Kell vezekelni?

A vezeklés szó hallatán legtöbbször az önkorbácsoló, mindenféle önkínzást alkalmazó bigott vallásos ember juthat az eszünkbe, akinek nem sok kapcsolódása van a világ felé, hanem attól elvonultan, azt megvetően önsanyargatóan él. Igen volt ilyen is, de nem csak ezt veti fel a kérdés (mert szerintem messze nem erről van szó). Hanem, van  józanabb perspektívája a vezeklésnek, mint keresztényi gyakorlatnak? 

Ez attól függ, hogy miként közelítünk a témához. Protestánsként? Katolikusként? Bibliailag? Népi vallásos hiedelem szintjén? A válasz erre a kérdésre is ennek megfelelő, mármint figyelembe kell venni, hogy milyen háttérből indul a kérdés és milyen a válaszoló vallási háttere és a motivációja.

Protestánsként szinte biztos a teljes elutasítás. A szó hallatán is, ha csak nem elítélendő módon beszél róla valaki, már rögtön "lehúzásra kerül a redőny". Egy vérbeli protestáns hallani sem akar róla. Dogmatörténetileg szemlélve nagyon világos a bejárt út. Az elutasítás a katolikus egyház kegyelemtanának az elutasítása miatt van, amelyben az üdvösség eléréséhez a hit mellett a jó cselekedeteknek, a szentségeknek és a kirótt penitenciáknak is szerepe van. A protestáns felfogás, egyedül kegyelemből elv, gyakorlatilag nem enged tovább látni és sokszor szélesebb spektrumba is átgondolni a kérdést. Természetesen, ez elméleti, és teológia síkon is igaz, de vannak ennek gyakorlati következményei is, és nem mindig pozitívan, de ne rohanjunk előre!

Katolikusként közelítve a témához(ez nehéz lesz, mert nem az vagyok), szerintem meg kell különböztetni az egyház hivatalos tanítását a vezekeléssel kapcsolatban és a népi katolikus vallásos felfogást, melyek nem mindig fedik egymást. Természetesen katolikus oldalról nem tudom alaposan kifejteni, mivel én magam nem vagyok katolikus, nemhogy képzett ezen a vonalon. Egyszerűen megközelítve, ahogy megértettem, a katolikus teológia szerint, a bűnbánat és a jóvátétel kapcsolódik egymáshoz. Az ember vezekelése kapcsolódás Krisztus szenvedéseihez, amelyben kéri Isten irgalmát. A vezeklésnek a katolikus felfogás szerint van egy irányultsága is, mely az ideig tartó büntetés elengedését eredményezheti.

Népi vallásos felfogás szerint a pap által kirót penitencia elégséges formában ellensúlyozza a bűnöket, melyeket az ember elkövet. Ezért lehetséges az az általános felfogás, és az egyház tanításához képest is torzult felfogás, hogy „ a nyugodtan” elkövetett mindennapi bűnök úgy is megvannak bocsájtva, ha a katolikus személy él az egyházának a szentségeivel és a gyónás alkalmával kirótt penitenciát komolyan veszi. Mert ez úgy sem olyan nagy, néhány miatyánk, üdvözlégymária, és kész. Természetesen ez egy mindenképpen torz felfogás(szerintem a katolikus teológia szerint is), mely nem a bűnbánatra teszi a hangsúlyt, hanem a vétkezhetőség lehetőségével kecsegtet. Egy valamivel nem számol, de azzal nagyon nem, hogy Isten a szívek vizsgálója és elsősorban a szív állapotát nézi, és nem téveszthető meg kegyes formalitásokkal és álkegyes vallásos gyakorlatokkal.

Bibliailag vizsgálva a vezeklést, elsősorban Krisztus vonatkozásában jön elő, mégpedig az elégtétel(satisfactio) oldaláról. A tökéletes elégtételt Krisztus cselekedte meg, ahogy a Szentírásban van: 

Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal, nem tartja számon vétkeinket, … Ő azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné” tette értünk, hogy benne „Isten igazságossága” legyünk. 2Kor.5,19.20.

Az ember vonatkozásában, a Szentírásban találkozunk azzal a páli gondolattal, hogy ami hiányzik, hátravan Krisztus szenvedéseiből, azt Pál kiegészíti a testében: Kol.1,24 Természetesen e szakasz értelmezése felvet bizonyos kérdéseket, de semmiképpen nem kérdőjelezheti meg Krisztus megváltásának az elégségességét.

Protestáns oldalról is létezhet torzulás akkor, amikor nagy vehemenciával támadva van minden emberi jó cselekedet, akár a jóvátétel, akár a vezeklés gondolatához kapcsolva is. Ez a torzulás gyakorlatilag hasonló következtetésekhez vezethet, mint a vallásoskodó, álkegyes népi katolikus oldalról. Valami ilyesmit mondva: Krisztus áldozata tökéletes ezért nekem nem is szükséges bármit is tenni, úgy is felesleges. Ha vétkezek, hát csak megvallom és kész, ha megint, megint, megint, …. , és kész. Ez ugyanoda vezet, a bűnt félvállról való veszi, és semmilyen gyakorlati, látható következmény nincs a bűnbánatnak.

Nézzünk egy biblia példát, amely ennek ellentmond: Lukács evangéliuma 19. rész:

Fejezetek

1

Jerikóba érkezett, és végigment a városon.

2

És volt ott egy Zákeus nevű ember, egy gazdag fővámszedő,

3

aki igyekezett Jézust látni, hogy ki ő, de a sokaságtól nem láthatta, mivelhogy alacsony termetű volt.

4

Ezért előrefutott, és felmászott egy eperfügefára, hogy onnan lássa, mert arra vitt az útja.

5

Amikor Jézus arra a helyre jutott, feltekintett, észrevette, és azt mondta neki: Zákeus, hamar szállj le, mert ma nekem a te házadnál kell megszállnom.

6

Erre sietve leszállt, és örömmel fogadta.

7

Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és azt mondták, hogy bűnös emberhez ment be szállásra.

8

Zákeus pedig előállt, és azt mondta az Úrnak: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamivel megcsaltam, annak négyszer annyit adok helyette.

9

Erre Jézus azt mondta neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia.

10

Mert azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.

(http://online-biblia.ro)

Zákeus, nem csak egyszerűen megvallotta a bűneit, és elfogadta Krisztus megbocsájtását, hanem bizonyos értelemben vezekelt. Mégpedig abban az értelemben, hogy amit elrontott az emberekkel kapcsolatban, vétkezett ellenük, kifosztva őket a saját meggazdagodása érdekében, azt visszaadta négyszeresen. Vezeklés nem Istennek ad, mert a megváltáshoz nem tud hozzátenni, hanem inkább az embernek ad, mert megváltoztak az emberi viszonyulások. Elvettél, megkárosítottad az embertársad? – Add vissza, mégpedig többszörösen! Szenvedést okoztál? – Enyhítsd a szenvedést! Önzően éltél? – Élj önzetlenül, mások javát keresve, akár azon az áron is, ha hátrányba kerülsz is! Vezekelni, jóvátenni abban az értelemben kell, hogy amilyen eszköz az ember kezében van, azzal kompenzálni kell azt a veszteséget, amit okozott.

Természetesen lehetséges az a helyzet, hogy valamit már képtelenség jóvátenni. Sok ilyen lehet. Mégis, Krisztus követése áldozat vállalással jár, ha nem is pont ugyanúgy, pont azok felé, ugyanott, mint ahol akik felé elrontotta az ember, de Isten kijelölhet egy utat, melyben fellelhetőek azok a jegyek, stációk, amelyek emlékeztetik az embert, itt és itt rontottad el, most van a lehetőséged kijavítani a hibákat. Pál, Saulként üldözte a Krisztus követőket, de megtérése után maga is vállalta azt a sorsot, hogy üldözötté vált, sőt, talán azon felül vállalta ezt az utat, mint ami emberileg elvárható lett volna. A vezeklés, mint vallásoskodó kegyeskedés, amely végső soron ki akar bújni a felelősség alól, ez helytelen. Helytelen teológiailag is akkor, amikor az ember nem képes hinni a megváltásban, mert oly annyira ragaszkodik a saját teljesítményéhez. Ugyanakkor mindenképpen igaz az a megközelítés, hogy a vezeklésben (jó értelemben), ha protestánsként idegen ez a kifejezés, akkor legyen olyan áldozni kész odaszánásban, összekapcsolódunk Krisztus szenvedésével, vállalva az Ö követését és annak minden következményét.