Migráns problémában valami nem stimmel.

Fotó: MTI

Ahogy próbálom követni a hírekből, internetről, innen, onnan a mai kor afrikai, közel-keleti, ázsiai menekült és elvándorlási jelenségét, egyre inkább befészkeli magát valami a fejembe, hogy itt bizony valami nem stimmel. Mi is az? Vagy inkább, mik is azok?

Most egy kicsit kilépnék a politika érzelmi acsarkodásaiból (nem mintha nagyon benne lettem volna eddig is). Nincs olyan kényszerem, hogy a migráns kérdés mögé bújva, azt támogatva, megértve vagy elutasítva, magamat pozícionáljam jobbra, vagy balra. Azt hiszem nem kell ahhoz semmi különös politikai szemüveg, csak értelmes szemlélet, hogy az ember értse a problémát, hogy százezrek, akik teljesen más  kultúrkörből valók,  más, jóval hevesebb mentalitásúak, azok kontrollálatlanul, vagy legalábbis nem eléggé jól átvilágítottan ide-oda vonuljanak Európa szerte, és ez milyen biztonsági kockázatokat hordoz. Ahhoz meg, nem kell még kereszténynek sem lenni, hogy megértse az ember, hogy a tömegek mögött emberek és sorsok vannak. Nos, pont itt van egy óriási kérdésem!

Nem tudom, de arra gyanakszom, hogy az igazi szenvedők nagy többségben nem mennek sehová. Maradnak a háborús övezetekben, valamint a török és közel-keleti menekült táborokban. Nem akarom elvitatni, hogy a migránsok között is eléggé nagy százalékban jelen vannak a háborús menekültek, de szerintem nem többségében. Arról nem beszélve, hogy a háborús övezet, pedig éppen, hogy nem garancia semmire, mert van ott minden, olyan előélet is,  főleg életerős fiatal férfiakat tekintve, mely minden, csak nem megnyugtató. 

Vissza az eredeti kérdéshez: mire is gondolok? Az már nyilvánvaló, hogy javarészt fiatal vagy középkorú életerős férfiak alkotják az idevándorlók többségét. Hol van a családjuk? Persze vannak itt gyerekek és nők is, de közel sem olyan arányban mint a határ menti közel-keleti menekülttáborokban.

Zaatari menekülttábor Jordániában

Forrás: AFP/Mandel Ngan

Attól tartok, hogy az igazi háborús menekültek isszák igazából ennek a migrációnak a levét. Azért mert nekik nincs és nem is lesz annyi pénzük, erőforrásuk, hogy messze Észak-Európában új életet kezdjenek. Nekik nem sok jut. Igazából nem őket támogatják, nem rájuk fókuszál a világ. Akik pedig, a dolgozni tudók, megélhetésért küzdeni  képesek, a napi betevőt megkeresni tudók és hadra foghatók, azok elmennek. Ellenben, az asszonyok, öregek és gyerekek, nagy többségben továbbra is maradnak a török, libanoni, jordániai menekülttáborokban. Sőt, a háborús övezetekben. Arról nem is beszélve, hogy a mai technika, internetes világ gyakorlatilag egy olyan láncreakciót, dominó borulást hozott, amelynek a szereplői igen nagy százalékban már nem csak az egyértelmű közel-keleti háborús övezetek szenvedői, hanem sokszor a távolabbi Kelet, Banglades, India, Pakisztán, Afganisztán. Vagy, Afrika számos országából megindulók tömegei. A közeli balkánról már ne is beszéljünk!

Azért is vannak kétségeim, mert ahelyett, hogy ténylegesen rászorultak kapnának hathatós segítséget a több százezres menekült táborokban, ehelyett az anyagi segítés jó része másfelé megy. Igen nyomorúságos körülmények, sokszor borzalmas állapotok és belső erőszak dúl ezeken a helyeken, a háborús határmenti menekülttáborokban.  A rajtuk segítés helyett dollár milliókkal szálnak be a nagyvállalatok is a migráns vándorlás megsegítésébe. Hogy, miért? Ez más kérdés. Arról nem beszélve, hogy Európa kapuja lassan becsukódik, legalábbis abban az értelemben, hogy itt mindenki vonulhat kénye-kedve szerint. Mert ennek, így ebben a volumenben tényleg nincs értelme, igen komoly a kockázata és ez a nyitottság nem valódi segítség. Ezt az államok már nem vállalhatják fel, vagy egyre kevésbé nyitottak, befogadók. Azt hiszem a migráns kérdés pozitív vagy negatív megítélése  ma politikai ügy (a szó negatív értelmében), nem kezelik reálisan a helyén, legalábbis kifelé, a választók és a sajtó felé, de tartok tőle, hogy semmilyen szinten. Ugyanakkor ez a jelenség olyan külső és belső problémákat hoz majd elő és olyan súllyal,  (a migránsoknál, egymás között is), hogy európa kénytelen ébredezni, de akkor már a belső feszültségek olyan nagyra duzzadhatnak, hogy nagyon nehéz lesz azt kezelni. 

A Németek most jelentették be (még nem hivatalosan), hogy fogadják a szíreket, de majd család egyesítésről szó sem lehet. Vagyis, nehogy valakinek eszébe jusson, hogy majd később idehozatja a népes családját! A nem szírekről már nincs is szó, nekik marad a hosszabb menekült elbírálási hercehurca. Tartok tőle, hogy nagyon messze lesznek attól, mint amit megálmodtak, avagy, amit akarnak. Valószínűleg kódolva van az elégedetlenség és a zavargás. Mert bizony, még németben, svédben sem fenékig tejfel az élet, állás és nyelvtudás nélkül. Segély biztos, hogy lesz, (már akik nem lesznek kitoloncolva, nekik egy darabig), fedél is fejük fölött,  de ez hozza meg, majd amire számítottak? Mi lesz hosszabb távon? Ne feledjük, jobbára fiatalokról van szó, a családjuk nélkül. Nem hinném, hogy az történk majd, amire számítottak.

Hol lesznek,  hol maradnak a családok? A közel-keleti menekülttáborokban, sőt, ott hagyva a háborús övezetekben. Erős, munkára, a betevőt kiharcolni képes férfi családtag nélkül. Mert ők eljöttek. Itt valami nagy álom lebeghetett a nyomorult családok szemei előtt, ami nem fog elkövetkezni,  talán szinte senkinek, talán csak néhány kivétel lesz. Ebből még baj lehet! Gyökerükből kiszakított, életerős férfi generációk százezrei, millió, egy teljesen idegen kultúrkörbe özönlenek, amelyben szinte biztos, hogy nem találják majd meg a helyüket. A vallási  és nemzetiségi feszültségekről még nem is beszéltünk, melyek, egymás között, a migránsok között is jelentősek lehetnek. Legalábbis nem hinném, hogy ennek kívánatos folytatása lesz, és akkor még enyhén is fogalmaztam. 

Van még egy következmény, ami nem tudom, hogy valós-e, de azt hiszem nem lehet figyelmen kívül hagyni: ha "netán" harcolni kéne (mert kéne, mert ez bizony megkerülhetetlen valóság) mondjuk Szíriában, Irakban, a szabadságért, akkor, kik teszik ezt, ha eljött a harcképes férfiak jó része? Sőt, ma már látszik, hogy az IS (Iszlám Állam) miért tud annyira teret hódítani, mert gyakorlatilag igazából nem is harcolnak ellene, (kurdokat leszámítva). Legalábbis nem hatékonyan. Az idősek, a nők és gyermekek többsége maradt, nos, ez nem stimmel, legalábbis, szerintem. 

Biztos olyan az Isten, mint ...?

Isten az akinek gondolom? Biztos olyan, és úgy cselekszik, ahogy sokan gondolják? Nos, itt kezdődik az igazi probléma. Azért beszélhetünk tényleg igazi problémáról, mert az istenképünk, felfogásunk Istenről meghatározza a cselekvésünk, életünk alapját, de még a mindennapjaink kis részleteit is.

A kemény, diktátor.

Ha Isten olyan, mint egy poroszos, szigorú, kemény apa, akkor természetesen az ő követői is szigorúak, kemények lesznek, akik nem tűrik az ellenkezést. Ha kezükben van a Biblia, akkor az olyan igehelyeket szedik csokorba, melyek ezt a felfogást támogatják. Ha valaki ilyen családba nőtt fel, hajlamos lehet arra, hogy maga is továbbvigye ezt az istenképet. Ha viszont valamilyen törés van az életében, lehet, hogy éppen azért zuhan össze, mert csak a kemény istent látja, aki elfogad, ha, csakis ha, ... Ez a gond, a "ha", mert nagyon messze vagyunk az ideálistól. Akkor Istentől is messze vagyunk?

Aki világosan megmondja, hogy hogyan élj, hogyan kell igazán megtérni, mikor igazi a hited stb. Ha mindezt nem teszed, mehetsz a pokolba. Isten, aki keményen odavág. Ha ennek a követőnek a kezében van a Biblia, természetesen nagyon ismeri Isten ítéletét, felütve az olyan helyeknél, amelyek látszólag ezt a gondolkodást támogatják. Nagy elevenséggel le tudja festeni a poklot, aminek az ecsetelésére hajlamos belemerülni.

Nagyon, de nagyon megtér. Persze állandóan becsapja magát és környezetét is, mert, hát hiába állítja, hogy nagyon megváltozott, mégsem igaz ez úgy, ahogy a hihetetlen, feltupírozott bizonyságtételeiben teszi. Azonkívül az evangélizációja is legtöbbször kimerül a pokollal, ítélettel való fenyegetésével. Isten egy korbácsot suhogtató hajcsár, aki mindig lesújt a bukdácsoló szolgára.

A dogmatikus isten.

Ül az isteni teológiai szobában, mint valami teológiai professzor, összehúzott szemoldökkel méricskéli az emberek, egyházek, gyülekezetek teológiai tévedéseit. Ha kell,  időnként felkel, felveszi a több évszázados ortodosz páncélt és hadba vonul az igaz hitért, de ennek nem lesz jó vége. Mert ez a sok tévelygés igen felhorítja. Fő könyve a hitvallások és atyák gyüjteménye, amit nagyon gondosan méricskél és ez alapján megítéli az emberi unortodox hereziseket, gyülekezeti és egyéni tévelygéseket. Nagyon vigázni kell, hogy mit mond, ír, prédikál valaki, nehogy szembemenjen az isteni igazsággal amelyeket az elődök nagyon gondosan lefektettek. Mindig veszély van, minden veszélyes, sok a tévelygés és ezeket körülveszi az isteni undor és elutasítás  A fő mottó: figyázzunk testvérek nehogy bedöljünk!

A modern isten, a laza.

A szeretet mint lazaság, aki inkább egy humanista ideál. Az ember aktuális világlátását, szabadosságait, hóbortjait támogatja, mert jófej. Isten állandóan az ember kontrollja alatt áll. Mintha mindenről elszámoltatható lenne. Isten mintha valamiféle demokratikus parlamentben ülne és szabadon számon számonkérhető lenne, a humanista erkölcsiség alapján. 

Lehet rá hivatkozni, mint aki a társadalom aktuális forrongásaiban részt venne, ő a woke isten, aki a prájdon vonul, térdel a focipályán, lengeti a transzparenseket.

Ha törés van az ember életében, természetesen előveszi Istent. Miért engedi a rosszat, na ne már! Istennek el kellene számolnia, hogy noha ő jónak mondja magát, mégsem így tesz. Isten olyan, mint egy megválasztott elnök, akit lehet szidni, beszámoltatni, netalán meneszteni, nem újra választani. A probléma csak ott van, hogy mindez működik is (látszólag), míg az embernek kellően nagy a szája, éles az esze, mint a borotva, de csak eggyel nem számol: nem tudja, mit beszél és milyen kevés ismerettel bír ahhoz, hogy tényleg beüljön abba a székbe, ahol Istent elszámoltathatja. Természetesen vannak nehéz kérdések. Foglalkozni kell azokkal, mert tényleg kiáltanak válaszért. Kérdezni szabad, de lehet, hogy egy bizonyos ponton túl el kell hallgatnom!

A Nacionalista isten.

Csak egyeseket kedvel igazán. A nemzetek ezt igen kedvelik. Isten a nemzeti, népi politika fő arca, harcosa.

A haza, mint menyország, széke a parlament, a törvényhozás. A népet segíti a harcában, mert ő a legnagyobb nemzeti politikus. Minden ez alapján ítéltetik meg. Ha nem tetszik valami a hazád politikájában az istennek sem tetszik, áruló vagy, a pokol tüze vár rád! Ha háború van hozzá imádkoznak a győzelemért, persze a másik haláláért is, lehetőleg szörnyű haláláért. Ez az isten a nemzeti zászlót lengeti, a többit elégeti a pokol tüzében. Természetesen a hivatkozási alapja az ószövetség a Seregek Ura (Jahve cöbót), aki a népét harcba viszi és győzelmet ad. Ez a kép végigkíséri az egész történelmet, ahol nemzeti egyházak születtek, papok lelkészek áldják a nemzeti harcokat. Isten a mi istenünk, és mások ... ?

Az apóka Isten, a szakállas. 

Aki jóságosan, de kicsit együgyűen bólogat. Isten persze mindent megbocsát, mert az a dolga. Különben is ki ő, hogy megmondja a modern embernek, hogy hogyan éljen. Isten az öreg úr, aki beleragadt a letűnt századokba. Ez az istenke megsegít, ha akarom, de inkább nem kér belőle az ember, mert uncsi, régimódi, netán még fafejű is. Figyelmen kívül hagyható, de ha baj van, elő rángatható. Addig meg csak káromolja az ember, szinte mindenért. Ha igazán baj van, persze ez az isten hallgat, nem segít, aztán újra káromolja az ember, mert néma, tétlen, nem csinál semmit, amikor pedig lenne dolga. Ja, az ember lenne a munkáltatója Isten pedig az alkalmazott? Ez az istenke-apó, alkalmazott, igazából nincs is, csak az ember szófordulata mely szinonim a szerencsével, a rossz végzettel is, de, "a te ... anyáddal" is, ha erre van szüksége, ingere az embernek, a feszültség levezetéséhez. Na, ezzel az istenképpel találkozik legtöbbet az ember, ez ott él az emberek száján, de ennyi.

A közös probléma, az ember alakú isten. Az ember a maga képére formálta. Isten olyan mint mi. Provokatív kérdés: van megbízható forrás? Mert úgy tűnik, hogy a Biblia is támogatja ezt az ember alakú istent. Isten antropomorfitása az ószövetség bevett módszere. Isten emberi tulajdonságú, aki megbán, féltékeny, haragvó, gyűlölő, kedvelő, részrehajló. Vajon nem az ember alkotta meg ezeket az istenképeket? Van ebből kiút?

Megvan az a gyarlóságunk, hogy nem is a valódi Istent látjuk meg, hanem csak a saját magyarázatunkat, saját istenképünket vetítjük vissza a Istenre. Rendkívül meghatározó tud lenni az a közeg, amiben felnövünk, megtérünk. Legyen az teológiai irányzat, egyház, gyülekezet, család, társadalom. Legtöbbször az ember csak az ember istenképével találkozik. Azt hiszik, hogy Istennel találkoztak, vagy Őróla mondanak valamit, pedig csak egy istenképpel találkoznak, melyet a környezetük, egyházuk, vallásos világuk, egyes személyek, vagy éppen az istentagadók, szkeptikusok sulykolnak a környezetük felé. Baj, hogy vannak tekintélyek, akikre hallgatok? Nem, nem baj, de Istent nem más embereken keresztül kell megérteni. Akkor hogyan? 

Vajon nem ez ember teremti az Istent? Kiben, miben hiszek? Az ateizmus is valójában tévedés  ert az ember alkotta istent tagadja, erre reflektál, utasítja el. 

Ki Isten?

Fel merek tenni olyan kérdést amire nehéz,  válasz?

Igazán nem ismert népírtás

Forrás: wikipedia.

Amikor először olvastam hallottam erről a borzalmas népirtásról, és szembesültem annak a nagyságával és eszméletlen kegyetlenségével, akkor bizony azt a könyvet "odavágtam" amiben erről olvastam, vagy inkább engem sokkolt. Nem mintha túl nagy illúzióim lettek volna arra nézve, hogy mire képes az ember. Inkább valami istenfélő, de mégis értetlen hang szakadt ki belőlem Isten felé: Istenem! - hogyan lehetséges mindez? Mi a válaszod? Van úgy, hogy ilyen kérdés hagyja el a szánkat és nem biztos, hogy megtudjuk azt azonnal válaszolni.

Főleg az volt nehéz keresztényként, hogy olvastam arról amikor lelkészek is beálltak a gyilkosok közé, maguk is gyilkolva. Egy példa itt., és itt. Nem egy elszigetelt esetről van tehát szó.

A szenvedés kérdése van úgy, hogy a maga nyerseségében jön elő. Esetleg tudjuk a teológiai választ, de nem vagyunk mindenre felkészülve. Nem velem történt, nem az én családomban. Így gondolkodunk sokszor, de az emberi gonoszság és a szenvedés bárkit meglephet. Nem remegni kell, vagy paranoiásnak lenni, csak nem kell a fejünket a homokba dugni ...
... és nem biztos, hogy  minden esetben megtudjuk válaszolni a miérteket, a dolgok világos értelmét...

Egy dokumentum film, amely az 1994-es ruandai népirtásról készült, nagyon tanulságos, de FIGYELEM!!! NÉHOL SOKKOLÓ!!! Megítélésem szerint, 18+