondom), amikor a többség, ráadásul mérget vehetek rá, hogy teológiai értelemben nagyon nem az én felfogásomat követő testvéreim az életüket áldozzák, vagy válnak hontalanná, jobbik esetben is állandó bizonytalanságban és a bármikor bekövetkező rémségek árnyékában élnek? Vajon nem kiált felém Isten, hogy állj! Én elfogadom őket, te miért nem? Sőt, ők sokkal többet és értékelhetőbbet tettek, mert szó szerint az életüket adták értem - mondhatja az Úr.

Attól tartok, hogy egy napon sírni vagy nevetni fogunk magunkon, de inkább sírni fogunk a saját szűk látókörű butaságaink miatt. Erősebben fejezem ki magam: megleszünk ítéltetve a biblikusnak tűnő igazsághajszolásunk, de a valóságban gyűlölködő, egymást kirekesztő teológiai sovinizmusunkért. Mert nem az a kérdés, hogy elméletben teológiai értelemben, ebbe, avagy abba a fiókba tolom be magam és másokat, hanem mire megyek a gyakorlatban, amikor valóságos tettekben mérve elfogadva, szeretnem kéne a testvéremet?

Gulácsy Lajos
Forrás: reformatus.hu

Az előző posztomban utaltam nagymamám testvérére Gulácsy Lajos bácsira, akivel néhányszor találkozhattam is, hallgatva az ő, igen mély hitéből fakadó bizonyságtételeit. Akit fiatalon elhurcoltak  egy szibériai szovjet lágerbe, azért mert lelkészként, de engedély nélkül prédikált. Egy valami igen megütötte a fülemet, hogy azokban az években a lágerben semmilyen felekezeti vita nem volt. Amikor Sztálin halála után némi enyhülés volt a fogságban, akkor együtt úrvacsoráztak a különböző felekezetű elhurcoltak, persze titokban, és bor helyett, vízzel. Egység volt, semmi teológia különbség nem jött elő, de amikor ki-ki visszakerült a saját környezetébe, akkor sajnos folytatódtak azok a felekezeti viták, melyek a fogságban megszűntek. Nos, bizarr a következtetés, mikor egyek igazán a keresztények? Amikor erős üldöztetést élnek át. Mert akkor mindenkit megérint az örömteli, de mégis félelmetes igazság, hogy ők testvérek, de a világ szemetei is, akiktől meg akarnak szabadulni. Komolyan, amikor sorba fektetnek, hogy kivégezzenek még egy tucat kereszténnyel, számít, hogy mi a másik teológiája? 

Attól tartok, hogy nem a valóságban élünk, nagyon sokan. Olyan dolgok kötnek le, húzok képzeletbeli határvonalat testvér és testvér közé, magam és a másik közé, amely Isten előtt nincs is.

Foglalkozzak nyugodtan nehéz teológia kérdésekkel, beleáshatom magam az elméletekbe, követhetek általam jónak tartott téziseket, vitázhatok nagyokat, de jó ha tudom, hogy sokaknak ez most luxus és én jelenleg ebben élek, most még. Jó, ha foglalkoztat az a gondolat is, hogy vigyázzak, mert lehet, hogy a határvonalak nem ott vannak, mint ahol képzelem, hanem Isten jobban kiszélesítette azokat!

"Sztalin elvitte az ördögöt és egy angyalt küldött haza"

Mondta, Gulácsy Lajos bácsi a parlamentben. Ahhoz, hogy milyen összefüggésben hangzott el, ahhoz érdemes megnézni ezt a  kis videót, aki nagymamám testvére. (Kárpátaljai ny. református lelkész, püspök) Nyolc évet raboskodott a szovjetek lágerébe, Kazahsztánban. Egyházi házasságkötése, közvetlen előtt, váratlanul hurcolták el, mert prédikált a sztálinista korszakban. Megdöbbentő ma is őt hallgatni. Nem panaszkodik, nem rázza az öklét, hanem Isten útjaként emlékszik azokra a nehéz időkre. Nem tudták a megemlékezés napján belevinni a politikusok a parlamentben, hogy együtt siránkozzon  velük a múlton....

Kárpátalján is foglalkoznak az úgynevezett roma integrációval, de a hívő reformátusok felismerték, hogy a leghatékonyabb nevelés, ha a romák is megtérnek...

" Mondjátok el másoknak is, hogy a boldog élet és a boldog öregség feltétele a munkálkodás és a jó reménység" - Mondta, azt hiszem igaza van, és de messze vagyok sokszor ettől a bölcs életszemlélettől, gyakorlattól.....

Utólag:
2016. November 06., vasárnap, életének 92. évében vasárnap elhunyt Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspöke. (Reformatus.hu)