Nem fontos az ami fontos?

Megtaláltam egy korábbi posztomat, amit már elveszettnek hittem, de most ismét kiteszem, hátha valakit tovább gondolkodásra ösztönöz.

Nem fontos az ami fontos?

Vagyis: Nem olyan fontos az ami után sóvárgok itt a földön, mert azt hiszem, hogyha meglenne akkor előrébb lennék. 

Mostanában komolyan elgondolkodtam jó néhány dolgon és azt hiszem, hogy alapjaiban át kell értékelnem az értékítéletemet.

Még mi hívő emberek is különösen ragaszkodunk ehhez az élethez és a javaihoz.

Mire gondolok?

Mindenre ami anyagi természetű. A saját bőrömön tapasztalom, hogy mennyire kikészít a betegség, munkanélküliség, panellakás, csótányok. Mennyi mindenre vágyok, hogy máshogy legyen, illetve többel rendelkezzem, és mennyire elégedetlen vagyok.

Isten a kezében hordozott, hiszen túléltem 14 évvel ez előtt egy agydaganatot és koponyaműtétet, vérzékenységem (hemophilia) ellenére, visszakaptam az erőmet, jelenleg is olyan munkát végzek ami nem egy ülős munka.(frissítve: azóta ez változott).

Isten három gyermekkel ajándékozott meg és csodálatosan gondot viselt az elmúlt években is rólunk anyagilag is, annak ellenére, hogy állástalan voltam egy jó ideig.

Azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy nem is érdekes mindaz amit olyan fontosnak tartok, vagy legalábbis nem olyan súllyal?

Emberi léptékkel nézve, fontos hogy legyen egy jó állásunk, tisztességes bérért. Egészségesek legyünk. Rendelkezzünk egy jó házzal lehetőleg kertessel, de ha az nincs egy jó, de nem szűkös lakással. Legyen autónk, de ne az a csotrogány, de ha nem is ócska, de azért legyen még újabb. Igen mondjuk, hogy nekünk hívő embereknek ez nem olyan fontos. Viszont ha nincs valamelyik...nézzük meg az imatémáinkat(ha egyáltalán van), nézzük meg a beszélgetéseinket, közérzetünket, biztonságérzetünket...ha nem is rögtön, de ha telnek az évek és nem oldódnak meg az anyagi dolgaink, nem kapunk egészséget, gondok vannak a családban, nincs munkahelyünk stb. akkor ezek bizony kikezdik az idegeinket. Ez pedig ördögi körhöz vezethet. Mi van akkor ha ezek nincsenek? - vagy legalábbis nem a mi igényein szerint. Le lehet élni az életet az örökös elégedetlenségben, mert soha nincs az ami éppen kéne.

Aztán arra is kénytelen vagyok gondolni, hogy milliók sorsa iszonyatos nyomor. Soha nem oldódnak meg a bajaik. Milliók élnek nyomornegyedekben, menekülttáborokban. Milliók éheznek. Dúlnak a helyi háborúk és dúl a terror. Családok az élet minimumával sem rendelkeznek. Sőt, rettenetes módon meghalnak, népirtásokban, háborúkban, járványokban stb. Kisgyermekek százezrei mérhetetlen szenvedéseket élnek át, elrabolják őket, éheznek, gyermekprostitúcióra kényszerítenek, gazemberek rettenetesen megkínozzák őket és még lehetne sorolni, de ennyi is elég ... Itt bizony az emberiség óriási százalékáról van szó. Mintha Isten sem akarna tudomást venni  róluk. Vagy ha tudomást is vesz róluk, de hagyja és ez egyre rosszabb, nem oldódnak meg a bajok, hiába sírnak és fohászkodnak.

Isten gondolt a szegény lázárra Lukács evangéliumában (Lk.16,20-22)? – igen, csak messze nem a földön oldódtak meg a bajai, de kapott olyan mennyei vigasztalást amihez képest eltörpültek a földi szenvedései.

Aztán gondolok azokra a családokra, emberekre, akiknek úgy tűnik, hogy immár rendben van az életük...de egyszer csak tragédiák csapnak be, vagy súlyos betegségek, szerencsétlenségek és még lehetne sorolni. Megvan sok mindenük, de mégsem adatik meg, hogy örüljenek nekik.

Szóval, nem akarok olyan pesszimista, nihilista világképet sem árnyalni mely minden fejlődés akadálya. Ugyanakkor ne is ringassam magam illúziókban. Istennek nem az a fontos, ami nekem most annak tűnik.

A földi életem nagyon gyorsan eltelik, és mim marad? Az amiért küzdöttem, dolgoztam, harcoltam? Nem, ezek biztos, hogy eltűnnek. Újra kell értékelnem a dolgokat, az életemet!

Lehet hogy még évek vannak hátra, de lehet, hogy szinte semmi. Nagyon gyorsan meg lehet halni. Komolyan mondom, erre nem vagyunk felkészülve, még a hívő ember sem. Bizony bármikor igaz lehet az az ige: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? (Lk.12,20) Nem kell komoly javakra, gazdagságra gondolni, csak mindarra, amihez kötődöm, vagy amire sóvárgok.

Tudom, hogy hívő ember vagyok, és mint hívőnek immár megvan a szilárd alapja, de vajon jól építkezek, hogyan élem az életemet?