A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jézus Krisztus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jézus Krisztus. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. március 25., szombat

Boulad atya a megváltásról. Ne boruljunk ki, vagy mégis?

A múlt hét vasárnap egy nagyon jó keresztény blogger találkozón voltunk feleségemmel és lányommal, amelynek a témája a reformáció körül forgott, de megtisztelő volt, hogy meglátogatott minket az egyiptomi jezsuita Boulad atya is, és természetesen üzenetet is adott nekünk. A rendezésért köszönet Kölnei Líviának és Kóczián Marinak, és a helyért és Boulad atya látogatásáért a jezsuita Párbeszéd Háza vezetőjének Sajgó Szabolcsnak. 

 Boulad atyával kapcsolatban én nem voltam képben, hiszen mint protestáns nem igen legyintett meg előtte egy egyiptomi jezsuita magyarországi látogatásának lelkesedése. Bizonyos port felvert politikai értelemben, de nem ez mozgatta meg a fantáziámat, hanem a teológiája. Éppen azért, hogy jobban képben legyek, youtubon megnéztem néhány előadását és ezek között volt egy ami megakasztott.


Az előadásának a címe: átistenülés a mindennapokban. Különösen az a mondata, (nem szó szerint), hogy: Jézus nem azért jött, hogy megváltson (nyugati teológiai felfogásban). Egy pillanatra visszahőköltem, de mielőtt kiakadtam volna, néhány dolgot tudatosítottam magamban. 

1). Tudja miről beszél és bizony ő jezsuita, ami bizonyos értelemben garancia arra, hogy nem a kereszténységtől elrugaszkodott eretnekséget képvisel, hanem nagyon is képben van teológiai értelemben is.

2). Noha jezsuita, de mégsem a nyugati, római katolikus teológiát képviseli, hanem a keleti bizánci hagyományokat követi teológiai értelemben is, lévén ő alexandriai, azaz egyiptomi szerzetes (tudtommal, nem kopt).

3). Nem csak szerzetes és jezsuita, hanem keresztény misztikus is, amely azt is jelentheti, hogy dolgok mélysége jobban megérinti és ezt szívesebben képviseli mint a logikus nyugati keresztény gondolkodást.

4). Le kell vetkőznöm a protestáns előítéleteimet a katolikusokkal szemben, különösképpen a bizánci teológia hagyományok tekintetében! Meg kell értenem a mondandójának a lényegét!

Ahhoz, hogy jobban megértsük a keleti keresztény gondolkodást, ahhoz tisztában kell lennünk azzal, hogy mi, nyugaton, a nyugati keresztény teológia gondolkodás emlőin nevelkedtünk, mi protestánsok is. Természetes már hallom is, hogy néhányan készek a megjegyzéssel: "mi semmilyen teológián nem nevelkedtünk, hanem csak a biblián." Ez lehet, hogy igaznak látszik, de a helyzet mégsem ilyen egyértelmű. Az, hogy ki mit ragad meg a bibliából és milyen logikai gondolat mentén épít fel, követ egy tant egy dogmát egy teológiát, azt igenis meghatározzák az elődök által levert cölöpök.

A nyugati megváltás értelmezés elsősorban az augusztinuszi és Canterbury anzelmi gondolatok mentén épül fel. Protestáns vonalon Luther, Kálvin is ezt a fonalat kapták el. A megváltás itt inkább jogi aspektusú, ahol a bűnnel megsértett igazságos Istent ki kell engesztelni. Mit tett Krisztus a kereszten? - Ez a fő kérdés és a megoldás is e körül forog. A szenvedő Krisztus a jellemzőbb, aki váltságdíjat, elégtételt (satisfactio) fizetett a tettével.
Az emberkép inkább pesszimista, mindenki bűnös az eredeti bűn miatt, de oly nagyon, hogy az emberben semmi jó nem maradt, semmi nincs amit csodálni lehetne.
Az üdvözülők csoportja inkább szelektív, az emberiség többsége egyértelműen a pokolba kerül. 
Isten elsősorban mint ítélő Úr jelenik meg, sőt, a tevékenységének az alapmotívuma is inkább az ítélet. Természetesen szerető Isten, de a bűn miatt az egész emberiséget illetően inkább korlátozott, szelektív a szeretet kiterjedése és hatékonysága. Jézus elküldése is az ítélet miatt van, mert Jézust ítélte meg helyettünk, A megváltást csak egy viszonylag szűk réteg élvezheti (a történelem minden emberéhez mérten).

A keleti megváltás értelmezés ennek inkább az ellenkezője. Nem nagyon használják a megváltás szót,  A görög egyházatyák elsősorban az életet ragadták meg. Nem annyira az a kérdés, hogy mit tett Krisztus a kereszten, hanem mit nyújt Krisztus személye és hogyan lehet az Ő isteni életébe részesülni? Krisztus elküldése (inkarnációja) elsősorban azért van, hogy az emberrel egyesüljön, hogy az ember is egyesülhessen Istennel. A megtestesülés és a feltámadás adja a keretet. Tehát Krisztus élete a fontos. Halála egy mag, amelyből élet fakad.
Az emberképe inkább pozitív, mert noha az ember bűnös de ezt sokkal jobban meghaladja Krisztus kegyelme és élete. A görög filozófia is jobban hatott a keleti keresztény gondolkodásra. A gondolkodás természete inkább a misztikumon alapszik mintsem a logikán (noha nem logikátlan).
A haragvó Isten megengesztelése nem nagyon merül fel, Krisztus inkább mint győztes jelenik meg, aki kiszabadít és diadalra emel. 
A kegyelem nem szelektív, hanem inkább univerzális. Ebből a megfontolásból származik (nem minden keleti teológusnál), hogy noha a kárhozat nincs tagadva, de lehet, hogy végül a pokol üres lesz az ember vonatkozásában. Nem azért mert az ember önmagában annyira jó, hanem mert a kegyelem végül is felettébb diadalmaskodik. 
A teózisz a fő cél, azaz, megistenülés, átistenülés, az isteni természettel való egyesülés. Az ember nem bírósági teremben van, ahol az a kérdés, hogy bűnös vagy igaz, hanem egy szentélyben, ahol egyesül Istennel.

Nagy vonalakban ennyit az össze hasonlításról, de mi az én személyes reflexióm?

Magamat is megleptem: nincs semmi tragédia!

1). Konstatáltam magamban, hogy az én bibliaértelmezésem, teológiám, bizony nyugati, szinte képtelen vagyok ebből kitörni. (Most még? Hálistennek? Sajna?)
2). Akár tetszik akár nem, és lehet, hogy ez sokaknak megdöbbentő, de azon a véleményen vagyok, hogy üdvösséget nem egy teológiai modell ad, hanem egy személy, Jézus Krisztus. Magyarán szólva nem számít (üdvösség szempontjából), hogy mit gondolunk az üdvösség a megváltás tanáról, hanem mit szólunk Krisztushoz? Ki Ő nekünk?

Ő megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem? Simon Péter így felelt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus ezt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám.(Mt. 16: 15-17)

2015. január 3., szombat

Jézus szereti azokat is, akiken már mindenki kiakad!

A betsaidai vak meggyógyítása: engelikus.net
Az új év első napjaiban mi lehetne igazán jó kívánság, mondás, amely ténylegesen időtálló? Természetesen az, hogy Jézus ténylegesen szeret! Álljunk rá erre az alapra! A társadalom, a barátok, sőt, még a keresztényekre is igaz, hogy konvenciók (szokásjog, megegyezett normákat tartva), mentén ítélkezünk, melyek igen csak igazságtalanok tudnak lenni. Jézus nem áll semmilyen vallás, teológia, egyház, társadalmi norma, politikai elkötelezettség szolgálatában. Ö az egész embert látja, nem csak részint,  nem a pillanatnyi megnyilvánulások fényében ítél. Netán valamiféle csoport, vallás vagy teológia kiszolgálójaként, szószólójaként lépne fel. Nem! Az Ő szeretete és ítélete független az ember rendszereitől.


Jézus, amikor itt a földön járt körülvette magát olyan emberekkel, akiket a kor társadalma már leírt. Ha az evangéliumokat olvassuk, akkor szinte megdöbbentő, hogy Jézus milyen gyengédséggel és megértéssel fordult bűnösök felé, mint aki nem az egyes bűnt látja, hanem az embert, aki csupán áldozata egy erősebb belsőleg leigázó hatalomnak. Amely sátáni hatalom gúzsba köti és rabságban tartja azt az embert, aki eredetileg Istené, de Ő megakarja szabadítani a megkötözött embert.

Az evangéliumok idejében ilyenek voltak a korrupt vámszedők, a prostituáltak, az őrültek és a megszállottak. A politikai fanatikus zeloták. A tanulatlan és otromba halászok és kétkezű munkások.
A társadalmilag gyűlölt (mert történelmileg megvolt az oka) samaritánusok,  és az idegen elnyomó hadsereg katonái, rongyos fertőző betegek stb...

Ma ugyanígy megvannak ezek a rétegek, csak a csoport nevük változott. Jézust nem érdekli, hogy ki mivel van felcímkézve, a társadalom milyen billogot sütött bele. Egyedül az ember érdekli, akit szeret, sőt, egyedül igazán Ő szeret. Igen, lehet, hogy a külső elítélő emberektől származó nyomás jogos lehet, meglehet az alapja, de soha sem teljesen igazságos, mert  minden ember és emberi csoportosulás, elvárás, norma, rész szerint ítél.

Az ember szeretné, ha elfogadná, szeretnék és megbecsülnék, de az ebbéli vágyának beteljesülését rossz helyen keresi, mert talán elfogadják ideiglenesen, de csak addig míg az adott csoportban, társadalomban, környezetben azt adja amit elvárnak tőle, de jaj neki, ha csalódást okoz! A legnagyobb összeomlás pedig akkor történik, amikor az ember magától is megundorodik, önutálat vesz rajta erőt, Az ilyen összeomlott ember tudata beszűkül, eluralkodik rajta a pánik a depresszió, az elutasítottság extrém érzése, az önkárosító cselekedetek veszik uralmuk alá. Amely megnyilvánulhat bármilyen függőségben, vagy önpusztító magatartásban, a deviáns és szuicid gondolatokban, melyek sokszor tettlegességig fokozódnak, másokra és magára is veszélyt jelentve.

Van megoldás? Igen! Ha valaki előveszi a Bibliát és olvassa az evangéliumokban bemutatott Jézust, akkor egy új világ tárulhat fel előtte, mert Jézus szeretete más mint amit talán idáig megszokott. Az a baj, hogy mi emberek csak a dolgok fonákjával vagyunk képesek dolgokat kifejezni és látni. Úgy vagyunk az életben mint egy gobelin hímzés, de nem látjuk a dolgok színét csak a fonákját, ahol mindenféle kezdetleges és félkész kricc-kracc szálak futnak oda-vissza. De, fordítsuk csak meg, a hímzést és máris talán egy csodálatos kép jön elő. Nos, ez a problémánk, a dolgok és az életünk fonákját látjuk, sőt, más életében is ugyanígy teszünk. Isten azonban az életünk színét látja, amelyben látja a múltunkat, jelenünket és jövőnket mint egy kész mintát kivarrva.

Felvetődhet a jogos kérdés, melyik vallásban, egyházban, gyülekezetben, teológiai felfogásban találom meg a valódi megnyugvás, felszabadultságot, igazságot. Egyikben sem! Egyedül az Isten Fiában, Jézus Krisztusban! Minden egyéb Ő után jöhet! Jézus Krisztus akire szükségem van ebben az évben is! Nem tudom mit hoz a holnap, de azt tudhatom, hogy Jézus nem fog soha kiborulni sem rajtam, sem másokon, mert az életem színét látja és nem csupán a fonákját. Ő soha nem veszíti el a fejét, mindig jól lát és jól ítél! Ez mindenkire nézve igaz! Az Ő szeretete ezért tökéletes és igazságos, mert látja, a teljeset. Ő képes megszabadítani és olyan tervel előállni mely lehet, hogy dolgok fonákját szemlélve talán összevisszaságnak, talán sokszor nehéznek tűnnek, de Istennél az életem színét szemlélve, mégis jól vannak azok, mert nála már a minta megvan rajzolva, és biztos kézzel halad annak kivarrásán. A kérdés ebben az évben is, hogy ráállok ismét erre az alapra, tudva, hogy Istennél megtapasztalhatom a szabadulást, megelégedettséget és örömet?

2014. szeptember 8., hétfő

Nem jól üdvözülünk? :-)

Nem tudom, hogy ki, hogy van vele, de előfordulhat az az érzés (nyilván keresztény körökben forgolódva), hogy nagyon értenek egyesek ahhoz, hogy hogyan is nyerhető el az üdvösség? Biztos, hogy ennyire tudhatjuk a mikéntre a választ? Vajon a válaszainknak lehetnek vadhajtásai is? 

Keresztényként hiszem, hogy Isten örök életet ad, de, hogy ez mit is jelent és hogyan lehet az enyém és tiéd? - Ezzel foglalkoznék egy kicsit.

Egy blog természetéhez tartozik, hogy egy némileg vitaindító és figyelemfelkeltően közelít a témákhoz. Ezért senki ne lepődjön meg azon, ha a felvetések néha kissé élesre sikerednek.

Az üdvösség tekintetében is igaz, hogy amikor ezzel foglalkozok, néha kicsit megkapargatva a kérdést és a választ, akkor először a vélekedések tarthatatlansága kerül előtérbe. Amikor erről gondolkodok természetesen a Szentírás talaján állva igyekszem tenni ezt, de nem bibliai tanulmányt írok, hanem pontokba foglalva hangosan gondolkodok.

  1. Az ember túl bizonytalan és agnosztikus az üdvösséget illetően.
      Nos, a jó hír, hogy azért Isten nem tart ennyire bizonytalanságban, mert kijelentette, hogy aki hisz Jézus Krisztusban az nem megy ítéletre, hanem annak örök élete van (János evangéliuma 5:24) Ezt a bizonytalan álláspontot sajnos maga a keresztény teológia is sokszor nem direkt módon, de erősíti, amikor az üdvösség rendjéről (ordo salutis) beszél és azt tárgyalja. A különböző felekezetek és teológiai irányzatok egymástól erősen eltérően, időnként pedig egyenesen a másiktól elhatárolódva közelítenek a témához. Amelyek egymással történő összevetése, összezavarodottsághoz, túlzott elbizonytalanodást eredményezhet. Ez vezetne a második ponthoz.

  2. Tévedés, az üdvösségre és annak megszerzésére sokszor úgy gondolni, hogy az egy tanrendszer, amit meg kell érteni és abba kéne hinni, hogy az ember elnyerhesse az örök életet.
      Amikor a teológia az üdvösség rendjéről beszél, akkor ennek nem kéne azt sugallnia, hogy ez egy olyan szisztéma, ami annyira logikus és világos, hogy senkinek nincs más dolga, csak ezt a rendszer tegye a magáévá és akkor az igaz hit birtokosaként elnyeri az üdvösséget. Van egy rossz hírem is, amely nem is rossz, sőt egyenesen jó: ez alapján senki nem üdvözül! Azért mert az üdvösség nem mechanikus hitvalláskövetéshez, hanem egy személyhez Jézus Krisztushoz kötődik. Egyértelműen meg merem kockáztatni, hogy kimondjam, tévedés az egyházak, gyülekezetek és a teológia olyan vélekedése amely az ordo salutis megértéséhez és annak speciális teológia színezetének az elfogadásához köti az üdvösséget. Laza hasonlattal élve, az elektromosság sem akkor létezik és hat, amikor megértettem a fizikáját.

  3. Konkrétan: nincs katolikus vagy református, baptista, kálvinista vagy arminiusi és még lehetne sorolni, hogy milyen üdvösség.
      Minden teológia és biblia tanulmány, csupán csokorba szedi és rendszerezi a teológiai és biblia igazságokat, sokszor nagyon sajátos módon, bizonyos pontokat, jellemzőket kihangsúlyozva, vagy egyenesen túlhangsúlyozva (néha másokat pedig alulértékelve). Indíttatásában sokszor hitvédelmi, apologetikai célzattal tárgyal bizonyos üdvrendbeli kifejezéseket, rendszerbe szedve azokat. Gyakorlatilag ezen csúsznak is el, amikor a másik keresztény kereszténységét vagy üdvösségét kérdőjelezik meg néhányan a keresztény közösségekben, vélekedésekben. Azért mert a legfontosabb elsikkad, nem a tanrendszer tesz kereszténnyé, hanem a Jézus Krisztusba való hit és követése. Például, ki vagyok én, hogy kerek perec kijelentsem, hogy mivel például a katolikus üdvrendbeli teológia eltér az általam helyesnek tartott egyik fajta protestánsi formától, ezért megkérdőjelezzem az ő keresztényi voltukat. Természetesen abból a véleményemből nem tudok fel adni, hogy nem a mechanikus vallásosság tesz kereszténnyé. Aki személyes hitében, megéli  az Úr Jézus Krisztushoz, mint Isten-Fiához való ragaszkodást és életvitelében is valóságos az a törekvés, hogy Jézus Krisztust követi, az keresztény.

  4. Tévedés, amikor szolgalelkűen értelmezik azt az egyházatyai vélekedést(Karthágói Ciprián), hogy az egyházon kívül nincs üdvösség, extra ecclesiam nulla salus.
      Ez katolikus vélekedés, amelyet IX. Pius dogmává is emelt. Ugyanakkor annak is nyilvánvalóvá kell már válni a katolikus teológiában is, hogy a tényleges látható egyház köre nem feltétlenül esik egybe Krisztus misztikus testével. 

      Protestáns oldalról úgy jön elő hasonlóképpen az üdvösség erős behatárolása, hogy rámutatnak az egyébként nagyon is biblikus igazságra, hogy nincs más út az üdvösségre, csak Jézus Krisztus: János 14:6, “Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” - mondja Jézus. 
      Ugyanakkor szerintem, ez nem azt jelenti, hogy Isten mindig egyformán kéri számon az embertől, hogy mit ismert meg Jézusról. Isten mindenkit ismeretéhez mérten tesz felelőssé. Isten igazságos, nem azt kéri számon amit nem tud az ember, hanem az alapján ítél, ami adatott, amivel rendelkezünk.
      Éppen ehhez kapcsolódnak, az előző pontokban is említett gondolatok, hogy nem az üdvösség rendjében, mint tantételben való hit üdvözít, hanem Jézus Krisztus ad örök életet. Ő ezt megteheti szuverén elhatározása és ajándékozása alapján, és nem az ember ismeretének és teológia meggyőződésének mértéke szerint.

      Nos, ezzel mit szeretnék mondani? Megkockáztatom azt a véleményt, hogy az üdvözülés lehetősége túlmegy a mi evangélizációs programjainkban meghirdetett, sokszor merev formuláinkon. Lehet, hogy igen csak meglepődnénk, ha betekinthetnénk a másik világba az üdvözültek seregét meglátva, hogy mennyien vannak ott.
      Sokszor az ember érzete az, hogy az igazhitűség valamiféle mércéje a szűk mennyország, ahol csak lézengeni fognak a megváltottak, mert ebben az életben Isten olyan magasra tette az üdvözülés lehetőségének a mércéjét, hogy kevesen ugrották meg azt. Arról meg már nem is beszélve, hogy túl kevés embernek van csak tisztán hirdetve...
       
  5. Probléma lehet, hogy túl magabiztosak vagyunk olyan kérdéseket illetően melyek egész egyszerűen nem a mi hatáskörünkbe tartoznak.
      Ez ellentétben állhat az első pontban írtakkal, ahol éppen a túlzott bizonytalanság a probléma. Ugyanakkor nem árt a másik végletet is látni, amely felfuvalkodottsághoz túlzott magabiztossághoz vezethet olyan kérdésekben, hogy x, y, z üdvözülhet-é? A kérdés ősi, a tanítványok is ilyesmit kérdeztek Jézustól: ki üdvözülhet tehát? Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges. (Máté evangéliuma 19,26)

Lenne még egy pont, de ennek a tárgyalása messzire vezetne, hogy léteznek olyan vallási közösségek, teológiai értelemben eretnek felekezetek, melyek nem vallják a történelmi keresztény hitet, Jézus Krisztus Istenségében nem hisznek. Következésképpen az üdvösség lehetősége egyedül náluk található, véleményük szerint. Nos, a probléma itt lehet, hogy nagyobb, mivel nem elégséges felnyitni a szemüket, hogy Jézus Krisztus elégséges, mivel maga Jézus Krisztus nem is bír olyan fontossággal a szemükben, hanem a vallási szervezetükhöz való hűség a döntő. A tan rendszerük is ennek van alávetve. Ebben az esetben lehet, hogy a felekezetükkel való teljes elszakadás nyithat utat arra, hogy merjenek szabadabban gondolkodni, a Bibliát úgy venni a kezükbe, hogy a sok segédanyag ne vezesse őket félre. Ugyanakkor bizonyos értelemben az ilyen közösséghez való tartozás és az abból való kiábrándultság lehet akadálya is az egészséges keresztényi megtérésnek, továbblépésnek, mivel olyan lelki sérülések állhatnak a háttérbe, melyek miatt a józan biblikus hitre sem tudnak többé bizalommal tekinteni. Na, de kezdünk túlmenni.....

2012. szeptember 2., vasárnap

Krisztus a pokolban?

Nagyon jó kis levelező listára iratkoztam fel nem régen Zsotza blogján keresztül, a kerlevlire (itt lehet feliratkozni is). Az éppen aktuális téma, Jézus háromnapi halott volta és hogy mit csinált ez idő alatt. Előkerült még a lélek halhatatlanságának a kérdése is.
Napokon keresztül csak olvasgattam az érdekesebbnél érdekesebb véleményeket, de nem szólaltam meg, mert valahogy az volt bennem, hogy akármit mondok, vagy van véleményem a kérdésről,  nem lehet ex-cathedra kijelentéseket tenni, olyan témát illetően ami bizony nem teljesen világos a Bibliából.
Létezik több féle megközelítés is Jézus halála utáni állapotáról, de egyiket sem lehet biztosként kezelni.

Most mégis merészkedtem megszólalni, nem azért, hogy igazságot tegyek, hanem szerettem volna én is szinesíteni azt a palettát amit a különféle magyarázatok adnak.

Tehát, bemásolom az általam írt szöveget teljes egészében.


Kedves Levelező Társak!
Köszöntök mindenkit, most először szólalok meg ezen a listán.
Érdekes az, ami itt fejtegetésre kerül mostanában, de nem új az egyháztörténelemben, mindig is érdekelte az embereket Jézus feltételezett pokolra szállása. Ahogy az apostoli hitvallás,(amely messze nem apostoli, hanem talán IV. századi) is mondja: „…szálla alá poklokra…”

Röviden, ahogy én gondolom:
Az ember, halál utáni állapotáról, mert ez is felmerült:
Igen, az emberi lélek és szellem nem hal meg a fizikai test halálával, hanem átmegy egy másik létbe. De!!! - ez nem a teljesség. Isten az embernek testet is alkotott, tehát a testtel együtt van teljesség, ezért minden üdvözült lélek várja a feltámadást.

Jézus alászállásáról:
Jézus szerintem nem prédikált a pokolban, legalábbis a közhiedelemmel ellentétben. Hanem, így is értelmezhető a péteri szakasz, aláhúzott szavak az én hozzáfűzéseim: 

1Pt 3:18  Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. 
1Pt 3:19  Így ment el(itt pontot téve vessző helyett). Hová ment? - az Atyához (Lk. 23,46: "Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!"). A börtönben levõ lelkekhez is, és prédikált azoknak, tehát, a kereszthalála kihirdettetett, vagyis a győzelme. Tehát nem prédikálás, hanem kihirdetés értelemben. Az itt szereplő görög szó tudtommal ezt támogatja is. Így is fordítható magyarázólag: Így ment el (az Atyához). A börtönben lévő szellemeknek is kiprédikáltatott (a győzelem).
1Pt 3:20  akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekor. Igen, azoknak aki a szellemeknek akik Noé napjaiban vétkeztek. Nem emberek ők, mert az ember nem neveztetik szellemnek(pneuma), még ha van is szelleme, hanem a bukott angyalok ezek. De nem úgy általában a levegőbeli démonoknak, hanem csak azoknak akik be vannak zárva. Ők nem tudhattak máshogy a megváltás győzelméről. Ez a győzelem tehát kihirdetésre került, de nem azért, hogy megmeneküljenek, hanem éppen ellenkezőleg, a fölöttük aratott győzelem nyilvánvalóvá lett.

Tehát kétféle bukott szellemi lény lehet:
  1. Sátán és Démonai, akik jelenleg szabadon vannak, ők a levegőbeli hatalmasságok(Ef,2,2), de mégis legyőzettek (Kol.2,15) ők tanúi voltak Krisztus halálának és győzelmének.
  2. Noé idején engedetlenkedő szellemek, akik a mélységbe zárattak és ott vannak jelenleg is, várva az ítéletet.(Júd.1,6) Ők nem voltak a tanúi Krisztus győzelmének, mert be vannak zárva, nekik kihirdettetett ez.

Talán még annyit, hogy véleményem szerint az Ószövetségi szenteket nem kellett átvinni a menybe egy külön evangélium hirdetés kíséretével, mivel ők már üdvözültek. Csak ezt a létformát Paradicsomnak, Ábrahám kebelének mondja a Szentírás, de ez nem kevesebb a menytől, hanem ugyanaz a szellemi üdvözült létforma.

Nos, jelenleg én így gondolom, de azt nem szabad elfelejteni, hogy bárhogyan is magyarázzuk Jézus halála és feltámadása közötti időszakaszt, ez nem lehet alaptanítás, hiszen valójában nem egy egyértelmű kijelentés. Sok minden rejtve van, még ha talán vannak is felvillanó pontok. 

Utólagos engedelmetekkel ezt a kis fejtegetést ki is tettem a blogomban is ( http://literaty-nazo.blogspot.hu/ ), hivatkozva erre a ki levelező listára.

Szeretettel, Nagy Zoli (Nazo)