Folytatom a megkezdett bejegyzésemet a Szentírás ihletettségéről. Arra keresve a választ, hogy milyen elképzelések vannak a Szentírás inspirációjáról és végül én mire is jutottam el. Nem hitvallást szeretnék tenni, inkább hangosan gondolkodok.
Az előző bejegyzésemben foglalkoztam a keresztény protestáns fundamentalizmussal és az inspirációról alkotott nézetükkel. Ök a verbális inspiráció (szavak ihletettsége) mellet teszik le a voksukat. Az evangéliumi kereszténység nagy hányada is ezt tette magáévá. Nem szabad persze összekeverni az evangéliumi mozgalmat a fundamentalizmussal, noha vannak átfedések. Az Amerikából indult fundamentalizmusra, ugyanakkor nem szabad általánosságban ráhúzni azt a vádat, miszerint ők a társadalom ellenségei lennének. A nemrég hírekbe került gyilkos Norvég ámokfutót egyes sajtó hírekben keresztény fundamentalistaként titulálták. Az ámokfutó Breviknek semmi köze nem volt a keresztény fundamentalizmushoz. A média előszeretettel fundamentalizmusozik, amikor valaki szélsőséges nézetet vall. A keresztény fundamentalisták megérdemelnek annyit, hogy mint keresztény ezt az igaztalan vádat ne süssem rájuk. Ezt mozgalmat nem szeretném leírni, még ha nem is értek mindenben egyet velük. Elvitathatatlan érdemeik is vannak abban, hogy az elvilágiasodott teológia nézetek összevisszaságában kiálltak a keresztény hit azon ortodox tanításai mellet, melyek a hitünk alapjait is képzik.
Visszatérve a Szentíráshoz, az ihletettség tanítása az Írásban található:
2Tim 3:16 A teljes Írás Istentõl ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre
2Pt 1:20-21 Mindenekelõtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektõl indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek.
Ezt a két sokat idézett szöveget emeltem ki az Újszövetségből. Persze ezek nem az egész Biblia ihletettségét tanítják, ha az Ó és Új szövetséget egy egésznek vesszük. Pál még nem beszélhetett a teljes Újszövetségről, hiszen akkor ez maradéktalanul nem is volt még. Az Ószövetségre gondolhatott amikor a teljes írást említi. Vannak olyan szövegfordítók akik nem is „teljes” Írást fordítanak, hanem: „minden” Istentől jövő írást.
Ezek szerint az idézett páli szöveg így hangzik:
"Minden írás, melyet Isten ihletett" (Kecskeméthy István fordítása).
Anélkül, hogy eldönteném, melyik fordítás a helyesebb, nekem tetszik az utóbbi verzió, mivel nem kell bajlódni olyan ellentmondással, miszerint Pál teljes írást említ olyankor, amikor nyilvánvalóan még nem volt az.
Témánkat tekintve pedig most ez nem is érdekes, hanem inkább az ihletettség ténye, mint amit maga az Írás tanít. A kereszténység kezdettó fogva tanította is ezt a hitigazságot. Sokáig nem nagyon volt kérdés, hogy hogyan is értelmezzék az inspirációt. Elfogadták ezt a tény, mondhatni természetesnek vették. A XIX. század második fele aztán fordulatot hozott a teológiába. A teológia liberalizmus és modernizmus által. Már említettem az előző bejegyzésembe, hogy ez az áramlat összeegyeztethetetlennek tartotta a keresztény ortodoxia számos régi tanítását a modern kor felvilágosult, haladó eszméivel. A modern embert állították a középpontba, mint akinek tovább már nincs szüksége a régi, ósdi tanokra. Szerintük újra kell fogalmazni a keresztény tanításokat a modern embert szem előtt tartva. A Biblia nem tekinthető kiemelten ihletettnek, csupán úgy, mint bármely irodalmi mű. A bibliakutatás így is nyúlt a Szentíráshoz. Nem volt mit tovább tisztelni egy olyan művön mely néhány ember fantáziálása. Mitológiátlanítani kell a Bibliát! Le kell választani azokat a rétegeket, melyeket a csodára vágyakozó primitív emberek rakosgatott rá! Sőt, Jézust is úgy kell kutatni, hogy le kell választani minden csodás elemet az Ő személyéről! Ő nem több egy nagy embernél, akinek a csodás fogantatása, természetfölötti hatalma és feltámadása történelmileg nem hiteles.
A bibliakritika csúcsokat döngetett. Idáig eretnekség volt megkérdőjelezni egyes iratok szerzőségét, melyeket a hagyományos zsidó-keresztény ortodoxia vallott. Most pedig egyenesen a teológiákon tanították a bibliakritika nagy vívmányait, nyíltan elvetve több évszázados, ezredes felfogásokat Istenről, Krisztusról és az egész keresztyén tanról.
Itt érdemes egy pillanatra megállni.
Nem minden bibliakritika automatikusan negatív. A negatív bibliakritika elvet mindent ami csodás elemnek számít. Leakarja csupaszítani az Írást, elvetve mindent, ami a modern embernek nem megy le a torkán. Ugyanakkor érdemes azt is megemlíteni, hogy a kritika nem mindig negatív. Vegyük például a világi irodalomkritikát. Senki nem gondolja a szó meghallásakor, hogy az irodalomkritika szét akarja rombolni magát az irodalmat. Pusztán arról van szó, hogy az irodalmi műveket szeretnék behatóbban megismerni, elemezni. A szerző szándékát feltárni.
Létezik a bibliatudománynak olyan szegmense, mely pozitív kritikát gyakorol. Nem a Szentírás tartalma a tét, hanem szeretnék feltárni azokat az irodalmi, és szerzőségi kérdéseket melyek segítenek a Biblia jobb megértésében.
Létezik még szövegkritika is, amely azt tűzte ki célul, hogy a legrégebbi szövegvariánsokat megtalálja.
A XIX. - XX. században nagy előrelépés történ ezen a területen. Számos sokkal régebbi szövegvariánst találtak, melyek sokkal régebbiek voltak az addig ismerteknél. Ezek a kutatások nemhogy gyengítették az Írás hitelességét, hanem inkább megerősítették. Elhalkultak azok a hangok melyek szerint az Egyház igazgatta a szöveget kénye kedve szerint. Megtalálták a csaknem teljes Ószövetséget a Qumráni barlangokban. Ezek több száz évvel idősebbek voltak az ismert Maszoréta másolatoknál. Kiderült, hogy nem sok különbség van az addig ismert és használt Szentírás és a régebbi Qumráni szöveg között. Van némi eltérés a szavak változataiban, de az egészhez képest kevés és minimális.
Ugyanakkor, felvetődött az a kérdés, hogy honnan is számítható az ihletettség? Lehet mondani, hogy persze, ihletettek az első, eredeti kéziratok voltak. Igen ám csak ezekből ma egy sincs meg. Ezenkívül mi is tekinthető elsőnek? Nem minden bibliai könyvet, írást írtak meg egyetlen lendülettel, hanem számos író írta, kiegészítve az előzőt, vagy éppen rendezve a korábbi írást. A hagyományos verbális inspiráció elméleténél szükségesebb volt egy dinamikusabb inspiráció felfogásra. Amely sokkal komolyabban számol az írás folyamatával.
A teológia liberalizmusból kiábrándult nagyhatású teológus Karl Barth egy újabb lehetőséggel állt elő, melyet nem egyszerű egy mondatban felvázolni, de mégis megpróbálom.
Az emberi szubjektumot tette előre. Az Írás önmagában csak egy könyv, betűhalmaz, mely akkor válik Isten szavává, ha azt így fogadja az ember. Az Ige elsősorban Krisztus, a Biblia pedig rámutat Krisztusra.
Az ő teológiai munkásságát Neo-ortodoxiaként jegyzik. Jelezve, hogy Barth az ortodox keresztény tanítás nem vetette el, hanem újra fogalmazta azokat. Hatalmas tévedés egyesektől őt liberális teológusnak nevezni. Ő a liberális teológiához képest igencsak dogmatikus volt.
Az organikus inspiráció komolyan számol magával az emberrel, de úgy hogy Isten az emberben munkálkodik. Az embernek Isten semmit nem diktál, hanem az ember választja ki az irodalmi formát és a szavakat a maga képességeiben. Isten az elsődleges szerző-auctor primairus, a másodlagos szerző az ember - auctores secundari. Az organikus inspiráció reális inspiráció néven is ismert. Nem annyira a szavak ihletettek mechanikusan, mint inkább az ember, gondolat, üzenet és a cél. Isten ihlette a Szentírást, de az embereken keresztül úgy hogy nem diktált nekik. Ha szorosan véve a betűk, szavak lennének ihletettek akkor az ihletés mechanikus lenne erősen lecsökkentve az emberi oldalt. A Biblia szövegéből azonban nem ez derül ki. Jól érzékelhetők a kulturális, adott korra jellemző, képességi, költői sajátosságok, avagy az ember személyes jellemzői.
Van az inspirációnak egy dinamikája is, melyben Isten megnyilatkozott úgy is, hogy nem csak egy lendületből írtak léteznek, hanem szerző összegyűjtött már írt anyagot azt kiegészítette esetleg szerkesztette.
Mindezek után, hová is sorolnám a jelenlegi nézetemet az inspirációról?
Nem könnyű erre válaszolni, hiszen ha a Bibliát olvasom, számomra úgy tűnik, hogy Isten nem ad egyértelmű útmutatást az inspiráció hogyanjára. Nem azt mondom, hogy Isten nem egyenlő mértékben inspirált, hanem talán különböző formákban. Van amikor Isten szinte diktált, gondoljunk az ószövetségi prófétákra, az "Így szól az Úr..".kezdetű mondásokra (de itt sem tolbamondott), de gondolhatunk a költeményekre, vagy más irodalmi formákra, ahol az emberi oldal igen erős. Apológia megfontolások késztették sokszor a teológiát, hogy merev tanba rögzítse az inspiráció hogyanjánt. A protestáns ortodoxia és majd az amerikai keresztény fundamentalizmus az inspiráció mikéntjére adott válaszát megtette az igazhitűség mutatójának.
Nem tudom elfogadni a teljes Szentírásra vonatkoztatva, hogy Isten a szöveget diktálta volna, minimalizálva ezzel az emberi oldalt. Isten ihletett és kész. Nem biztos, hogy ennek a mikéntjét bele lehetne önteni egy formába megtéve azt az igazhitűség kritériumának.
Amivel abszolút nem tudok azonosulni az a liberális, modernista vélemény mely tagadja Isten inspirációját és legfeljebb költői inspiráltságot tart lehetségesnek, amely bármely irodalmárt megillet. Talán az organikus inspirációt tudom jelenleg leginkább elfogadni.
Kálvin a biblia szövegét, különösen az Genezis 1 részére gondolva, alkalmazkodó nyelvhez hasonlította (akkomodáció) melyben Isten leereszkedett az ember szintjére, hogy megértesse az érthetetlent. Isten a képességeinkhez szabottan jelenti ki magát.
Lehet ezt gyermeknyelvként is felfogni. Abban a hasonlatban, ahogy mi emberek sem beszélünk a világ dolgairól a kis gyermeknek akadémiai szinten, mert semmit nem értenének belőle. Ugyanígy Isten is ezt teszi, hogy a minden kultúrában, évezredek alatt élő különböző képességű, hátterű emberek megértség az Ő üzenetét. Ez a fajta megközelítés számomra elfogadható, hiszen ekkor nem kell azon erőlködni, hogy a természettudományt és a Szentírást összeegyeztessem, avagy éppen a tudománnyal szembe harcoljak.
Teljesen más az Írás nyelve és más a célja. (Vége)
