A meditáció, mint lehetőség
Úton vagyok, de nem annyira kifelé, mint inkább befelé. Itt kap szerepet a
meditáció, mint amely lehetővé teszi azt a tapasztalást, ami felett idáig
elsiklottam. Ez a tapasztalás semmi különöst nem jelent, inkább mindig is adott
volt, de idáig háttérbe küldtem. Ez olyan dolgokat jelent, mint: jelen lenni,
elfogadni, tudatosnak lenni, vagy a szemlélést, a jelenlétet, a megbékélést, a
valódi önvaló tapasztalását hozza.
A meditáció önmagában nem jó, nem rossz. Vannak, akik a keleti vallásokat
látják benne, de vannak, akik be tudják építeni a keresztény ima formába. Ennek
számos példája jelen volt az egyháztörténelemben, és jelenleg is lehetőség
elsősorban számos katolikus kegyességben. Elérhető keresztény irodalma is van.
Bevett gyakorlat a lectio-divina , amely a Szentírás versei fölötti
elmélkedésre épít, ízlelgetni az Írás szavait, belehelyezkedni a történésbe,
szemlélni azt, elnyugodni abban. Ez is egy igen jó gyakorlat tud lenni.
Én inkább a meditáció alatt azt értem, amikor félreteszek mindent, nincs elgondolás,
meghatározás, elmélkedés, nincs semmi képzet, ítélkezés, igazságkeresés és harc
a magam igazának a megtartásáért.
Nincs értelmezés, még bibliaértelmezés sem, azon való gondolkodás sincs.
Nincs az élet rejtelmein való filózgatás, vagy az igazságtalanságok, bűnök
fölött való háborgás. ítélkezés mások és magam fölött. Lenni, tudatosnak lenni,
észlelni, elcsendesülni, ennyi.
Ami van, az van, a szüntelen agyalás, gondolatok vágtázása ezen semmit nem
változtat, az életemhez nem ad hozzá, nem visz előre. Inkább elvesz abból, az
elme állandó zaklatottsága miatt.
Minden rendben van, mindennek megvan a helye, értelme, ha nem látom és érzem,
akkor is. Minden rendben van!
Ha nagyon szeretném ezt az állapotot megjeleníteni, akkor talán úgyis
értelmezhető, hogy ez jelenti az ima legmagasabb fokát, mert itt az ember
elhallgat, csendben van, Isten a csendben van.
Ugyanakkor még erre sincs szükség, mert úgy gondolom, hogy jobb, ha
megszabadulunk a fiókok és címkék kényszerétől. Nyissuk ki a tudatunk görcsös
öklét, engedjük el, amit markolunk!
Mindent elengedi, még az istenképet is, mert az valójában a tudat játéka,
formába öntése, illúziója, ami csak hiba lehet. Egy pohárba szorítani, meríteni
az óceánt, mintha lehetne. Istenképzetet is el kell engedni, mert az csak egy
kép, a tudatunk egy bálványa!
Ez nem ösztönöz a tétlenségre, ez munka, mert nem relaxáció, hanem munka a
tudatosságért. A tudat tisztább, ha valamit meg kell tenni mert ott van,
munkáért kiált, akkor meg kell cselekedni! Nem képzelgés, idea, töprengés,
gondolkodás a múlton, jelenen és jövőn, hanem a valódi tapasztalás.
Tapasztalás, de nem élmény hajkurászás, ha érez valamit az ember az is jó, ha
nem, az is, de nem ragaszkodik egyikhez sem. Elengedi.
Az ember elméje tele van, de nem képes megtartani semmit.
Az elme egy törött csónak, amely formál, formába önt, mint a csónak a vizet, de
mivel törött, nem képes azt megtartani. Mindig csapong, ötletel, aggódik,
ítélkezik, mereng, stresszel. Semmit nem tud megtartani, mert törött a csónak,
áramlik a víz ki-be, ide-oda. Az ember egy törött csónakhoz ragaszkodik,
felépít egész rendszereket, önazonosságokat, elhiteti magát, hogy ő ez, vagy
az. Ilyen, vagy olyan, de ez nem a valóság, hanem egy hamis én, egy káprázat.
Ha valaki kételkedik ebben csak üljön le, keresztezett lábbal, vagy egy székre,
egyenes háttal és engedje el magát, de maradjon egyenes! Ha beteg, fizikálisan
képtelen ülni tartósan, feküdjön csendben. Maradjon csak csendben, ne
imádkozzon, ne beszéljen, semmit ne csináljon! Csak figyelje a lélegzetét! Meg
fogja tapasztalni, hogy zsibonganak a gondolatok, nincs csend, ordibál az elme,
Ide-oda szaladgál a tudat. Akármilyen szuper intelligens, tanult is valaki, rá
fog jönni, hogy valójában egy kibillent egyén, aki nem tud mélyre menni. Nem
baj, csak érzékelje, a tudatát, a világot! Vegyen tudomást, ha nyugtalan, és
nem tud gátat szabni az elmének, nem baj, érzékelje, majd engedje el! A
gondolatok folyamatosan jönnek-mennek, mint felhők az égen, nem állandók,
elmennek.
Aki hívő az megélheti úgy is, hogy ez annyit jelent, elengedni mindent, mint
aki belehullik Istenbe, Isten tenyerébe, és elhallgatni, mert itt minden emberi
gondolkodás, ítélet, terv és szó az csak hiba. Miért? Mert Isten van, jelen
van. Isten van mindenekben, őbenne élünk mozgunk és vagyunk
