Migráns problémában valami nem stimmel.

Fotó: MTI

Ahogy próbálom követni a hírekből, internetről, innen, onnan a mai kor afrikai, közel-keleti, ázsiai menekült és elvándorlási jelenségét, egyre inkább befészkeli magát valami a fejembe, hogy itt bizony valami nem stimmel. Mi is az? Vagy inkább, mik is azok?

Most egy kicsit kilépnék a politika érzelmi acsarkodásaiból (nem mintha nagyon benne lettem volna eddig is). Nincs olyan kényszerem, hogy a migráns kérdés mögé bújva, azt támogatva, megértve vagy elutasítva, magamat pozícionáljam jobbra, vagy balra. Azt hiszem nem kell ahhoz semmi különös politikai szemüveg, csak értelmes szemlélet, hogy az ember értse a problémát, hogy százezrek, akik teljesen más  kultúrkörből valók,  más, jóval hevesebb mentalitásúak, azok kontrollálatlanul, vagy legalábbis nem eléggé jól átvilágítottan ide-oda vonuljanak Európa szerte, és ez milyen biztonsági kockázatokat hordoz. Ahhoz meg, nem kell még kereszténynek sem lenni, hogy megértse az ember, hogy a tömegek mögött emberek és sorsok vannak. Nos, pont itt van egy óriási kérdésem!

Nem tudom, de arra gyanakszom, hogy az igazi szenvedők nagy többségben nem mennek sehová. Maradnak a háborús övezetekben, valamint a török és közel-keleti menekült táborokban. Nem akarom elvitatni, hogy a migránsok között is eléggé nagy százalékban jelen vannak a háborús menekültek, de szerintem nem többségében. Arról nem beszélve, hogy a háborús övezet, pedig éppen, hogy nem garancia semmire, mert van ott minden, olyan előélet is,  főleg életerős fiatal férfiakat tekintve, mely minden, csak nem megnyugtató. 

Vissza az eredeti kérdéshez: mire is gondolok? Az már nyilvánvaló, hogy javarészt fiatal vagy középkorú életerős férfiak alkotják az idevándorlók többségét. Hol van a családjuk? Persze vannak itt gyerekek és nők is, de közel sem olyan arányban mint a határ menti közel-keleti menekülttáborokban.

Zaatari menekülttábor Jordániában

Forrás: AFP/Mandel Ngan

Attól tartok, hogy az igazi háborús menekültek isszák igazából ennek a migrációnak a levét. Azért mert nekik nincs és nem is lesz annyi pénzük, erőforrásuk, hogy messze Észak-Európában új életet kezdjenek. Nekik nem sok jut. Igazából nem őket támogatják, nem rájuk fókuszál a világ. Akik pedig, a dolgozni tudók, megélhetésért küzdeni  képesek, a napi betevőt megkeresni tudók és hadra foghatók, azok elmennek. Ellenben, az asszonyok, öregek és gyerekek, nagy többségben továbbra is maradnak a török, libanoni, jordániai menekülttáborokban. Sőt, a háborús övezetekben. Arról nem is beszélve, hogy a mai technika, internetes világ gyakorlatilag egy olyan láncreakciót, dominó borulást hozott, amelynek a szereplői igen nagy százalékban már nem csak az egyértelmű közel-keleti háborús övezetek szenvedői, hanem sokszor a távolabbi Kelet, Banglades, India, Pakisztán, Afganisztán. Vagy, Afrika számos országából megindulók tömegei. A közeli balkánról már ne is beszéljünk!

Azért is vannak kétségeim, mert ahelyett, hogy ténylegesen rászorultak kapnának hathatós segítséget a több százezres menekült táborokban, ehelyett az anyagi segítés jó része másfelé megy. Igen nyomorúságos körülmények, sokszor borzalmas állapotok és belső erőszak dúl ezeken a helyeken, a háborús határmenti menekülttáborokban.  A rajtuk segítés helyett dollár milliókkal szálnak be a nagyvállalatok is a migráns vándorlás megsegítésébe. Hogy, miért? Ez más kérdés. Arról nem beszélve, hogy Európa kapuja lassan becsukódik, legalábbis abban az értelemben, hogy itt mindenki vonulhat kénye-kedve szerint. Mert ennek, így ebben a volumenben tényleg nincs értelme, igen komoly a kockázata és ez a nyitottság nem valódi segítség. Ezt az államok már nem vállalhatják fel, vagy egyre kevésbé nyitottak, befogadók. Azt hiszem a migráns kérdés pozitív vagy negatív megítélése  ma politikai ügy (a szó negatív értelmében), nem kezelik reálisan a helyén, legalábbis kifelé, a választók és a sajtó felé, de tartok tőle, hogy semmilyen szinten. Ugyanakkor ez a jelenség olyan külső és belső problémákat hoz majd elő és olyan súllyal,  (a migránsoknál, egymás között is), hogy európa kénytelen ébredezni, de akkor már a belső feszültségek olyan nagyra duzzadhatnak, hogy nagyon nehéz lesz azt kezelni. 

A Németek most jelentették be (még nem hivatalosan), hogy fogadják a szíreket, de majd család egyesítésről szó sem lehet. Vagyis, nehogy valakinek eszébe jusson, hogy majd később idehozatja a népes családját! A nem szírekről már nincs is szó, nekik marad a hosszabb menekült elbírálási hercehurca. Tartok tőle, hogy nagyon messze lesznek attól, mint amit megálmodtak, avagy, amit akarnak. Valószínűleg kódolva van az elégedetlenség és a zavargás. Mert bizony, még németben, svédben sem fenékig tejfel az élet, állás és nyelvtudás nélkül. Segély biztos, hogy lesz, (már akik nem lesznek kitoloncolva, nekik egy darabig), fedél is fejük fölött,  de ez hozza meg, majd amire számítottak? Mi lesz hosszabb távon? Ne feledjük, jobbára fiatalokról van szó, a családjuk nélkül. Nem hinném, hogy az történk majd, amire számítottak.

Hol lesznek,  hol maradnak a családok? A közel-keleti menekülttáborokban, sőt, ott hagyva a háborús övezetekben. Erős, munkára, a betevőt kiharcolni képes férfi családtag nélkül. Mert ők eljöttek. Itt valami nagy álom lebeghetett a nyomorult családok szemei előtt, ami nem fog elkövetkezni,  talán szinte senkinek, talán csak néhány kivétel lesz. Ebből még baj lehet! Gyökerükből kiszakított, életerős férfi generációk százezrei, millió, egy teljesen idegen kultúrkörbe özönlenek, amelyben szinte biztos, hogy nem találják majd meg a helyüket. A vallási  és nemzetiségi feszültségekről még nem is beszéltünk, melyek, egymás között, a migránsok között is jelentősek lehetnek. Legalábbis nem hinném, hogy ennek kívánatos folytatása lesz, és akkor még enyhén is fogalmaztam. 

Van még egy következmény, ami nem tudom, hogy valós-e, de azt hiszem nem lehet figyelmen kívül hagyni: ha "netán" harcolni kéne (mert kéne, mert ez bizony megkerülhetetlen valóság) mondjuk Szíriában, Irakban, a szabadságért, akkor, kik teszik ezt, ha eljött a harcképes férfiak jó része? Sőt, ma már látszik, hogy az IS (Iszlám Állam) miért tud annyira teret hódítani, mert gyakorlatilag igazából nem is harcolnak ellene, (kurdokat leszámítva). Legalábbis nem hatékonyan. Az idősek, a nők és gyermekek többsége maradt, nos, ez nem stimmel, legalábbis, szerintem. 

Migránsok a fejekben...

Azt hiszem ideje van annak, hogy az ember darázsfészekben kotorásszon. Nagyon nehéz úgy hozzányúlni a témához, hogy elkerülhető legyen a darázscsípés. Tehát a legjobb, hogy ha már hozzányúlok, akkor abban a tudatban tegyem, hogy bizony nem egyszerű területen ténykedek.

Már csak azért sem egyszerű mert tényleg nagyon komplex a probléma. Közel-Keletről és Észak-Afrikából százezrek - de már lehet milliós számokról is beszélni - indultak útnak egy jobb élet reményében. Ebben még semmi rendkívüli nem lenne, mert a történelem tele van menekülésekkel, népvándorlásokkal, azok minden következményével. A probléma az, hogy a cél most Nyugat-Európa, azon belül is a gazdaságilag jobb helyzetben lévő és ezért a leginkább jobb ígérettel bíró jóléti államok. Az út hosszú és számtalan országon át vezet, mely rengeteg problémával jár. A jog útvesztői és a nemzetközi egyezmények, a biztonságpolitika, a kulturális feszültségek, a humanitárius kihívások és még lehetne sorolni, mind-mind óriási probléma elé állítják mind a menekülteket, mind a tranzit-, és célországokat.

Azt azért érdemes tudni, hogy a migránsok Európában csak töredékei, menekültek teljes számához viszonyítva. Jordániában, Libanonban, Törökországban, Pakisztánban, ... több millióan vannak, sokszor városnyi nagyságú menekült táborokban. Még nem is beszéltünk a világ más részeiről. Ezzel együtt az ENSZ adatai alapján húszmillió menekültről beszélhetünk, akiknek ellátását nem a világ gazdag országai végzik, hanem a jóval szegényebbek mintegy 86 százalékban. Marad 14 százalék, na erről beszélünk most, csakhogy az arányokat illetően képben legyünk. Európai léptékekkel és a megszokott életszínvonalt tartva, bizony ez is nagy szám, főleg úgy, hogy nem lehet tudni, hogy mindez hová vezet és meddig.

Ha mindezen kérdések egyenként is rendben lennének, akkor is hatalmas lenne a probléma, de nincs így. Ehhez hozzájön, hogy bizony a politika, azon belül is a pártpolitikai kesze-kuszaságok és érdekek, rendkívül erősen rátelepültek minden oldalról a migrációs probléma kezelésére. Ezen túl még nem is beszéltünk az egyénről, mert itt aztán tényleg el lehet veszíteni a fonalat.

Az egyén a migránsok oldaláról szemlélve, van itt minden: valódi háborús menekültek, túlzott illúziók, borzalmas hátterek, igazmondás és hazudozás, agresszív tolakodás a cél érdekében,  és békés csak élni akarás, teljesen más kulturális és vallási hozottság, mindez megspékelve az európaitól nagyon idegen vérmérséklettel, és még lehetne hosszan sorolni. Nos, ez azért probléma, mert mindez hatalmas tömegekben és azok vonulásában jelentkezik. Az államok szinte képtelenek ezt jól kezelni, egész egyszerűen erre senki nincs felkészülve, és sokszor kezelhetetlen is.

Az egyént tekintve a tranzit és befogadó országokban, itt sem sem jobb a helyzet. Az embernek az az érzése, hogy szinte mindenki tudja a tutit, természetesen a már megszokott politikai bal, vagy jobb szimpátia alapján. Le lehet egymást ordibálni, fasiztázni, komcsizni, zsidózni, orbánozni, nácizni, libsizni. Általánosítani, jobbra vagy balra, a kereszténységet vagy a muszlimokat egyoldalúan bírálni, és szidni egymást, ezért, azért, az ok kimeríthetetlen. Megszoktuk a két színben való gondolkodást, fekete-fehér alapon. Nem ismerjük, vagy nem akarunk arról tudomást venni, hogy az élet képe sokkal árnyaltabb. Ebben a politika sem segít, sőt, inkább ront a helyzeten, mindegy, hogy bal, vagy jobb. Úgy látszik, hogy az embereknek szükségük van erre, mert így érzik magukat biztonságban és így tudnak tájékozódni. 

Ez a bejegyzés pontosan arra akar rámutatni, hogy az egyén oldaláról nem lehet ezt a rendkívül komplex problémát ilyen mérhetetlenül leegyszerűsíteni! Rendkívül összetett a migrációt kiváltó probléma, de rendkívül összetett annak kezelése mind állampolitikai, biztonságpolitikai, humanitárius, államközi és összállami, uniós kezelése. Nem célom, hogy bárki fölött ítéletet mondjak, nem célom, hogy újat mondjak. Az a célom, hogy legalább próbáljunk meg összetettebben gondolkozni a nagyon is összetett kérdésben. Nehogy azt higgyük, hogy hát igen, a migránsok a fő baj, de azt se gondoljuk, hogy Orbán Viktor, vagy ellenkezőleg, Merkel politikája az a hülyeség és ettől szabadulni kéne aztán minden oké. Kedves hétköznapi ember, velem együtt! Te vezetsz egy egész országot, tudod, hogy rengeteg tényező, faktor van, ami mentén egy ilyen problémát úgy kell kezelni, hogy az emberséges is legyen a lehetőségekhez képest, meg biztonsági szempontból is helytálló legyen? Akinek egyénileg úgy van lehetősége, hogy segít fizikálisan is, tegye, de hagyjuk, már azt, hogy a másként cselekvőt, az aggódót, a kétségének hangot adót (mert ezeknek is ténylegesen van alapja), azokat lenácizzuk, sovinisztázzuk, fasisztázzuk. A másik oldalra is: aki megérti és segít a menekültek sokszor nagyon nehéz körülményeinek enyhítésében, az még ettől nem büdös libsi, zsidó komcsi. 

Meg kell értenünk, hogy minden egyes migráns mögött egy személyes élet és élettörténet van! Ha százezreket látunk akkor azok nem személytelen hordák, csürhék tömegei, hanem személyek, emberek, személyes élettel és történettel a hátuk mögött. Ez az élettörténet lehet sokféle, jó, rossz vagy ezek egyvelege a maguk sajátos színeiben, szépségében, borzalmaiban, tulajdonságaiban. Ezen emberek mögött nagyon sokszor rendkívüli tragédiák állnak, de akinél nem így van, (mert nem mindenki az, akinek mondja magát) azok sem jókedvükből teszik ezt, hanem mert egész egyszerűen sokszor élhetetlen a gazdasági közeg, és persze rengeteg a hamis illúzió, melyre egész embercsempész bandák, mint már iparág rátelepültek, meglebegtetve azt, és így dollár milliárdokat kicsalva a nehéz körülmények között élő tömegektől. Azt sem tagadva, hogy lehetnek olyanok, akiknek tényleg nem tiszták a szándékaik. Ez van, nem az a kérdés, hogy mi lett volna, ha, hanem mi van? Ezzel kell valamit kezdeni uniós és állami szinten, de akit érint annak egyéni szinten is! Ebben a tekintetben viszont nincs egységes mindenben kiegyensúlyozott érdek. Ezt tudomásul kell venni! Akár országok közt, uniós szinten, de egyénileg is nagy különbségek lehetnek, hogy ki mennyire érintet és milyen hatások és tapasztalatok érték, és mit tart épen aktuálisan prioritáson.

Azt a vonatkozást is meg kell érteni, legalábbis próbálni, hogy a migráció Európát érintő problémája tényleg nagyon komoly biztonságpolitikai és kulturális kérdéseket vet fel! Az államok oldaláról szemlélve egész egyszerűen nem tehetik azt meg, hogy ezt lazán kezelik és csak szinte a humanitárius oldalt nézik, és kezelik! Vagy ha meg is teszik ennek következmény lesz, ha nem most akkor később. Egyénileg lehet tévedni, kormányzati szinten ebben a kérdésben óriási a nyomás. A "biztonságra focizás" prioritáson kell, hogy legyen! Természetesen minél humánusabban, annál jobb, de az állam nem segély szervezet, hanem rendfenntartó erő is. 

A legnehezebb része, bármilyen népszerűtlen is kimondani, hogy most azoknak van, akiknek nincs otthonuk. Akik távol vannak, ilyen, vagy olyan okok miatt a szeretett hazájuktól, a megszokott környezetüktől. A szenvedő gyerekek, akiknek nem adatott meg a biztonságos állandó otthon. A nők és férfiak, abból ugyanabban a helyzetben vannak, hogy hazát keresnek, és egyáltalán nem biztos, hogy azt meg is találják, mert hiába az áhított nyugat, sokak számára az élet mégis kegyetlen maradhat.

Hívő keresztényként, nagyon fontos a mértéktartás! Látni kell, az embert és nem a politika, vagy párt szimpátia alapján! Egyénileg mindenki azt tesz, amit jónak lát, Istent maga mögött tudva, lelkiismerete szerint. Mértéktartás, összetett, többszintű (nem csőlátó) gondolkodásra való készség és felelős viselkedés, ha kell segítség. Még akkor is ha olyan jelenségek történnek, melyek miatt futkos a hátunkon a hideg. Még akkor is, ha a jövőt illetően sok kérdés és kétség merül fel bennünk. Bennem is több a kérdés mint a válasz, jóval több.

Melyik Isten legkedvesebb egyháza a mennyben?

Nos, mindenki megnyugtatására, ilyen nem lesz. Mégis jogosnak vélem e kis iróniát sem nélkülöző kérdést, mert sokszor a keresztény/keresztyén felekezetek szeretnek úgy beszélni magukról a többieket elutasítva, mintha ez még igaz is lenne.

Nem akarok senkit kiemelni, vagy megbántani, de sokunk előtt ismerős lehet, hogy amikor a saját felekezetünkről van szó, akkor talán úgy hallunk felőle, hogy ott hirdetik legtisztábban az Igét. Természetesen nem hinném, hogy ez igaz lenne bármely felekezetre, mert ez személy függő, és nem egyházfüggő.

Értem én, hogy nem csak a konkrét prédikációra gondolnak sokszor, hanem tanbeli, doktrínális, teológia igazhitűségre, biblia hűségre. Semmiképpen nem célom az erre való józan törekvés lerombolása, de azt nem árt látni, hogy Isten országa nem felekezeti alapon áll. Nem lesz ott semmi felekezetesdi, egyházi, gyülekezeti, teológiai sovinizmus. Kit fog érdekelni a mennyben, hogy katolikus, református, baptista, metodista, pünkösdista...ilyen karizmatikus, olyan karizmatikus, netán antikarizmatikus, stb. ?

Ki a keresztény? Aki valamely keresztény felekezethez tartozik? Nem! Aki az élő Isten-fiába, a megváltó Jézus Krisztusban hisz és követi Őt. Természetesen tartozhat, sőt, kell is tartoznia egy keresztyén közösséghez, ha ez megadatott neki, mert így egészséges lelki, szellemi értelemben. Azt viszont jó alázattal tudomásul venni, hogy Jézust nem lehet kisajátítani! Valószínűleg Istent sokkal kevésbé érdekli a dogmatikai igazhitűség mint azt sokszor mi keresztények gondoljuk. Természetesen fontos a helyes tanítás, a biblikus látás, de Isten őrizzen a beképzeltségtől a kirekesztéstől és a vallásos sovinizmustól.

Ezek a gondolatok többek között azért is fogalmazódtak meg bennem, mert hallva, olvasva és interneten figyelemmel kísérve az Afrikai és Közel-Keleti keresztények szenvedéseit és állhatatosságait, önkéntelenül felötlik, hogy bizony ők nem az európai kereszténység valamely ágához tartoznak legtöbbször. Hanem eléggé sajátos történelmi gyökerekkel rendelkezve, nekünk bizonyos teológiai és hitéleti kérdésekben talán még furcsának és idegennek tűnhetnek. 

Ami viszont vitán felül áll, hogy a kereszténységben ők képviselik az élvonalat, az első sorban harcoló katonákat (szellemi értelemben), akik a legtöbb áldozatot hozzák a hitükért, és talán a miénkért is. Mire gondolhatok? Talán arra, hogy nekünk nyugati keresztényeknek időnként nagy a szánk és nagy mellénnyel járunk, ki-ki a saját egyházában, igazhitűségében,  bibliai látásában, de mégis elkényelmesedve. Ha csak ezt nézzük, bizony mi megértünk Isten ítéletére, mert a tetteink messze vannak attól, hogy valódi Jézus követőknek bizonyuljunk. Talán miattuk, az ő hiteles tetteik, életük miatt mégis...

Amikor Szabados Ádám posztjában olvastam az egyiptomi ébredésről és megnéztem ezt a videót, Kopt keresztények dicsőítését, akkor igazából a szemük ragyogása tűnt fel leginkább. Bevallom jobban megérintett, mintsem csak észrevettem, hanem számomra megható is volt. Miért? Mert ők tényleg tudják, hogy mit jelent muszlim környezetben sokszor veszélynek téve ki magukat és a családjukat, Istent dicsérni.

A 21 Kopt keresztény férfi vértanúsága talán túlmutat, azon, hogy csupán egy híranyagként kezeljük. Talán minket európai keresztényeket felráz a büszke fásultságunkból, és olyan ige hirdetésnek lehetünk a részei amit a vérükkel írtak meg. Ők biztos nem ezt akarták, de tudtukon kívül a vértanúk különösen erős bizonyságtevő igehirdetői lettek, még ha nem is sokat mondtak. Nem csak ők, hanem még az a sok ezer üldözött keresztény, akiknek életük, szenvedésük és haláluk az igazán hiteles igehirdetés.

Az a megdöbbentő, hogy nyugaton milyen sajtó reakciók születnek erre. Egy amerikai hírcsatorna kitárgyalta, hogy milyen utólagos stúdiós tengerparti montírozást használtak a kivégzéshez, amerikai akcentusú kivégzővel, lehetséges hoaxként nevezve azt (mintha nem lenne köztudott, hogy Európából és Amerikából sokan csaptak fel dzsihádistának). Több sem kellet, hogy ezt a különböző cikkek felkapják és a lényegről eltereljék a figyelmet. Megvezették az emberek sokaságát, innentől már csak egy ugrás, hogy ez hiteltelen és amerikai összeesküvés az egész. Mostanában az iszlamisták kivégzéseknél bizony tényleg alkalmazzák ezt az utólagos stúdiósolásos technikát, mivel az esetleges légicsapások, drónok és műholdak miatt a mozgásterük beszűkült, valamint kihasználják a technika által számukra előnyös oldalát. A nyugat még mindig nem látja a saját tragédiáját. Tudatosan szakít a hitvalló kereszténységgel, hol eltereléssel, hol gúnnyal, hol tagadással. A hitvalló keresztény lehet, hogy egész más aspektusból igaz, mint amit megszoktunk, mert itt nyugaton erősen elment a hangsúly az életgyakorlatról a túl dimenzionált teológiai, tanbeli igazhitűség felé. Nem lesz ennek jó vége, de ennek a kitárgyalása messze vezetne. 

Most olvastam, hogy csak  a kommunista Észak-Koreában kb 70 ezer keresztény lehet koncentrációs táborokban. Megdöbbentő! Ők melyik keresztény biblikus teológiai irányzatot követhetik? Talán Isten válasza valami ilyesmi is lehetne:

KIT ÉRDEKEL?! Neked se ez legyen olyan fontos, hogy e miatt büszkévé válj! Ne gondold, hogy Isten országába a te egyházad, felekezeted lesz ott, mert nem. Isten országában  keresztények lesznek. Akik hiszik, hogy Jézus a megváltójuk és követik Őt. 

Lehet, hogy majd ki neveted saját magad, hanem mélyen megszomorodsz, megszomorodok, hogy itt a földön mennyire is beképzelten, bután és szűklátókörűen éltünk. Lehet, hogy tényleg döbbenünk kell, hogy észhez térjünk, hogy mit is jelent a valóságban a kereszt népe, akik Krisztust követők, vagyis, keresztények. Mert, hogy nem azt jelenti, amit sokan gondolnak erről, az biztos.

Keresztényüldözés kell az egységhez?

Most, csak hirtelen ötlettől vezérelve ragadtam klaviatúrát. A napokban elérte a nyugati sajtót is (illetve az inger küszöbét), az a megdöbbentő hír, hogy a szír és iraki keresztények egyes helyeken, rettenetes üldözésnek vannak kitéve, tömegesen végzik ki, fejezik le, feszítik keresztre őket, ahol a szélsőségesek megvetették a lábukat. Ettől a rémségektől, állítólag még a gyerekeket sem kímélik. Sajnos az iraki helyzet csak egy szelet, a világ kereszténységében. A keresztények körülbelül egynegyede él olyan békés társadalomban, ahol nem kell üldözéssel szembenéznie, egyenlőre.

Forrás: hetek.hu

Miközben mi a nyaralásunkkal vagyunk elfoglalva, nézzük a felhőket, időjárás jelentést, hogy vajon holnap fürdeni megyünk-e, vagy inkább kirándulunk, addig testvéreink ezrei rettenetes borzalmakkal néznek szembe. Az még hagyján, hogy ők, de a kis gyermekeik is, akik árván maradnak, vagy apa nélkül, aki nem jön mert a feje ki van tűzve egy karóra a főtéren(ez nem túlzás!). Ők talán éppen valami tömegszálláson, menekült táborban húzzák meg magukat, rettenetes félelemben. Ezek a borzalmak nem valami extrém ritkaságok, hanem, ma tömegesek. Nem ragozom tovább, az internet világában nem nehéz informálódni, (például, itt és itt).

Arab "N" így jelölték meg Irakban
a keresztény otthonokat

Attól tartok, hogy az "N" betűs szolidaritási akció, messze nem fogja elérni a célját (sőt, ma már, pont az ellenkezője látszik, sikerült ki irtani, teljesen elüldözni a keresztényeket bizonyos iraki területekről) mert, egész egyszerűen a világ azon a felén nem a nyugati demokrácia szerint gondolkodnak. Nem számít a szolidaritás és a jelentős társadalmi támogatottság. Lazán kivégzik a másként gondolkodót, de még a gyanú is elég. Ez még hagyján, hanem felhasználva a modern technika és internet világát, az elnyomók véres kivégzések tömkelegét teszik fel az internetre, vagy levágott fejekkel pózolnak, ezzel is megfélemlítve és pánikot okozva. A nyugati demokrácia, immár kezd megdöbbenni, azon a brutalitás özönön, ami most kezd széles körben ismertté és az internet miatt, nagyon is nyersen, horrorisztikusan megjelenni. A fasiszták és kommunisták, valamint más diktatórikus rendszerek, háborús felek is, rettenetes tömegmészárlásokat hajtottak végre, de van ma egy különbség, hogy régebben álcázták a gyalázatos népirtást (vagy legalábbis megpróbálták), míg ma ezek, videó felvétele és kitevése az internetre, részei a megfélemlítés eszközének, valamint ez üzenet is: te sehol nem lehetsz előlünk biztonságban!  -  és valóban, lehet, hogy tényleg ide is elér az üldöztetés előbb, utóbb. Mert miért lenne az én generációm, vagy a következők valamelyike, kivétel, amikor a többséget üldözik?

Egy-két tanulság ötlik most az eszembe: vajon most, akik meghalnak a hitükért, Isten előtt számít az ő dogmatikai nézetük? Vajon nem úgy van, hogy ez a jóléti kereszténység luxusa? Számít, hogy valamely katolikus egyházhoz, vagy, valamely protestánshoz tartoznak? Mi itt a jólétben, kegyetlen elméleti harcokat vívunk egymással, ki-ki a saját felekezetében, teológiai nézőpontjából kritizálva a másikat, megkérdőjelezve egymás hitének a valóságát is. Éppen a napokban olvastam(itt, itt és itt), hogy egy neves amerikai evangéliumi tesó, szentlélekkáromlással hozta összefüggésbe a karizmatikus táborhoz tartozókat. Nem az döbbent meg, hogy a szesszacionistáknak vannak vitáik a kontinuistákkal (csodás kegyelmi ajándékok ideje lejárt, vagy folytatódik), hanem a vita eldurvulása a probléma, amikor az egyik keresztény a másiktól egyáltalán az örök életet is elvitatja. Vagy: "én az igaz evangéliumot vallom, de te a hamisat" - jó lehet, én is, és a másik is, az élő megváltó Úr Jézus Krisztusban hiszünk. Mintha az evangélium, pusztán egy teológiai rendszer lenne - de nem az! Hanem egy személy, Jézus Krisztus és az Ő megváltói munkája. Van ennek értelme? - mármint az ellenségeskedésnek. Tényleg így kell nekünk élni a keresztény világban, bántva egymást, sarat dobálni (magamnak is mondom), amikor a többség, ráadásul mérget vehetek rá, hogy teológiai értelemben nagyon nem az én felfogásomat követő testvéreim az életüket áldozzák, vagy válnak hontalanná, jobbik esetben is állandó bizonytalanságban és a bármikor bekövetkező rémségek árnyékában élnek? Vajon nem kiált felém Isten, hogy állj! Én elfogadom őket, te miért nem? Sőt, ők sokkal többet és értékelhetőbbet tettek, mert szó szerint az életüket adták értem - mondhatja az Úr.

Attól tartok, hogy egy napon sírni vagy nevetni fogunk magunkon, de inkább sírni fogunk a saját szűk látókörű butaságaink miatt. Erősebben fejezem ki magam: megleszünk ítéltetve a biblikusnak tűnő igazsághajszolásunk, de a valóságban gyűlölködő, egymást kirekesztő teológiai sovinizmusunkért. Mert nem az a kérdés, hogy elméletben teológiai értelemben, ebbe, avagy abba a fiókba tolom be magam és másokat, hanem mire megyek a gyakorlatban, amikor valóságos tettekben mérve elfogadva, szeretnem kéne a testvéremet?

Gulácsy Lajos
Forrás: reformatus.hu

Az előző posztomban utaltam nagymamám testvérére Gulácsy Lajos bácsira, akivel néhányszor találkozhattam is, hallgatva az ő, igen mély hitéből fakadó bizonyságtételeit. Akit fiatalon elhurcoltak  egy szibériai szovjet lágerbe, azért mert lelkészként, de engedély nélkül prédikált. Egy valami igen megütötte a fülemet, hogy azokban az években a lágerben semmilyen felekezeti vita nem volt. Amikor Sztálin halála után némi enyhülés volt a fogságban, akkor együtt úrvacsoráztak a különböző felekezetű elhurcoltak, persze titokban, és bor helyett, vízzel. Egység volt, semmi teológia különbség nem jött elő, de amikor ki-ki visszakerült a saját környezetébe, akkor sajnos folytatódtak azok a felekezeti viták, melyek a fogságban megszűntek. Nos, bizarr a következtetés, mikor egyek igazán a keresztények? Amikor erős üldöztetést élnek át. Mert akkor mindenkit megérint az örömteli, de mégis félelmetes igazság, hogy ők testvérek, de a világ szemetei is, akiktől meg akarnak szabadulni. Komolyan, amikor sorba fektetnek, hogy kivégezzenek még egy tucat kereszténnyel, számít, hogy mi a másik teológiája? 

Attól tartok, hogy nem a valóságban élünk, nagyon sokan. Olyan dolgok kötnek le, húzok képzeletbeli határvonalat testvér és testvér közé, magam és a másik közé, amely Isten előtt nincs is.

Foglalkozzak nyugodtan nehéz teológia kérdésekkel, beleáshatom magam az elméletekbe, követhetek általam jónak tartott téziseket, vitázhatok nagyokat, de jó ha tudom, hogy sokaknak ez most luxus és én jelenleg ebben élek, most még. Jó, ha foglalkoztat az a gondolat is, hogy vigyázzak, mert lehet, hogy a határvonalak nem ott vannak, mint ahol képzelem, hanem Isten jobban kiszélesítette azokat!